Ki a Jobbik, ki az értékes a szemében?

Melyik párt áll hozzám legközelebb ma, 2017-ben? Mi érint manapság, milyen alapelvek? Onnan indult, hogy államosítottak, segédmunkás nagyszülők a kommunizmusban, majd kárpótlás után is mások arattak a földjeinken. Ez nem változik, ezért néztem a Jobbikot mindig is, csak a Jobbik kezdett változni.

Érdekes volt, 2011-12-ben sok témát írtam a Barikád felé, akár egészen piti ügy, lelakott házak kültelken, vagy 1-2 “csövicsávó”, sőt, apám fűrészbakját is írtam, ami eltűnt, kifigyelték, hogy apám a kocsmában van, bár fát is hordtak arrafelé szekérrel.
Azóta mi változott?
Lelakott házak telken, elhordott házak, eltüzelt kerítések, ez 2017-ben is jelenség. Miskolc egyik értéke lenne a földrajzi adottság, napsütötte dűlők, dombok, mára a gaz eszi meg a régi szőlőket. Sok 100-1000 fotóm örökíti meg ezeket a pillanatokat, jót és rosszat szoktam látni.

Mi változott még?
Sok rossz, időközben valakik üzentek Echo-hoz közeli fórumon 2012-ben, hogy figyelnek Miskolcon alaposan, presszóban láttak, parkban……, nőttek a gondok, telkes részre járok, de tavaly láttam egy nyilvános helyen, azt terjesztették rólam, hogy hibbant vagyok, őrült, valaki lehet, hogy lehallgatott.
Szerintem megfigyeltek alaposan az elmúlt években.
Sokfelé próbáltam kapcsolatot építeni, több vonalon is megismertek, de egy idő után nem is válaszoltak nekem, minisztériumi szintre is leírtam, hogy Miskolc 1-2 szegényebb pontján én milyen tervet, ötletet, lehetőséget látok. Ebben elvileg privát, saját terv is van.
Beleszaladtam Miskolcon 1-2 feszültebb témába, kommunista körök, sőt, többféle pletyka állít be rossz embernek Miskolcon.
Engem? és akkor a több 1000- 10 ezer gettós, meg akik a város parkjaiban 2l borral csalogatják a turistákat?
Itt ők az érték, én, meg a sok öltetem, saját terveim, álmaim építése az a szar és semmi?

Régen humort is írtam, még Fábry felé is próbáltam (oldalas állambiztonsági kabaré), volt humorom, sorom, mint Hofinak, de kiveszik az emberből, kikopott némileg a humor, és a külügy sem figyel mára, amit írtam, félig viccből, a csattanó az, hogy amikor azt írtam önök felé, akkor paranoiásnak tűntem, aztán kiderült, hogy valóban figyelnek, de nem a külügy.

Önök szerint, ha figyeltek évek óta, akkor miért és mivel?
Én tudom, vagy szándékosan, vagy pedig olyat mondtak, ami nem igaz, mert menet közben kiderítettem egy konkrétumot, hogy nekem kamu a politika, mert én illegális milliókat, értékeket rejtegetek, és most meg 2-3 másik dolog is van.
Én úgy érzem, hogy piszkálnak, nem tudtam sajnos a saját terveimre koncentrálni, idegesség, mások kerültek. Sajnos mára nem a barátokat keresem, kapcsolatok, mára mindenkiben a gyanút látom, hogy ártani akar nekem, emberek kerültek gyanúba, figyeltek, spicliskedtek, mindenféle alak…
Ez véletlen, én vagyok a hibás, vagy a nemzeti oldalon sok ilyen rossz és gyanús ember van? Egyidőben erkölcsi hullaként is futottam, az még az  első időkben volt.

Fotók: kültelek, tábla figyelmeztet, hogy nem wc, 1-2 ház, régen takaros, állami gondozottak részére, kapták, mára bozót, üres, alapja van csak, elhordták.

Mi lehet a megoldás ilyen vidékeken?
Nekem vannak terveim, kevés reális lehetőségem, pár éven belül bízom abban, sok dolog javulhat.

Fotó és cikk: Füredi Péter (Miskolcról)

magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás