Most itt vagy
Itt > Belföld > Keleti bölcsesség nyugati kínokkal

Keleti bölcsesség nyugati kínokkal

Egyik hírhedt politikusunk, a rendszerváltás után néhány évvel a Magyarországra zúduló, megszorító intézkedésekhez kapcsolódóan, cinikusan kijelentette: “nem kell félni, nem fog fájni”. De fáj. Mérhetetlenül. Minden nyugati ránk erőltetett apró momentum újabb kínokkal jár.

Fáj, mert Magyarországnak semmi keresnivalója nincs egy olyan nyugat-európai közösségben, ahol egy állam tagsága a megfélemlítésről, kizsákmányolásról, szuverenitásának, jogainak megfosztásáról, népének sanyargatásáról szól. Az Európai Unió kettős mércéje mára mindenki előtt nyilvánvaló, a tagsággal együtt járó feltételek csak a vezető nagyhatalmaknak érdekeit szolgálják.

Fáj, mert hazánk történelmi hagyományaival végképp szakított. Az első szabad választások után kormányunk kiemelt kérdésként kezelte az európai integrációt. Az 1990. évi rendszerváltozás után a szabadon választott magyar Országgyűlés valamennyi pártja egyetértett abban, hogy a magyar politika prioritása – a demokrácia, a piacgazdaság és a jogállam kiépítése mellett –, az Európai Közösségekhez való csatlakozás.

Fáj, mert a csatlakozással országunk menthetetlenül megindult a lejtőn, az ismeretlen mélység felé. Brüsszelben, sietősen, még 1990-ben, aláírták a Magyarországnak nyújtott 1 milliárd dolláros struktúraváltást áthidaló kölcsön okmányait. Az egymilliárdos hitelcsomag első része, 430 millió dollár 1990. április közepén jutott el a Magyar Nemzeti Bankhoz. A “jótékony” hiteleknek és “segélycsomagoknak” se vége, se hossza nem volt. Egyik támogatás a másikat érte, ezzel együtt jogszabályokat “harmonizáltunk”, egyre csak privatizáltunk és egy sor olyan előírást vettünk át, amely az új nemzetközi szervezetben, az unió működésében a nemzetek fölöttiséget helyezte előtérbe.

Fáj, mert Magyarország a kommunizmus felszámolása után újabb politikai, gazdasági és kulturális mélypontra zuhant. Az EU-ban, az egységesített jogrendszer révén hivatalosan ugyan biztosítva van a személyek, áruk, szolgáltatások és tőke szabad áramlása, a feltételrendszer azonban ma is az ország alattomos kizsákmányolásán alapul. Soha nem látott forgatókönyv szerint, a legrosszabb jött: fulladoztunk a fizetőképességünk megőrzésének tátongó mélységeiben. Újabb hitelek felvételéhez tapsoltunk, iparunkat, mezőgazdaságunkat a végletekig felszámoltuk és örültünk a külföldi tőke beáramlásának. A megszorító intézkedéseknek köszönhetően, mára bizonytalanság, mérhetetlen nyomor és elkeseredettség jellemzi az országot.

Fáj, mert túlélésért kell küzdenünk, nyilvánvaló, hogy a nyugati, hatalmával visszaélő politikai és gazdasági és kulturális intézkedések sora még finoman szólva sem váltotta be a hazai reményeket. Ma, Magyarországon már csak az a csekély többség érvel a nyugati integráció erőltetéséért, amelynek egyéni érdekei szólnak a pénzvilág kiszolgálása mellett. Tegyük hozzá, elég harsányan és otromba stílusban. Ordításuk elhallatszik Brüsszelig, New Yorkig, itthon békétlenséget, nyugtalanságot és mérhetetlen feszültséget gerjesztve. Szégyen és egykor dicső múltunkhoz méltatlan, hogy mindez megtörténhet.

Fáj, mert Magyarország nagyon soká talált önmagára. A fenyegető államcsőd, a teljes összeomlás, a nyugati apokalipszis helyett, az ősidők óta zsigereinkben szunnyadó, kifinomult diplomáciai érzéknek köszönhetően, lassan sikerül a reménytelen nyugati mocsokból kikeveredni. Végre kezdjük félretenni a Világbank érdekeit és új alapokra helyezkednek régi keleti kapcsolataink. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen sok ezer éves történelmi múlt köt össze minket, még akkor is, ha az iskolapadban megpróbálják “elfeledtetni” velünk, még akkor is, ha az Európai Unió jogszabályai megkötik fejlődésünket, és még akkor is, ha itthon néhány idegen hatalmat kiszolgáló, felelősségre nem vonható, pénzen megvásárolt személy harsányan hőbörög.

Fáj, mert hátat fordítottunk testvérnépeinknek. A perzsa kultúrának például, akár tetszik, akár nem, részesei vagyunk. Nincsen abban semmi hiba, ha valaki nem ismeri a történelmet, a hiányos tudás pótolható (bár gyökereink ismerete nélkül felelőtlenség a jelen politika útvesztőjében eligazodni). A diplomáciai protokoll elmulasztása azonban már sokkal nagyobb vétek, ez ugyanis a jelenről és a jövőnkről szól. Az államközi kapcsolatokban több, mint elemi udvariassági szabály megemlékezni egy ország, jelen esetben a köztársasági Irán megalapításáról.

Be kell végre látni, a nyugati gazdaságpolitika mérhetetlen kínokkal jár és semmi jót nem tartogat számunkra. Indokolt és egyre sürgetőbb a keleti nyitás. “Nem kell félni, nem fog fájni?” Nem félünk. De sok minden fáj, amit viszont nem felejtünk. Keleti bölcsességgel kezeljük a nyugatról beszerzett kínokat.

magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

One thought on “Keleti bölcsesség nyugati kínokkal

Minden vélemény számít!

Top