Illegális bevándorlás: Kemény olasz lépés

Olaszország belügyminisztériuma bejelentette, hogy új rendeletet fognak elfogadni az olasz kikötőkre vonatkozóan, mely a migránsok megmentésére szakosodott humanitárius segélyező csoportok működésének megakadályozását legalizálja.

Bár az ENSZ szerint ez az olasz lépés a nemzetközi jog megsértése.

A minisztérium tisztviselői szerint a biztonsági rendelet “szükséges és sürgős”, és várhatóan hétfőn elfogadják az olasz kormány ülésén.

Az olasz kormánynak május 15-én küldött levélben az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa Michel Bashela felszólította Rómát, hogy hagyja abba a rendelet kidolgozását, mert ez „újabb politikai kísérletet jelent a mentési műveletek akadályozására”. A rendelet „tovább erősíti az ellenségeskedés és az idegengyűlölet légkörét a bevándorlók felé” -ezt a levelet több ENSZ emberi jogi előadó írta alá.

Mateo Salvini olasz belügyminiszter, a következő héten az európai parlamenti választásokat megelőzően rendeletet javasolt, amelytől a nacionalista, bevándorlóellenes pártok remek eredményeket várnak

,A rendelet többek között lehetővé teszi a belügyminiszter számára, hogy biztonsági okokból korlátozza vagy tiltsa az olasz vizekre való belépést.

A dokumentum 5 500/fő eurós bírságot is megfogalmaz, a rendeletet megszegő migránsok számára, írja a TASS.

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás