Most itt vagy
Itt > Főoldal > Jeruzsálem státusza: Trump elnök döntése a gázai dráma oka

Jeruzsálem státusza: Trump elnök döntése a gázai dráma oka

Belga külügyminiszter: elfogadhatatlanok a gázai erőszakos cselekmények.

Elfogadhatatlannak nevezte Didier Reynders belga külügyminiszter kedd délután a Gázai övezet és Izrael határán előző nap kirobbant erőszakcselekményeket, hangsúlyozva, hogy az izraeli-palesztin konfliktus rendezése csak az úgynevezett kétállami megoldással képzelhető el.

Reynders szerint a Gázai övezetet irányító Hamász szélsőséges iszlamista szervezet kereste a provokáció lehetőségét, amikor teljesen felelőtlenül tüntetésre szólította fel a palesztinokat az amerikai nagykövetség jeruzsálemi megnyitása miatt. Hozzátette, az izraeli válaszlépések mindemellett teljességgel aránytalanok voltak.
A tárcavezető úgy vélekedett, hogy mielőbb nemzetközi vizsgálatot kellene indítani a történtek pontos felderítésére. Emellett emlékeztetett rá, hogy Belgium határozottan ellenezte az Egyesült Államok izraeli nagykövetségének áthelyezését Tel-Avivból Jeruzsálembe.
“Donald Trump elnök döntése feszültséget szított” – mondta a Le Soir című belga napilapnak.
Végezetül kiemelte: az Európai Uniónak egységes álláspontot kellene képviselnie az ügyben, és támogatnia kell a felek közötti béketárgyalások felújítását.
Simona Frankel, Izrael belgiumi nagykövete ezzel szemben azt hangoztatta egy keddi rádióinterjúban, hogy a történtekért kizárólag a “Gázában élő palesztinokat túszul ejtő” Hamász a felelős, amelynek vezetői úgy döntöttek, hogy “feláldozzák fivéreiket és nővéreiket egy, a televíziókban közvetített háborúért”.
Hangsúlyozta, nagyon sajnál minden áldozatot, még akkor is, ha “terroristák”, mint a hétfői gázai összecsapások több mint ötven halottja, akik megpróbáltak a kerítést áttörve bejutni Izrael területére, írja Bajnok Artúr/MTI Brüsszelből.
“Meg akarjuk védeni az országunkat. Inkább a bírálatokat választjuk a későbbi részvétnyilvánítások helyett” – fogalmazott.
A palesztin áldozatokra vonatkozó kijelentése miatt a belga külügyminisztérium délután bekérette az izraeli nagykövetet. “Sok mindent végig tudunk hallgatni, de vannak bizonyos határok” – mondta a belga diplomácia vezetője.

 

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Top

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás