Pukli István, a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója azt mondta, hogy a kormány átvágta a pedagógusokat.
Rendhagyó bizonyítványosztó demonstrációt tartottak a Tanítanék Mozgalom és a Civil Közoktatási Platform szervezésében szombaton a fővárosban. A tanévzáróként meghirdetett rendezvényen a kormányfő, az oktatási irányítás és a Fidesz több vezető politikusának tevékenységét is elégtelen osztályzattal értékelték.

Pukli István, a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója azt mondta, hogy a kormány átvágta a pedagógusokat. Kiemelte: nem vehetik el az önbecsülésüket, ha azt nem adják oda. Azt ígérte, radikális üzemmódba váltanak a jövőben, addig is a nyáron fórumokat tartanak országszerte.
Törley Katalin, a mozgalom képviseletében úgy vélte, hogy a kormány nem  tárgyalni és együttműködni akar, hanem uralkodni és harcolni. Hozzátette: nem hátrálnak meg és nem alkusznak. Ugyanakkor úgy értékelte, eddig sikertelen volt a kormánnyal folytatott küzdelmük, mert „nem voltak elegen, és nem voltak elég kemények.”
A rendezvényen önkéntesek jelentkezését kérte, akik névvel és arccal vállalják a küzdelmet, majd felhívására több pedagógus is a színpadra lépett, kritizálva a kormány oktatáspolitikáját. Törley Katalin azt ígérte: „szeptemberben visszavágnak”, és erőszakmentesen, de keményen harcolni fognak.
puklista_tuntetes2A rendhagyó bizonyítványosztáson Pukli István és Törley Katalin korábbi, oktatást érintő nyilatkozatokat idéztek, majd egyaránt elégtelen osztályzattal értékelték Orbán Viktor miniszterelnök, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, Rogán Antal Miniszteri Kabinetirodát vezető miniszter, Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető, Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere és Palkovics László oktatási államtitkár teljesítményét.
Galló Istvánné, a demonstrációhoz csatlakozó Pedagógusok Szakszervezetének elnöke felszólalásában ismét szóvá tette, hogy a minisztérium ígérete ellenére a köznevelési törvény módosításába nem kerültek bele azok a pontok, amelyekről hosszasan egyeztettek. Hangsúlyozta: nem kizárólag követeléseket fogalmaztak meg, hanem kidolgozott megoldásokkal érkeztek a tárgyalóasztalhoz.
Kitért arra is, hogy nem engedett a kormány a 18 éves tankötelezettség, a pedagógusok kötelező óraszámának kérdésében, vagy a tankönyvpiac államosításában. Kiemelte: a most következő nyári szünet az erőgyűjtésé, mert nem adják fel, nem adhatják fel.
Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szóvá tette a „brutális centralizációt” a köznevelési rendszerben, és többek között arról beszélt, hogy érvelésre, érdekérvényesítésre képtelen társadalom nevelése a kormány célja. A szakminisztériumban és a parlamentben is minden kizárólag a hatalom megtartásáról szól – jegyezte meg az érdekvédő.
Sándor Mária ápolónő azt mondta, hogy a magyar egészségügyért áll ismét a pedagógusok színpadán. Úgy fogalmazott: „beteg az ország”. Azt kérte, gyógyítsák meg együtt és július 1-re demonstrációt hirdetett a Kossuth térre.
A demonstráción – amelyet heves esőzés, villámlás és dörgés kísért – a Várkert Bazárban sokan viseltek kockás inget. Sokan táblákat vittek magukkal, ezeken olyan feliratok voltak olvashatók, mint az EMMI mostohagyermekei akciószövetség, Szabad iskolát, Gyermekeinkért nem ártani. A résztvevők az Üzenjünk a kormánynak, hogy ők is megértsék feliratú molinó mögött indultak el. Látni lehetett a tömegben magyar és uniós zászlókat, valamint a Szolidaritás lobogóit. Feltűnt a tömegben Ikotity Istvánt, az LMP oktatáspolitikusát.
A korábbi hasonló megmozdulásokhoz hasonlóan a tüntetők közül ezúttal is sokan viseltek kockás ruhát.
A zuhogó esőben véget érő rendezvény részvevői nem teljesen töltötték meg a Várkert Bazár előtti területet, a rossz időjárás miatt ugyanis sokan nem várták meg a demonstráció végét. A tömeg az oktatásról nyilatkozó kormánypárti politikusok neveinek elhangzása után „Megbuktál!” felkiáltásokkal értékelte munkájukat, ezt megelőzően pedig többször is „Szabad oktatást!” és „Orbán, takarodj!” rigmusokat skandált.

MTI Fotó: Kovács Tamás

magyartudat.com

 

5 thoughts on “Megint hőbörögtek a puklisták Budapesten

  1. Van aki nem „hőbörög” (?)
    Azok szép csendben elmenekülnek az országból.
    Már aki képes.

    1. Kicsit bővebben:
      A lényege a mozgalomnak, hogy a hazai gyerekek
      ne legyenek idióták, bábuk. Ez rendben is van.

      Ugyanakkor az előző (nagy) generáció sem lett
      kommunista, hiába próbálkozott a kádári iskolarendszer.
      Tehát nem kell félteni a maiakat sem, ők sem lesznek
      rabszolgák.

  2. Tanárok elégetlenek? Akkor beszéljünk azokról, akik reggel hajnali 3-kor, vagy 4-kor kelnek, kemény fizikai munkát végeznek 8 vagy 10 órában és nem keresnek többet mint a tanárok, akik kényelmesen meg vannak tavasszal, nyáron, télen, ősszel a szünetekben, még óraadást is tudnak csinálni, amit bocs, de nem hiszem, hogy bevallanak, vagy korrepetálást, amit szintén nem kell tudnia a NAV-nak. Nem kell őket félteni, tartsanak tiszteletet megkívánó magatartást, oktasanak becsülettel, hogy őket is tiszteljék a tanulók. Amikor mi diákok voltunk, bizony tartásunk volt velük szemben, mert meg tudták követelni a szorgalmat, a fegyelmet. Ne pénz hajhászás legyen a szempont, hanem az oktatás. Ja, egy picit többet kell dolgozni, hát kérem, a mai világban mindenkinek, Önök is szokják 🙂

    1. A történet a gyerekeinkről szól,
      ne legyenek jövőben rezsim-rabszolgák itthon.
      Nem hiszem hogy ez a mi zsebünkből menne,
      ez nem a „rezsicsökkentés” fedőnevű „szavazzrám”
      mozgalom.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás