Most itt vagy
Itt > Főoldal > Magyar önkéntesek a Finn téli háborúban

Magyar önkéntesek a Finn téli háborúban

A sztálini hordák 1939. november 30-án megtámadták a finn népet. Előzőleg a finn parlament visszautasította a gyalázatos sztálini ultimátumot. Nem adták át ősi földjeiket, és meghiúsították, hogy átdobott kommunista ügynökök szovjetbarát bábkormányt hozzanak létre!
A szovjet orvtámadás nemzeti egységet hozott létre és Mannerheim tábornok vezetésével, páratlan bátorsággal vívta önvédelmi harcát.
Gróf Teleky Pál miniszterelnök és Bartha Károly vezérezredes támogatta egy finnországi magyar önkéntes önálló zászlóalj felállítását. Közben a belügyminisztérium 350 015/0939 sz. engedélyével hivatalos országos gyűjtést kezdeményeztek.
Mivel Magyarország nem volt hadban álló fél, és a német-szovjet megnemtámadási és együttműködési szerződés életben volt, diplomáciai és szervezési oldalról a feladat bonyolult volt. Az adományok eljuttatását a Finn és Magyar Vöröskereszt és a Finn-Magyar Társaság végezte. A több millió pengő értékű hadianyag szállítmány pedig kerülő úton nagyrészt olasz segítséggel jutott célba.
A Finn-Magyar kormányközi megállapodás szerint az önálló zászlóalj a Finn Hadsereg részét fogja képezni. A politikai előkészítése az akciónak jórészt objektív okokból lassan haladt. Csak 1939. XII. 16-án jelent meg hivatalos felhívás a toborzásra, amire a Bp. Szentkirály út 8. alatti toborzóirodába több ezren jelentkeztek.
A zászlóalj parancsnoka Kémeri Nagy Imre főhadnagy lett. Kiképzési bázissá pedig a Hárshegyi Cserkész Tábor lett kialakítva.
Parancsnokok:
Kémeri Nagy Imre
Szatmáry Király Ádám
Bartha János
Balogh József
Csutkai Ernő
Gosztola Béla
Horváth Sándor
Kökény József
Péter László
Polgár László
Rádai László
Dr. Sápy László
Szilágyi József
Tasnádi László
Torma F. Péter
Vasi János
A nehezen alakuló politikai döntés után Kémeri Nagy Imre, a tettek embere vette kezébe a téli kiképzést, és az összekovácsoló gyakorlatok vezetését.
Közben a hős finn nép élet-halál harcát vívta az északi hómezőkön. A világ népei nem voltak közömbösek. Norvég, svéd önkéntesek és Spanyolországban küzdő egykori veteránok már harcban álltak a sztálinista hordákkal! Ezekhez is számtalan magyar csatlakozott.
Ilyen volt Szepessy Géza Berlinben tanuló műszaki utász, az aknaépítés és felszedés szakértője. Három német és öt magyar önkéntes társaságában egy JU 52-es gépen Helsinkibe repült, ahol Terijoki körzetében elkezdték az aknaszedés oktatását. A frontközeli aknaszedési tevékenysége során, egy orosz betörés alkalmával alakulatával közelharcba keveredett, ahol láblövést kapott. 1940 februárjában tért vissza Berlinbe. Mannerheim tábornoktól a VAPAUDENRISTI (szabadságkereszt) kitüntetést kapta.
Békássy István
Békássy Vilmos
Batári Pál
Batári Lajos
Szabó Mátyás
Orsich Nándor
Hunyos Csaba 1939-40-ben haltak hősi halált a Finn légierő pilótáiként. Valamennyien finn földben nyugosznak!
Számtalan magyar hős emléke az apró, hófödte finn falvak krónikásainak emlékeiben él tovább. Hóval fedett kopjafáikon csak annyi olvasható:”EGY HŐS MAGYAR”.
Közben összeállt a zászlóalj 24 tiszt, 52 altiszt, 2 orvos, 2 tábori lelkész és 264 gyalogos önkéntesből. Kémeri több ezer jelentkezőből válogatta össze csapatát. A toborzás különösen sikeres volt Debrecen, Nyíregyháza és Nagykanizsa térségében.

1940. február 8-án indultak az önkéntesek Finnországba polgári ruhában.
Az útvonal néhány napos megszakításokkal a következő volt:
Budapest – Nagykanizsa – Fiume – Torinó – Lyon – Párizs – Diepp – New Haven – London – Edinburgh – Trondheim – Bergen – Haparanda – Tornio – Oulu – Kokkula – Lapua
Néhány napot kellett tölteni Párizs “Reuilly” nevű kaszárnyájában.
Innen Diepp kikötőjébe vezetett az út, ahonnan éjszaka hajóztak át a viharos csatornán New Haven-be. Londonig vonattal mentek, ahol 8 napot kellett várakozni, amíg a Norvégia felé menő hajókaraván összeállt.
Londonban a zászlóalj az Euston Road-on lévő Endsleigh és Northumberland hotelekben volt elszállásolva. Londonból a skóciai Edinburghba utazott vonattal a zászlóalj.
Itt már összeállt a 86 különböző zászló alatt hajózó kereskedelmi hajó, melynek védelmét 14 különböző méretű brit hadihajó adta!
A magyar zászlóalj a Meteor és a Mira hajókon utazott.
A Meteor érdekessége az volt, hogy valamikor Vilmos német császár magánjacht-ja volt. Hadizsákmányként került angol tulajdonba. Később egy norvég hajózási-társaság megvásárolta. a hajó egy gépágyúval ellátott kereskedelmi feladatokra átalakított egység volt.
A hajókaraván átélt egy német tengeralattjáró támadást, mely a konvojt teljesen szétszórta. Az elsötétítettségben élő Párizs és London után üde színfoltként hatott a kivilágított Bergen. A kikötő melletti vasúti pályaudvar peronján hófehér abroszokkal borított, megrakott asztalok fogadták a magyar zászlóaljat!
A vendéglátás után összeállították a szerelvényt, mely többnyire éjszaka, nagy sebességgel haladt Norvégián és Svédországon keresztül a Finn határ felé. Haparanda pályaudvarán, a finn határon kivagonírozott a zászlóalj.
A Seinejoki nevű határfolyó hídját előző nap a sztálinista légierő lebombázta! A bombázás olyan heves volt, hogy a befagyott folyó jegét is felszaggatta! Várni kellett, amíg a -40 °C hidegben a jég ismét megszilárdul.
A svéd utászok által szalmával kijelölt úton a Magyar Zászlóalj gyalog kelt át a folyón, és lépett finn földre.
Tornio és Oulu érintésével Lapuába ért a különítmény, melynek környékén a külföldi segélycsapatok felfegyverzése, speciális kiképzése folyt.
A zászlóalj megkapta egyenruháit, és azonnal elkezdte a sí-kiképzést. Lőgyakorlatokat végzett a dobtáras finn géppisztolyokkal, golyószórókkal.
A Magyar Zászlóalj március első hetére bevetésre kész állapotban kérte a frontra küldését.
Közben a Magyar Önkéntesek második hulláma Londonba érkezett.
A finn hadvezetés jelentős győzelmei ellenére meglehetős utánpótlási gondokkal küszködött. A Mannerheim-vonal közel 1200 km-es hosszának védelméhez nagyobb anyagi háttérre lett volna szükség. Így a korábbi tárgyalások befejezéseként 1940 március 12-én Moszkvában békekötésre kényszerült a finn delegáció.
1940 március 24-én a magyar önkéntesek is megkapták a finn hadsereg főparancsnokának 38. számú parancsát, melyben Mannerheim az alábbi szavakkal köszönte meg a magyar segítséget.
“Ti, Duna-melléki vérrokonaink szintén meghallottátok csatakürtjeink távoli hangját, és több ezer éves távollét után a magyar kard ismét ütésre emelkedett a finn testvérek védelmében.”
1940 tavaszán Mannerheim hadsereg főparancsnok meglátogatta a Magyar Zászlóaljat. Kémeri Nagy Imrét a Finn Hadsereg századosává léptette elő, és a Finn Fehér Rózsa Lovagrend I. osztályú keresztjét adományozta.
További 16 magyar önkéntes a Fehér Rózsa Lovagrend II. osztályú keresztjét kapta.
A zászlóaljat 1940. április 16-án Lapuából az új Szovjet-Finn határra Lappeenranta városába vezényelték, ahol a zászlóalj határbiztosítási feladatot hajtott végre 1940. május 19-ig.
1940. május 20-án Turkuban búcsúztatták a magyar különítményt, és az “Arcturusz” finn gőzhajó Stettin-be szállította hőseinket. Itt bevagonírozták a zászlóaljat, a vagonokat lezárták, és fegyveres őrséggel kísérték a Magyar határig!
Az önkéntesek hadiszolgálatból való elbocsátására 1940. május 28-án Budapesten, a Hárshegyi Cserkésztáborban került sor. Itt gróf Teleki Pál kinyilatkoztatta, hogy az erdélyi kérdés megoldásában számít a veterán harcosokra!

Soós István

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Top