Letakartatták a magyar feliratot a pápa csíksomlyói miseruháján

A román hatóságok letakartatták a magyar feliratot a pápa csíksomlyói miseruháján – írta internetes kiadásában hétfőn a Krónika erdélyi portál.

    Az újság képeken is bemutatta, hogy a Sabau-Trifu Cristina szatmárnémeti egyházművész által elkészített miseruha hátoldalán eredetileg az esemény magyar nyelvű mottójával és a látogatás dátumával szerepelt a pápalátogatás logója. A “Járjunk együtt!” mottót és a “Ferenc pápa Romániában, 2019. május 31.-június 2.” feliratot azonban a román hatóságok fellépése nyomán le kellett takarni.
    Bodó Márta, a pápalátogatás sajtóbizottságának tagja a lapnak elmondta: Urbán Eriket, a csíksomlyói kegytemplom igazgatóját a román kormányőrség (SPP) illetékese kereste meg a pápai szentmise előtt néhány nappal, megkérdezvén: igaz-e a magyar sajtó állítása, hogy a miseruhán magyar felirat is van. Miután a csíksomlyói szerzetes közölte, hogy a pápai mise kellékeit jóváhagyta a Vatikán, arra a kérdésre is válaszolnia kellett, hogy nem tudja, hogy ez Románia? A román hatóságok képviselői felszólították a szerzetest, hogy a miseruhán ne szerepeljen a magyar felirat, és ennek szükségességéről a Vatikánt is meggyőzték. Ezt követően született az a megoldás, hogy a miseruha hátoldalán szereplő logó aljára rávarrtak egy sávot, amely eltakarta a feliratot.
    A Krónika szerint nem ez volt az egyetlen érthetetlen megnyilvánulás a román biztonsági szervek részéről Ferenc pápa csíksomlyói látogatása idején. A szentmisét megelőzően az állami szervek illetékesei rendkívül idegesen és gyanakvóan viselkedtek, még a papokat is csak nagy nehezen engedték a Hármashalom-oltárhoz, hogy elrendezhessék az oltárt, a pápa, a püspökök ülőhelyeit, és előkészíthessék a mise kellékeit.
    Bodó Márta elmondta: a hatóságok önkényesen és magyarázat nélkül lecsökkentették az önkéntesek számát. Az egyházi szervezőbizottság által toborzott hatszáz önkéntesből csak 30 juthatott be az elkerített, és biztonsági szempontból kiemelten kezelt sárga szektorba. Noha a román kormányőrség a pápalátogatás előtt megkövetelte az előzetes regisztrációt és a zarándokok beosztását az egyes elkülönített szektorokba, szombaton, a szakadó esőben minimális ellenőrzés nélkül is beengedték az érkezőket a bekerített területre.
    Felháborodást váltott ki az is, hogy a szentmisére a román államelnöki hivatal által akkreditált több száz újságíró számára csak egy harminc-negyven férőhelyes sátrat és egy födetlen pódiumot különítettek el. A zárt sátorban nem lehetett képernyőn követni, és hallani sem az eseményt, a pódiumon pedig a misét megelőzően az eső miatt nem lehetett számítógépes munkát végezni. Ráadásul a szentmise előtt a sátorból is kitessékelték a hazai újságírókat, hogy beférjenek a pápát kísérő nemzetközi sajtóküldöttség tagjai.
    Ferenc pápa Csíksomlyón találkozott a magyar többségű erdélyi, partiumi és bánsági római katolikus egyházmegyék híveivel. A főpásztori látogatás bukaresti, jászvásári és balázsfalvi helyszíneit szánták a román hívekkel való találkozásra.

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás