2024.04.18.

3 thoughts on “Merkel asszony újabb trójai falova

  1. „Ha közelebbről szemléljük azokat a férfiakat, akik tébolyult időkben a világot igazgatják, jobban csodálkozunk hitványságukon, mint amennyire meglep minket létezésük. Megdöbbentő milyen kevés tehetség szükségeltetik ahhoz, hogy valaki birodalmak sorsa felett döntsön, és be kell látnunk, hogy az emberi dolgokban van valami végzetszerű, és titokzatos amire nincs magyarázat”
    Chateaubriand fr. történész
    „el nem tagadhatjuk, és nem szépíthetjük azt a példátlan önzést, amelynek durva konfliktusaiból áll e korszak úgynevezett politikai története. Keserű arra gondolni, hogy ez ország politikai vezetői méltatlan, alacsony lelkű, legjobb esetben tehetségtelen emberek voltak”
    Szekfű Gyula Tomori című tanulmányából. Nincs új a nap alatt! Németeknél dettó!

  2. Nem csoda a törökök taktikázása, hiszen nem felejtették el a Nyugat packázását 1920-ban, amikor a volt gyarmatosítók nagyobb területeket akartak harapni belőlük, mint a trianoni döntés utáni Magyarországból.

  3. Mit akarnak a törököktől, ázsiai állam, jó helyt vannak. Európának vége ha a védekezést másra bízza.Akarnak egyáltalán védekezni?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás