Most itt vagy
Itt > Főoldal > Illegális bevándorlás- 15 ezer fontba kerül az út Nagy-Britanniába

Illegális bevándorlás- 15 ezer fontba kerül az út Nagy-Britanniába

Akár 15 ezer fontot (6,5 millió forintot) is elkérhetnek az embercsempészek a menekültektől, mire azok eljutnak Nagy-Britanniába – derítette ki a BBC. A média pénteki helyszíni riportjában közölte, hogy az Észak-Franciaországban tevékenykedő, feltételezések szerint brit embercsempészek egyre agresszívabbak, és fegyverrel fenyegetik nemcsak az illegális bevándorlókat, hanem a helyieket is.

A brit közszolgálati médiának egy neve elhallgatását kérve nyilatkozó szíriai menekült elmondta, 12 ezer fontért hozták el Szíriából Franciaországig, és még háromezret kellett fizetnie a Nagy-Britanniába való átkelésért. Az embercsempészeknek fegyvereik vannak, megfélemlítik és fenyegetik a menekülteket.
A közeli Téteghem polgármestere, Franck Dhersin szerint a bevándorlókra panaszkodó brit közvélemény nincs tisztában azzal, hogy az itt parkoló “autók és tulajdonosaik is angolok”. A csempészek Jaguarokon és Volkswageneken viszik a menekülteket, mert így kisebb az esélye, hogy ellenőrzés miatt megállítják őket.
Nagyon erőszakosak, és mindenáron pénzt akarnak – mondta.
A Dunkerque környékén összegyűlt illegális bevándorlóknak más a taktikájuk, mint Calais-nál várakozó társaiknak, akik a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő Csatorna-alagút bejáratánál lesnek a kedvező alkalomra, hogy a kerítéseken átjutva vonatokra vagy kamionokra felkapaszkodva keljenek át az alagúton a szigetországba. A Dunkerque-nél állomásozókat autón szállítják, és csak később jutnak fel potyautasként teherautókra.
Tétegham polgármestere szerint a brit embercsempészek már több éve garázdálkodnak a környéken, de az utóbbi időben sokkal szervezettebbé váltak. Franck Dhersin eddig minden nap ellátogatott a helyi menekülttáborba, mert bizonyítani akarta, hogy nem tudják megfélemlíteni.
Kedden azonban már fegyverrel várták, a vele lévő újságírót pedig megfenyegették, hogy megerőszakolják. A rendőrség ezek után azt tanácsolta neki, ne menjen vissza, írja Pietsch Judit Londonból.

magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

3 thoughts on “Illegális bevándorlás- 15 ezer fontba kerül az út Nagy-Britanniába

  1. Ha nem kellene irányítottan a célállomások felé tartaniuk, ennyi pénzből bárhol megélhetnének.

  2. Ha nem kellene irányítottan a célállomások felé tartaniuk, ennyi pénzből bárhol megélhetnének.

Vélemény, hozzászólás?

Top

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás