Csehország és Szlovákia után Lengyelország is segítséget küld Magyarország déli határának védelmére, az onet.pl lengyel hírportál csütörtöki értesülése szerint 50-60 lengyel határőr készül a magyar-szerb határra.

Az onet.pl meg nem nevezett lengyel uniós diplomatákra hivatkozva azt írta: a lengyel ajánlat a visegrádi országcsoport (V4) kormányfőinek csütörtöki brüsszeli egyeztetésén hangzott el. A V4 miniszterelnökei a menekültügyi politika témájának szánt csúcstalálkozó előtt tartották meg az ilyenkor szokásos V4-es megbeszélést.
A lengyel határőrök a hírportál szerint 5-5 terepjáróval, illetve éjjellátó készülékkel felszerelt kocsival érkeznének, az ezzel kapcsolatos logisztikai kérdések tisztázása folyamatban van.
A lengyel közszolgálati televízió a PAP hírügynökségnek nyilatkozó, meg nem nevezett lengyel diplomata szavait idézte, miszerint a lengyel határőrök szerepe a határ megfigyelése lesz, semmiképpen sem vesznek részt tényleges beavatkozásban a határon.
Lengyelország október elején az uniós határőrizeti ügynökség (Frontex) missziója keretében egy helikoptert küldött nyolcfős személyzettel és egy összekötő tiszttel a magyar-horvát határra. A V4-ek eddig katonai és rendőri segítséget ajánlottak fel Magyarország déli határának védelmére. Csehország szerdán 21 katonát küldött a migránsválsággal kapcsolatban szervezett Balaton 2015 hadgyakorlatra, emellett egy csütörtöki bejelentés szerint 50 cseh rendőr is érkezik. Szlovákia 30 katonával és 50 rendőrrel járul hozzá Magyarország déli határának őrzéséhez.

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás