Látható lesz a Duna Televízión a letiltott Trianon film

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyolc éve nem tűzi műsorára Koltay Gábor korábban letiltott, Trianon című moziját a köztévé. A filmet ma, a nemzeti összetartozás napján este láthatják elsőként a Duna Televízió nézői.

Hosszas mellőzés után ma este a Duna Televízió műsorára tűzi Koltay Gábor Trianon című filmjének moziváltozatát, amelyet filmsorozatként nyolc évvel ezelőtt már láthattak a nézők. Az ország szétszakításának 92. évfordulóján a rendező lapunknak arról beszélt, Trianon kapcsán évek óta járja az országot, előadásokat tartva a történelem iránt fogékony hallgatóságnak. A múlt hét végén, öccse, Koltay Gergely hatvanadik születésnapján az Uránia Nemzeti Filmszínházban a magyarság történelméhez, életérzéséhez kötődő dalokkal az elmúlt évtizedeket idézték fel.

Koltay Gábor filmrendező

Noha csaknem ötszázezer ember látta a hazai mozikban, a román Antenna 1 műsorán pedig hatmillióan nézték meg – köztük a másfél millió erdélyi magyar túlnyomó többsége – Koltay Gábor Trianon című munkáját, nyolc évnek kellett eltelnie, hogy a hazai közszolgálati csatorna is levetítse a filmet. „Remélem, hogy a hétfő esti sugárzás hozzájárul a történelmi fehér foltok eloszlatásához és a kérdés érzelmektől sem mentes, mégis tényszerű értelmezéséhez. A moziváltozatot megelőző, tizennégy részes Velünk élő Trianon című sorozatot korábban már műsorára tűzte a közszolgálati televízió, de Romsics Ignác történész javaslatára végül nem sugározták. Az akkori, baloldali politikai vezetés láthatóan kerülte a nemzeti témák őszinte tárgyalását”– beszélt a mozi kálváriájáról az alkotó, hozzátéve, hogy a nézettséggel a magyar dokumentumfilm-gyártás legnagyobb közönségsikere lett a Trianon.

A filmrendező Magyarország szétszakításának kapcsán most már lassan egy évtizede több helyütt is beszédeket tart, emlékezéseken vesz részt: tegnap Szarvason, ma pedig Diósdon találkozik a történelem iránt érdeklődő emberekkel. Az idei évforduló különös hangsúlyt kap Koltay életében, hiszen szinte egybeesik öccse, Koltay Gergely, a Kormorán együttes vezetőjének hatvanadik születésnapjával.

„Az emléknapot megelőzően egy exkluzív Kormorán-koncerttel egybekötött fergeteges házibulit rendeztünk Gergelynek, a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban, amely annak idején egyedüli fővárosi moziként adott otthont a Trianon filmemnek. Gergely öcsém hatvanadik születésnapja alkalmából a Kormorán bará­taival együtt az elmúlt évtizedeket idéztük fel. A zenekar legnépszerűbb és legfontosabb dalain kívül a meghívott vendégek tolmácsolásában minden olyan zeneszám elhangzott, amelyet Gergely írt filmekhez, színházi előadásokhoz vagy más produkciókhoz. Sajátos időutazásban volt részünk néhány órára. Külön öröm számomra, hogy ennek a sajátos zenei világnak a bemutatása, amelynek rendkívüli affinitása van a magyarság történelméhez, életérzéséhez, küldetéses feladataihoz, egy sokfajta gondolatot és érzelmet kifejező hétvégén Trianon emléknapjának közelségében különleges hangsúlyt kaphatott”– fogalmazott a filmrendező.

Koltay érdeklődésünkre arról is beszélt, hogy június 9-én mutatják be az általa írt, minden eddiginél részletesebb interjúkötetet, az idén 75 éves Wittner Máriáról, Életre ítélve címmel. A közadakozásból született írás a múlt tanulságait, napjainkkal összevetve szintetizál, és árnyaltabb képet ad a politikusról.

Forrás : erdely.ma

magyartudat.hu

Powered by Facebook Comments

2 thoughts on “Látható lesz a Duna Televízión a letiltott Trianon film

  1. Mondjuk Gabika igazi szélkakas (kisz-kb tv közv.stb)
    Maradandó filmalkotás megy a dunatv-n 2016.
    Aug.28.Vas.23’15”: 451 Fahrenheit (r.:Truffaut).
    Ennek a “testvére” a Brazil c. film (r.:Gilliam).
    Mindkét film utópiának készült, hát nem beletrafált
    napjainkba.

    1. A “451 FAHRENHEIT” a mai Magyarország tükre.
      A köznek nevezett tv ráadásul egy az egy.
      A “BRAZIL” (T.Gilliam) egy lehetséges jövőkép,
      bár ha tömeges lesz az elvándorlás, ez változhat.

Hozzászólás a(z) istván bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás