Ismeretlen tettesek megrongálták a Kolozsvár Fő terén álló Mátyás-szoborcsoportot. A műalkotás Szapolyai Istvánt ábrázoló eleméről eltűnt a sarkantyú, Mátyás király szobra egyik sarkantyúját pedig elhajlították. Az eset kapcsán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kolozsvári városi tanácsosai ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek a rendőrségen.

A műemlék megrongálását Gergely Balázs városi tanácsos észlelte. Pénteken, november 3-án a kolozsvári képviselőtestület előtti felszólalásában a tanácsos azt kérte, hogy a helyi rendőrség állandó jelleggel járőrözzön a főtéren, és szigorúbban bírságolja a szoborcsoport elemeire felmászó személyeket, és kötelezzék a főtéren rendezvényeket szervezőket, hogy kerítsék el a műemléket.

Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári szervezetének vezetője elmondta, hogy bár a főtéren több térfigyelő kamera is működik, egyik sem készít megfelelően közeli felvételeket. Ezt a problémát meg kell oldani, hiszen elfogadhatatlan, hogy védtelen célponttá váljon az az érték, amelynek restaurálása mind a román, mind pedig a magyar állam közös ügye és munkája volt.

A Mátyás-szoborcsoport magyarországi és romániai közpénzből sikerült restaurálni, a helyreállított emlékmű ünnepélyes átadása 2011. április 2-án történt meg. A megrongált szoborcsoportot a restaurálást végző szobrászművész, Kolozsi Tibor állítja vissza eredeti állapotába.

Fotó: Gönczy Tamás

magyartudat.com

2 thoughts on “Megrongálták a Kolozsvár Fő terén álló Mátyás-szoborcsoportot

  1. A csodaszép emlékművet felújítása után láthattam, amikor is nyugati turisták mindenhová felültek, álltak a szobor csoportra fotózkodás címén. Eszükbe nem jutott, hogy ezzel kárt is tehetnek benne, vagy a legegyszerűbb, hogy ilyet nem illik tenni. Az állítólagos művelt Nyugatról, úgy tűnik a bunkóbbak jönnek Budapestre is, mert számtalanszor láttam hasonló esetet.

    1. Az oda látogató turisták magyarok, moldovaiak, bulgárok, ukránok, szerbek,
      törökök, szlovákok és néhány lengyel, német, olasz. Gondolom nem beszéli
      a nyelvünket, ezért a „nyugati” tévesztés. Amúgy a szobor rendben.
      (Egy magyar turista)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás