Illegális bevándorlás- A katonának eddig is megvolt a fegyverhasználati joga

A honvédség felkészült az illegális bevándorlásból fakadó további feladatokra – szögezte le a Honvéd Vezérkar főnöke. Benkő Tibor vezérezredes hozzátette, hogy békeidőszak van, semmiféle összeírás, mozgósítás nincs Magyarországon.

Az elmúlt hetekben a Magyar Honvédség az ideiglenes biztonsági határzár építése mellett a Határozott fellépés 2015 elnevezésű gyakorlat keretében intenzív felkészülést folytatott annak érdekében, hogy aktívan vegyen részt a tömeges bevándorlásból adódó válsághelyzet felszámolásában – mondta a vezérkari főnök. Benkő Tibor rámutatott arra, hogy a Határozott Fellépés 2015 nem előre tervezett, hanem soron kívüli gyakorlat, amelynek elrendeléséről szeptember 6-án döntött.
Ekkor már látható volt, hogy a tömeges migráció kezeléséhez törvényi módosításokra lesz szükség, és a tervezetek ismeretében kezdődött meg a felkészülés, hogy a katonák eredményes, hatékony munkát tudjanak végezni majd, amikor az új szabályozás életbe lép – fűzte hozzá.
Benkő Tibor elmondta: a gyakorlatot, annak ellenére, hogy rendkívüli, nem kellett a NATO-nak jelezni, mert az ország határain belül tartják. A vezérkari főnök elmondta, hogy a hadgyakorlatot a 2011-es bécsi egyezmény előírásai szerint rendezi Magyarország.
Mivel Szerbiával kétoldalú megállapodás is van, amely szigorúbb a bécsi egyezménynél, Belgrád és Budapest között megtörtént az egyeztetés a gyakorlat menetéről – tette hozzá.
A gyakorlat szeptember 9-én kezdődött, és a tervek szerint a napokban fejeződik be. Elrendelésekor két megyére terjedt ki, majd további megyéket vontak be helyszínként. A Magyar Honvédség katonái Csongrád, Bács-Kiskun, Baranya, Somogy, Zala és Vas megyében több mint húsz különböző helyszínen, több mint 570 haditechnikai eszközzel hajtották végre feladataikat. A gyakorlat végrehajtásába több mint 4300 katonát vontak be.
Benkő Tibor közölte, hogy a katonák felkészültek a honvédelmi törvény várható változásával járó új, illetve magyar területen részben új feladatokra. Ezek között említette a hibrid hadviselés sajátosságaiból adódó újszerű eljárásmódokat, a rendészeti jellegű feladatokat.
A jogszabályok alapján a katonák eddig is közreműködtek rendőrségi feladatokban, voltak közös járőrözéseik. A katonáknak nem jelent újdonságot a “tömegkezelési feladat” sem. Korábban is vettek részt ilyen gyakorlatokon, végeztek ilyen feladatokat, hiszen missziókban – például a Balkánon – ilyen helyzetekben is helyt kellett állniuk – mondta.
Benkő Tibor leszögezte: ha az Országgyűlés megszavazza a honvédelmijogszabály-módosításokat, akkor sem változik a katonák fegyverhasználati szabályozása. A katonának eddig is alapfelszerelése volt a fegyver, megvolt a fegyverhasználati joga. Semmilyen változás nem lesz abban, hogy fegyverét hogyan, mikor, milyen körülmények között használhatja – hangsúlyozta.
Elmondta: a mindennapi katonai feladatok ellátására a napokban mintegy ötszáz önkéntes tartalékos katonát hívtak be. A részleges behívást a vezérkari főnök úgy jellemezte, hogy az egyáltalán nem rendkívüli eset. A 2013-as nagy dunai árvíz elleni védekezésre több mint 1400 önkéntes tartalékost rendelt be a honvédség. Most a több mint ötezer tartalékosból csak ötszázat hívtak be – jegyezte meg. 2012. január elseje óta több mint 13 ezer behívó parancsot küldtek ki a tartalékos állománynak. Általában is több mint száz önkéntes tartalékos katona teljesít szolgálatot, valamikor egy időben 400-500-an is, ha gyakorlat van, még többen. Vagyis most nincs szó tömeges behívásról – nyomatékosította Benkő Tibor.
A vezérezredes leszögezte: “semmiféle összeírás, mozgósítás nincs”, nem tervezik a sorkatonai szolgálat visszaállítását.
Békeidőszak van, olyan válsághelyzettel, amelyet kezelni kell – tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy az önkéntes tartalékos állomány is a katonai erő része, és behívása számos országban, például az Egyesült Államokban, teljesen természetes dolog.
Benkő Tibor elmondta: a behívottak azoknak a katonáknak a munkáját veszik át a laktanyákban, akik a határokon teljesítenek szolgálatot. Ők nem rendkívüli, hanem felkészültségüknek, tudásuknak, kiképzésüknek és képességeiknek megfelelő feladatokat látnak el, elsődlegesen annál a katonai egységnél, laktanyában, ahol korábban szolgáltak. Ugyanakkor van olyan műveleti tartalékos, aki jelezte, hogy határvédelmi feladatokban szeretne részt venni. Többen már a behívók kiküldése előtt jelentkeztek, hogy jönnének segíteni – tette hozzá.
A vezérkari főnök szerint elhúzódó, hosszú folyamat lesz, mire a migrációs helyzet rendeződik. Európában a biztonságot úgy lehet megteremteni, ha van egyetértés, együttműködés ezekben a kérdésekben – szögezte le Benkő Tibor.

magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

1 thought on “Illegális bevándorlás- A katonának eddig is megvolt a fegyverhasználati joga

  1. Okos magyar a töröknek is ellenállt! Kiírtották, lakossága kicserélődött! Jutalma Trianon! A bevándorlóktól, Európától!
    A nyomorult százezreknek ma már csak egy joguk van: fölfordulni. Előbb-utóbb ezt is csak e célra kijelölt szemétdombokon lehet megcselekedni! Elfog bennünket a keserűség és a dűh mikor látjuk mennyire nem akarják, és nem tudják megmenteni ezt az országot a teljes elzülléstől, s mint játsszák ki milliókat néhány száz ember kedvéért. Az imádott hon ez idő szerint való boldogítóját, talán nagyon hamar, fölváltja más, de arra nincs remény, hogy az új hatalommal új ország jöjjön Mi históriai nép vagyunk, ebben nagy tradícióink vannak Ezek azt kívánják, hogy az ország néhány úré legyen! Kár, hogy szerencsésebb országokban nem kultiválják a rituális vicceket. Ott okvetlen megszületne „Ápholjon, és thakarjon el tégedet a lovagios és ezeresztendűs Magyarország Ady 1902

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás