Most itt vagy
Itt > Főoldal > Mussolini Trianonról: Egy szerződés nem lehet sírbolt!

Mussolini Trianonról: Egy szerződés nem lehet sírbolt!

Itália teljes mellszélességgel állt revíziós törekvéseink mellé. Maga Benito Mussolini a római szenátusban 1928. június 5-én ezt mondta:

„Magyarország számíthat Olaszország barátságára. Meg lehet állapítani, hogy a trianoni szerződés területi meghatározásainál nagyon is elevenébe vágtak az országnak, s ehhez hozzá kell tennünk azt, hogy Magyarország a Duna völgyében ezer év óta rendkívüli történelmi hivatást teljesít”.

A trianoni békediktátummal kapcsolatban is határozottan fogalmazott:

„Egy szerződés nem lehet sírbolt! A magyar nemzet, a maga lángoló hazaszeretetével, erejének tudatában, a békeidőkben való szívós munkássága révén jobb sorsot érdemel.”

Jó olvasni bizony az akkori magyar sajtót, mert belőle kiderül, hogy a liberalizmust levetkőző Olaszország felismerte a magyar nemzet világtörténelmi szintű jelentőségét. Itt van erre kitűnő példaként az egykor (főleg a cserkészek körében) oly népszerű Zászlónk című ifjúsági lap 1932. februári számának egy írása (Mihály László: Az olasz ifjúság szeme rajtunk).

Idézzünk csak belőle!

„Mussolini nápolyi beszédében, a fasizmus győzelemre jutásának kilencedik évfordulóján, a „rémület, bosszú és áskálódás békéjének” nevezte a háború utáni békediktátumokat.

Sürgősen változtatni kell rajtuk. Nemrégiben jelent meg egy fiatal milánói fasisztatudós, Giacomo Bascapé könyve, amelyben Erdély történetét írta meg. Giacomo Bascapé pontos tudományos kutatások alapján halomra dönti Jorga oláh tudós otromba és tervszerű történelemhamisításait.
Kimutatja, hogy Erdélynek három nemzete volt: a magyar, székely és a szász.

Az oláhok (valacchi) egyáltalán nem őslakók Erdélyben, sőt nem is a római légiók leszármazottai. Kóbor, cigányszerű nép volt az oláhság, amely a tizedik században még Tesszáliában, Epirusban, Közép-Macedóniában élt és csak a tizenkettedik század vége felé szivárgott be szép lassan Erdélybe.”

Vagyis nemcsak általánosságokban, diplomáciai kézfogások vagy alkalmi pohárköszöntések erejéig foglalkoztak az akkori Itáliában velünk, hanem, ahogyan Mihály László megjegyzi, rendszeresen, valósággal sürgetve „a trianoni járom alatt senyvedő magyarságról és a vérlázítóan igazságtalan békediktátum megváltoztatását”. De lássuk teljesen a cikk folytatását!

»Nagy olasz folyóirat van a kezünkben. A Rómában megjelenő „Gioventu Fascista” (Fasiszta Ifjúság), az érettebb olasz fasiszta fiatalság sajtóorgánuma. A „Gioventu Fascista”-nak ez a száma hosszú cikkben, a tények, adatok pontos ismeretével, az igazság bátor, őszinte hangján foglalkozik az ötfelé széjjeltépett Magyarországgal.

A komoly, lelkes cikk címe: „Giustizia All’ Ungheria – Un popolo martoriato ed inerme” (Igazságot Magyarországnak – Egy megkínzott és fegyvertelen nép). Az elején mindjárt megemlékezik a szerző „a demokrata képmutatásról”, amely általában „jellemzi a háború után létrejött békeszerződéseket”. Ennek köszönhető a Balkán túlzott szerepre jutása Európában. Így folytatja:

„Magyarország a trianoni békeszerződés következtében 325 000 négyzetkilométer területéből 232 000 négyzetkilométert veszített. A Magyarországra kimondott békefeltételekből azt lehetne következtetni, hogy ő a legnagyobb bűnös, sőt egyedül felelős a világháború előidézéséért, hiszen Németországtól területének csak 13 százalékát, Bulgáriától 10 százalékát vették el, addig Magyarországot területének 72 százalékától fosztották meg. A népességet tekintve, Németország összlakosságának 9 %-át, Bulgária 1, 8 %-át, Magyarország 64 %-át veszítette el.”

„A versaillesi béke Németországban minden húsz német anyanyelvű polgárból csak egyet vett el – írja a „Gioventu Fascista” –, és Bulgáriában is a neuilly béke következtében is hasonló az arány, addig Magyarországtól Trianon minden húz magyar közül hetet tépett el.”

„Hogyan igazolják majd a magyar nemzetnek ezt a kegyetlen megcsonkítását a szerződések megszerkesztői?” – kérdezi felháborodással az olasz fasiszta cikkíró, és így folytatja: „Az ürügy a nemzetiségek felszabadítása volt: és mi történt? Három és félmillió magyart taszítottak idegen uralom alá.”

Ezután olasz barátunk megemlíti, hogy a legnagyobb csapás volt a magyar nemzet testének, „a szerves, teljes földrajzi és gazdasági egységnek” szétszabdalása.
Majd részletesen felsorolja, hogy e megcsonkításon kívül még mit rabolt el tőlünk a győzők „szörnyű étvágya”. „22 000 kilométer volt Magyarország vasúthálózata, ma pedig mindössze 8000 km.”
Martalékul estek a hatalmas erdőségek és bányák, amelyeknek 21 millió métermázsa volt az évi termésük. Ebből Magyarországnak két és félmillió mázsa maradt. Némi gúnnyal említi meg a cikk, hogy a győzők „a legszerényebb patakokból hajózható folyamokat” csináltak az új határvonalak megjelölésénél és „a béke készítőinek” („fabbricatori del pace”) alapos „földrajzi járatlansága” olyan lehetetlenséget teremtett, hogy például „birtokot vágtak ketté és a gazdának, ha kilép a tanyai házból a mezőre dolgozni, feltétlenül túl kell mennie hazája határán”.

„A stratégiai szempontból fontos vidékeket, amelyeknek a lakossága pedig színmagyar, elszakították” – olvassuk –, és ennek következménye, hogy „a szerbek egészen a nagy magyar Alföld szívéig terjeszkedtek”.
Az oláhok majdnem a Tiszáig, és „a csehek Szobig, ahonnan messze hordó ágyúikkal kényelmesen bombázhatják Magyarország fővárosát”.

A cikk ezután megállapítja, hogy amíg a magyar hadsereg békében és háborúban mindössze harmincötezer fő lehetett, addig „azok, akik részesednek Trianon prédájából” („oumini mentre coloro che usufruiscono della preda del Trianon”), 542 000 embert tartanak fegyverben, amely létszám háború esetén 5 millió. „Az arány béke idején egy a 16 ellen, háborúban egy a 130 ellen.” Ugyancsak „a kisantant, amely a megkínzott és lefegyverzett Magyarország őrsége, háborúval fenyegetőzik, valahányszor a magyarok vágyakoznak a király után, vagy kérik Trianon igazságtalanságainak orvoslását”.

„Magyarországnak még a gázháború elleni védekezést is megtiltotta a Népszövetség, szörnyű halálra ítélte a védtelen asszonyokat, gyermekeket, aggokat”. Közép-Európában azonban rettenetes „kaosz” keletkezett s mai helyzet miatt és a sok felgyűlt igazságtalanság „minden pillanatban, mint a szárazon tartott puskapor, lobbot vethet”.

Mint a magyarság dacos, semmiről le nem mondó szándékának kifejezést idézi: „Nem, nem, soha! (No, no, giammai!)”.

A „Gioventu Fascista” cikke ezzel a mélyen megragadó költői szépségű sorokkal végződik:

„A harangok mindennap délben az egész keresztény világon ezüstös zengéssel hirdetik a magyarok győzelmét, amellyel ők a hálátlan Európát a muzulmán veszedelemtől megszabadították. Egy napon bizonyára felzúgnak majd, hogy megszenteljék ennek a nemes, lovagias, hősi nemzetnek, a ma megkínzott Magyarországnak igazságát.”

Íme, így néz ránk az olasz ifjúság, amely – úgy látszik – nem azonosítja magát az „öregekkel”. Az öregek még ellenünk harcoltak a Doberdó szikla-poklában.

Ma már az olasz lapok közömbös, legkülönbözőbb tárgyról szóló közleményeiben is megcsillan egy-egy sor, félmondat, kifejezés, jelző, amelyből mind megérezzük az olasz szív felénk dobogását, azt a testvéri szeretetet, amellyel a megtiport magyarsággal szemben viseltetnek.«

Igen, egykor mi szabadítottuk meg a hálátlan Európát a muzulmán veszedelemtől. És még egy végül. Az idézett kiváló írás megmutatja azt is, hogy mennyire más volt akkor a fasizmus megítélése nálunk, mint jó ideje. Katolikus lapok is örömmel számoltak be ugyanis az új Itália pozitív törekvéseiről és eredményeiről, sőt katolikus tudósok is gyakorta ezt tették. Közülük Mihelics Vid például így írt egyik könyvében (Világproblémák és a katolicizmus, 1933):

„A fasizmusé az érdem, hogy a szabadkőműves uralom évtizedei után az olasz iskolákban ismét kötelezővé lett a vallásoktatás, hogy a hitélet és az egyházi liturgikus élet a templomon kívül, nyilvánosság előtt is megjelenhetik, s a fasizmus világraszóló, maradandó dicsősége a római kérdés megoldása is.”

De ami nekünk, magyaroknak, a legfőbb, hogy volt kontinensünk múlt századában egy tisztultabb időszak, amikor nem kellett szemlesütve járnunk, mert akadtak külföldön, éspedig nem is kevesen, akik ismerték és becsülték a magyar hősiességet.

Ifj. Tompó László

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Top

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás