Most itt vagy
Itt > Főoldal > Németország befogadja a magukat szírnek valló migránsokat

Németország befogadja a magukat szírnek valló migránsokat

Angela Merkel német kancellár azon nyilatkozata, hogy Németország valamennyi szír migránst befogadja, egyfajta meghívólevelet jelent a szíreknek – jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában.

A szakértő úgy vélekedett: ez azért jelent óriási gondot, mert ettől kezdve valamennyi, a térségből érkező migráns szírnek fogja kiadni magát, egy ekkora emberáradat pedig belpolitikai válsághoz fog vezetni Németországban.
A nyilatkozat hatására, a Magyarországra érkező szírek már most azt követelik, hogy minden további procedúra nélkül engedjék tovább őket Németországba – tette hozzá.
Nógrádi György hangsúlyozta: szeptemberben rendeznek Európai Uniós csúcstalálkozót a migráció kérdéséről, amennyiben ezen nem születik összeurópai konszenzus, akkor egyedi intézkedéseket hoznak a tagállamok.
Ugyanakkor a közös megoldás felé tett lépést jelent a csütörtöki, Bécsben megrendezett nyugat-balkáni konferencia. Ezen egyrészt leszögezték, hogy az EU nem fogad be menekültet a Nyugat-Balkánról, mert a térség államai valamennyien uniós tagságra aspirálnak – tette hozzá.
Arról is döntés születetett, hogy 8 millió eurós segélyt utalnak Törökországnak a menekült szírek ellátására, illetve arra törekednek, hogy a közösség határain kívül állítsanak fel menekülttáborokat.
Nógrádi György arról is szólt: mihamarabb a NATO, az EU, illetve az Egyesült Államok beavatkozására van szükség a líbiai káosz felszámolása érdekében, mert ellenkező esetben “őrületes tömegű” migránsra számíthat Európa.
Ezt előmozdíthatja Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nyilatkozata. Eszerint Oroszország nem vétózza meg az ENSZ biztonsági tanácsában a Földközi tengeri migráció akadályozására vonatkozó tervet, vagyis a csempészhajók elsüllyesztését és a líbiai rendcsinálást – mondta a biztonságpolitikai szakértő.

magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

3 thoughts on “Németország befogadja a magukat szírnek valló migránsokat

  1. Az nagyon jó, hogy minden “menekült” szírnek adja ki magát és befogadja Merkel asszony őket. Tehát a magyar határon illegálisan átlépőket, azonnal külön vonatra kell rakni és megállás nélkül Németországba szállítani, hiszen mindegyik szír.Kösz Angelika!

  2. Egyszerű emberek számára (amilyen én is vagyok) rejtve maradnak a menekült-áradat színfalai mögött rejtőző politika okok. Csak annyit tudok kérdezni, hogy miként fogják bizonyítani a magukat szíreknek vallók szír nemzetiségüket. Van-e annyi (egyáltalán van-e) szírül tudó emberük hazánk (vagy akármely ország)rendvédelmi szervezeteinek, hogy valamelyest, legalább nyelvtudás alapján ellenőrizni lehessen a menekültek nemzetiségükkel kapcsolatos állításait? Ezt kétlem, mert a világban nemcsak politikai, de kommunikációs rend sincsen. Halljuk a riportokból, hogy a menekültek között alig akad olyan, akivel nyelvileg egyáltalán kommunikálni tudnak. Ha lenne rend e téren, tudnának velük kommunikálni. Már több mint 120 éve ajánlják a probléma igazságos megoldását ismerők – az eszperantisták -, hogy legyen egy közös (segéd-) nyelve az emberiségnek, amely mögött nincs politikai hatalom, használata mögött pedig financiális érdekeltség (amilyen a tkp. megtanulhatatlan angol nyelv mögött van), vezessék be azt a rendszert, hogy a világ iskoláiban elsőként a nemzetközi eszperantó nyelvet oktassák. S akkor (igazságos) rend lesz a kommunikáció terén.

  3. USA/USSZR egymás nyakának kitörésével van elfoglalva! Mindkettőt elsöpri a környezeti katasztrófa!
    „ A történelem szemét dombján”

    Gyakori, divatos kifejezés, Elhatároztam, szétnézek, mit is találok ott? A Szemétdomb, inkább gödör, Rengeteg papír, kidobott könyv, megpenészedett eszme. Sok rongy, valaha büszkén viselt „egyenruha” amit viselt sok ostoba, önként, vagy az államot is uraló, hasznot húzók öltöztették bele! A legszennyesebb mundért védték a leghevesebben! Most, itt, már csak a penészgombák rohasztják, azzal küzd, eredménytelenül.
    Találhatsz még, nemesebb anyagot, jobb sorsa érdemes bronzot, „nagy gazemberek” szobrait összetörve! Vannak gazemberek, kinek szobrai még állnak, de csak idő kérdése a felvilágosodás, amely a szobraik, ide juttatja. Aztán jönnek a színes fémgyűjtők, a bronzból megint harang lesz, az eszmei szolgálatot, úgyis megszokta már. Az, hogy mikor viszik újra lövegtöltény hüvelynek, rejtély, csak a körforgás biztos.
    Találsz még, zászlónyeleket, dobokat, melyet eldobtak, kidobtak. Nyűtt talpú bakancsokat, mibe masíroztak, csízmákat mellyel tapostak, beléd rúgtak! Az egész fölött, a titoktartás köde, felszínre került gazemberségek, aljasságok bűze! Gyomorforgató hely, pártok, híres emberek, kitömött majmok, mint nagy gyerekek hatalmas, mára besározódott bábok, vagy bábuk? Ki tudja? Kilóg belőlük az afrik, meg a sok meggondolatlan szavazócédula, ami a „megtévedéshez, közpénzhez, bankbetéthez” juttatta! Találsz bélsarat, amit egymásra kennek, lejáratási céllal, aztán kiderül, akad ott saját is vastagon, nem is kell keresni nagyon. Csábító a vagyon!

Vélemény, hozzászólás?

Top

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás