Magyarország azonnal szállíthatja élelmiszereit az orosz embargó megszűnése után

Amennyiben sikeres lesz az orosz élelmiszerbiztonsági ellenőrök által a magyar élelmiszer-feldolgozó cégeknél áprilisban sorra kerülő audit, akkor az orosz embargó megszüntetését követően a magyar cégek azonnal megkezdhetik termékeik kivitelét az orosz piacra – mondta Budai Gyula.

Az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztos az MTI-nek szombaton telefonon, az orosz-magyar kormányközi bizottság  április 9-10-én Kazanyban tartott üléséről hazatérőben közölte, az orosz fél hivatalosan is tájékoztatta Magyarországot, hogy az auditra április 20-30. között kerül sor.
Az orosz állategészségügyi hatóság szakértő csoportja ekkor Magyarországra érkezik, és 22 magyar, főleg húsfeldolgozó céget vizsgál meg, hogy megfelelnek-e az orosz hatósági előírásoknak. Ezek olyan cégek, amelyeket az embargó előtt már auditáltak, és érdemesnek tartottak arra, hogy termékeik Oroszországba kerüljenek.
Budai Gyula szerint  az orosz audit várhatóan sikeresen zárul, mivel a magyar élelmiszerbiztonsági előírások a legszigorúbbak közé tartoznak Európában.
A miniszteri biztos leszögezte: Magyarország az EU tagjaként  az unió döntését tiszteletben tartja az Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatban, és betartja az előírásokat, amelyek a tagállamokra vonatkoznak, de készül a szankciók megszüntetését követő időszakra.
A kiviteli tilalom nagy károkat okoz a magyar mezőgazdaságnak, de hátrányokat szenved a lengyel, a német és a balti államok mezőgazdasága is – emlékeztetett. Budai Gyula szerint az Oroszország elleni intézkedéseket előbb-utóbb felül kell vizsgálni az Európai Unióban.
A miniszteri biztos, aki az orosz-magyar kormányközi bizottság magyar agrár-munkacsoportjának vezetője, beszámolt arról is, hogy a testület kazanyi ülésén a felek szorgalmazták a magyar-orosz vegyes vállalatok létrehozását az agrárium területén. Szerepelt a napirenden a GMO-mentes termelés is, ezen a területen Oroszország támogatja a magyar törekvéseket – jelezte a miniszteri biztos.
Az együttműködés jelentős lehet a két ország között a technológiai transzferek területén, például a gyümölcstermesztésben és az állattenyésztésben – mondta Budai Gyula.

magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás