Bűncselekmény hiányában lezárta a nyomozást az izraeli katonai ügyészség a gázai tengerparton tavaly lelőtt négy palesztin gyermek ügyében – derül ki Dani Efroni tábornok, a hadsereg legfőbb ügyészének friss, negyedik jelentéséből, amely a Hamász  palesztin szervezet ellen a Gázai övezetben tavaly indított, Erős Szikla nevű izraeli hadművelettel foglalkozik.

A jelentés szerint az ügyészség azért rendelte el a 2014. július 16-án áldozatul esett fiúk ügyének lezárását, mert a katonai rendőrség a nyomozás során elvetette a katonák bűnösségének gyanúját.
A 9-11 éves gyermekeket, akik a tengerparton fociztak, izraeli hadihajók lövedékei ölték meg; öt további kiskorú is megsebesült, olvasható itt. Az akkori közlések szerint a bevetés célja egy közeli épület volt, amelyet a Hamász használt katonai célokra. Az izraeli hadsereg nyomban jelezte, hogy belső vizsgálatot indít az ügyben.
palesztin-gyermekek-halala-izrael2
A most ismertetett jelentés – amely gázai szemtanúk és a műveletben részt vevő katonák vallomására épül – úgy fogalmazott, hogy a súlyos nemzetközi felháborodást kiváltó incidens az addig kizárólag a Hamász tengerészeti egységei által használt, a civilek fürdőhelyétől kerítéssel elválasztott tengerparti szakaszon történt, ahol mozgó alakokat észleltek egy előző nap bombázott – katonai felszereléseket tartalmazó – raktárnál.
A tragikus kimenetelű támadás előtt a katonai hírszerzés azt jelentette, hogy a Hamász tengeri kommandója fogja megközelíteni a területet, mert izraeli katonák elleni támadásra készül.
Mivel nem feltételezték, hogy az adott területen civilek tartózkodnak, rálőttek a raktárnál feltűnő, majd az onnan elfutó alakokra. A nyomozás szerint a légi megfigyelők „nem azonosíthatták gyermekként a megtámadott személyeket” – áll a jelentésben.
Dani Efroni bejelentette azt is, hogy egy másik ügyben a katonai ügyészség vádiratot nyújtott be három katona ellen. Azzal vádolják őket, hogy egy palesztin lakásból elloptak 2400 sékelt (körülbelül 160 000 forintot).
A legfőbb ügyész közölte, hogy nyomozást rendelt el három új ügyben, köztük a szintén gázai Hán-Júnisz egyik kávéházának bombázása miatt, ahol a vendégek – szemtanúk szerint – tavaly július 9-én a labdarúgó-világbajnokság elődöntőjét nézték, a harcoktól távoli területen. A támadásnak kilenc halálos áldozata volt. Szintén vizsgálat indult egy olyan orvosi rendelő elleni támadás miatt, ahonnan előző nap az izraeli katonákat lőtték, egyikük halálát okozva. A hadseregen belüli harmadik új nyomozás egy fogollyal szemben tanúsított „helytelen viselkedés” miatt indul.
Az ügyészség a mostani jelentés összefoglalója szerint összesen százkilenc incidenst tekintett át, amelyek közül százöt ügyet Efronihoz küldtek, hogy lezárásukról vagy vádemelésről döntsön. A katonai főügyész huszonkét esetben bűnügyi nyomozást indíttatott, amelyek közül kettőnél azóta be is szüntették a további eljárást, három esetben pedig vádirat született.
A ynet, a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja szerint az ENSZ várhatóan jövő héten adja ki emberi jogi tanácsának jelentését, melynek célja a tavaly nyári gázai hadműveletben esetlegesen elkövetett jogsértések feltárása. A jelentést a tanács e feladatra megalakított vizsgálóbizottsága készíti, amelyet a kanadai William Schabas vezet.
Izrael tavaly novemberben bejelentette, hogy nem vesz részt a bizottság munkájában, mert elfogultnak tartja. A kormány a bizottság „Izraellel szembeni rögeszmés ellenérzéseire” hivatkozott, valamint a testület vezetőjének a zsidó államot és annak vezetőit bíráló szavaira.
William Schabas tavaly egyebek között kijelentette, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság elé akarja állítani.
Izrael azt is jelezte, hogy maga kívánja kivizsgálni az esetleges jogsértéseket, és ezt a feladatot a katonai ügyészségre bízza.
A tavaly nyári 50 napos hadműveletben több mint 2100 palesztin és 73 izraeli (utóbbiak közül 66 katona) halt meg. Izrael szerint a gázai áldozatoknak mintegy fele volt fegyveres, és a zsidó államban a Hamászt okolják a civil halottak miatt is, mert – Jeruzsálem szerint – az övezetet 2007 óta irányító iszlamista szervezet polgári lakóhelyekre telepítette katonai létesítményeit.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás