Kormányunk és a jó spirituális erők

“Szimbólumok irányítják a világot, nem szavak, nem szabályok.”
“Symbols rule the world, not words, nor rules.”

A Miniszterelnökség Új (Karmelita kolostor) épületén k
eresztet kezében tartó Szent Mihály arkangyal szobra kap helyet, miközben az angyal sárkánnyal (a Sátánnal) viaskodik. 
Az hogy az Index nem ért semmit és értetlenkedik, nem lepődünk meg, de mégis érdemes nagyobb figyelmet szentelni a fontos ténynek, hogy a Miniszterelnökség új épületének sarkán keresztet kezében tartó Szent Mihály arkangyal szobra kap helyet miközben a sárkánnyal (a Sátánnal) viaskodik. Ami az eredeti látványterveken (szándékosan) nem szerepelt, ezért most sokakat balliberális oldalon váratlanul ért a megjelenése, mert persze nem értik…

Szóval az épület sarkára, amit átlósan kissé levágtak, hogy jelképes fülkét alkosson, felkerült egy szobor, ami a Sátánnal viaskodó Szent Mihály arkangyalt ábrázolja.Mihály arkangyal és a Sátán harcát a Jelenések könyve írja le (12:7-10):

Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt, de nem tudott felülkerekedni; és azért többé nem volt maradása a mennyben. És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek.”

Nagyon kedvelt motívuma lett ez évszázadokon át a keresztény művészetnek, hiszen plasztikusan jeleníti meg a Jó és a Rossz küzdelmét. Éppen ezért erősen kötött hagyományai is vannak az ábrázolásnak. Az angyal általában a földön fetrengő sárkányra (esetleg másfajta csúnya pokolfajzatra) tapos, és karddal vagy keresztben végződő lándzsával szúrja le. A kard sokszor lángoló, és előfordul, hogy az angyal pajzsot is tart a kezében – de mindig csatajelenetet látunk, amiből a Jó kerül ki győztesen. Mihályt sárkány nélkül, vagy a már legyőzött állaton taposva szívesen ábrázolták címertartóként is, ilyenkor nem csatázik, hanem nyugodtan álldogál.
A lába alatt a sárkány, alulról kapdos a karmos mancsával felfelé, de az angyal rá se hederít, mert tudja, hogy a gonosz nem győzedelmeskedhet rajta és nem árthat neki.
Egyik kezében egy magyar államcímeres pajzsot tart, a másikban keresztet, méltóságteljesen elnéz a távolba.

Aki egy kicsit is szemfüles volt, az látta már, hogy Orbán Viktor saját íróasztalán is Mihály arkangyal szobordísze található meg. Nem ok nélkül…
Az Indexnek két hasonló példa jut eszébe: 
a Nemzeti vértanúk emlékműve az Országháznál, amit éppen most készül visszaállítani a kormány a ma reggel felújításra szállított és elbontott Nagy Imre-szobor helyére, és Raoul Wallenberg emlékműve (más néven a Kígyóölő) a Szent István parkban. Ezek egyébként gyakorlatilag egyidősek voltak, az előbbinél a hüllő a bolsevizmust, a másiknál a nácizmust jelképezi.

Ebben az esetben a Miniszterelnökség szobra valami olyasmit akarhat üzenni, hogy
a keresztény magyar állam keresztény demokráciaként és a szent magyar korona védelme alatt minden totalitárius ideológiával szembeszáll. 
Ebbe én beleértem a globalista nemzetietlen és hazátlan istentelen internacionalizmust, mely ellen minden erőnkre, védőszentekre szükség lesz. De saját szubjektív álláspontommal beleértem azt a harcot is, amit a fennmaradásért az iszlámmal szemben is meg kell vívnunk.

Hiszen jelenleg két domináns erő törekszik a nemzetállamok eltörlésére és a keresztény gyökerek és értékrend felszámolására
– az egyik a nemzetközi pénztőke globalizmusa,
– a másik pedig a politikai iszlám ideológiája.

A magyar nemzet ha jelképesen is, de kell, hogy minden védőszentek védőszárnyai alatt álljon és fennmaradjon. Legyen akár Magyarok Nagyboldogasszonya, a Szűzanya vagy Szent Mihály arkangyal védelme…. (SBG Buddha – VilagHelyzete megj) Mert…
“Szimbólumok irányítják a világot, nem szavak, nem szabályok.”

Forrás: Világ Helyzete/Alternatív Hírek itt.

Powered by Facebook Comments

4 thoughts on “Kormányunk és a jó spirituális erők

  1. A láthatatlan segítséget, oltalmat nem véletlenül kapja a kiváló tehetségű magyarság, akik ráadásul okosságuk mellett szépek is. Aki nem így látja, az csak itt született. Sajnos…

    1. “De ti rombolók.

      Lelki süketek, kiknek szájából a magyar szó is

      Dicstelen,

      Mert magyarul hazudtok

      Szüntelen . . .

      Miért féltek tőlem . . .?”
      PAZAR Horváth úr! Pazar!

  2. Nagyon koherensek a szimbólumokkal a Miniszterelnök és az ország törekvései. Köszönöm.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás