Nagyon hosszú idő után úgy látjuk, hogy a nemzetközi folyamatok segítenek a magyar-orosz kapcsolatok fejlesztésében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel hétfőn Moszkvában folytatott tárgyalása elején.

Mint mondta, a magyar kormány nagyon komolyan készül Vlagyimir Putyin orosz elnök februári budapesti látogatására. Rámutatott, hogy a kétoldalú viszony sokat szenvedett a nemzetközi szankciós környezetben, de a közösen elhatározott gazdasági együttműködési programok – a regionális együttműködés, az oroszországi magyar technológiai beruházások, elsősorban a mezőgazdaság terén, és a gépipari együttműködés – jól fejlődnek.
Szijjártó Péter kijelentette, hogy nemcsak külügyminiszterként, de személyesen is várta, hogy találkozhasson Lavrovval. Köszönetet mondott tárgyalópartnerének az orosz részvétnyilvánításért a veronai buszbaleset miatt. A Moszkvában tárgyaló magyar delegáció a nemzeti gyásznap miatt fekete szalagot visel.
A magyar-orosz külügyminiszteri találkozó célja a februári budapesti csúcstalálkozó sikerének előkészítése – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Szijjártó Pétert fogadva.
Lavrov szerint a megbeszélésen egyúttal áttekintik a Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök egy évvel ezelőtti moszkvai tárgyalásain elért megállapodások végrehajtását.
A múlt héten Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő elmondta, hogy a külügyminiszteri találkozón a kétoldalú viszony aktuális kérdéseit vitatják meg, különös hangsúllyal azoknak a megállapodásoknak a megvalósítására, amelyek Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök 2016. február 17-i moszkvai találkozóján jöttek létre. ”
A tervek szerint eszmecserét folytatnak majd nemzetközi kérdésekről, beleértve a terrorizmus elleni küzdelmet, az Európai Unióval és a NATO-val való viszonyt, az európai migrációs válságot és az ukrajnai helyzetet” – tette hozzá.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön bejelentette, hogy február 2-án Budapestre látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök.

 

Fotó: TASS

magyartudat.com

4 thoughts on “Nyitunk Moszkva felé

  1. Nicsak, nocsak! Tegnap a kommentemre moderáció volt a válasz. Aztán törlés? Vagy mi a szösz?

  2. Tegyük hozzá, hogy béna analfabéta kényszerből.
    Sem a svédek, sem a belgák és Svájc sem foglalkozik
    a tahókkal. Hogy csak néhány parányi országot emlitsünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás