Most itt vagy
Itt > Főoldal > Horthy Miklós fővezér a Nemzeti Hadsereg élén bevonult Budapestre

Horthy Miklós fővezér a Nemzeti Hadsereg élén bevonult Budapestre

Horthy Miklós fővezér kilencvenöt éve, 1919. november 16-án vonult be, a Nemzeti Hadsereg élén, a vörös rongyokba öltözött Budapestre.
horthy-bevonul-budapest2A Gellért szálló előtti téren a fogadtatásukra megjelent polgármesterhez és az ünneplő tömeghez beszédet intézett.

Polgármester Úr!

Szívből köszönöm szíves üdvözlő szavait.
Mondhatom, nem vagyok abban a lelkiállapotban, hogy e percben megszokott frázisokat használjak, igazságérzetem azt parancsolja, hogy minden kertelés nélkül azt mondjam, amit e percben érzek.
Mikor még távol voltunk innen, és csak a remény sugara pislogott lelkünkben, akkor — kimondom — gyűlöltük és átkoztuk Budapestet, mert nem azokat láttuk benne, akik szenvedtek, akik mártírok lettek, hanem az országnak itt összefolyt piszkát.
Szerettük, becéztük ezt a várost, amely az elmúlt évben a nemzet megrontója lett.
Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit és vörös rongyokba öltözött.
Ez a város börtönre vetette, kiüldözte a hazából annak legjobbjait és egy év alatt elprédálta összes javainkat.
De minél jobban közeledtünk, annál jobban leolvadt szívünkről a jég, és készek vagyunk megbocsátani.
Megbocsátunk akkor, hogy ha ez a megtévelyedett város visszatér megint a hazájához, szívéből, lelkéből szeretni fogja a rögöt, amelyben őseink csontjai porladoznak, szeretni azt a rögöt, amelyet verítékes homlokkal munkálnak falusi testvéreink, szeretni a koronát, a dupla keresztet.
Katonáim, miután földjeikről betakarították Isten áldását, fegyvert vettek a kezükbe, hogy rendet teremtsenek itt e hazában.
Ezek a kezek nyitva állanak testvéri kézszorításra, de büntetni is tudnak, ha kell.
Meg vagyok győződve róla, azaz úgy remélem, hogy erre nem fog sor kerülni, hanem ellenkezőleg, akik bűnösöknek érzik magukat, megtérnek, és hatványozott erővel segítenek a nemzeti reményekben tündöklő Budapest felépítésében.
A mártírokat, az itt sokat szenvedett véreinket meleg szeretettel öleljük szívünkhöz.

magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

5 thoughts on “Horthy Miklós fővezér a Nemzeti Hadsereg élén bevonult Budapestre

  1. Horthy Miklós pontosan tudta, mi történik és mi fog történni.
    A történelem ismét megmutatta, kutyából nem lesz szalonna.
    Ma is ugyan az történik: HAZAÁRULÁS!!!!!
    Tudja e valaki, mikor szabadulhatunk meg tőlük?

  2. Valóban a Tanácskormány újra tudja mozgósítani a tömegeket a haza védelmére és katonai sikereket ér el! De ha a munkások a parasztok megvédik az ország integritását, akkor továbbra is övék kell maradjon a hatalom, mert a katonai siker legitimálja őket az ország további vezetésére is! Tehát a magyar uralkodó osztály inkább lesz a honvédő háború árulója (Julier Ferenc, Horthy Miklós, Bethlen István, Teleki Pál grófok) mint saját osztályérdekeinek ellensége.
    A számszerűen és stratégiailag fölényes helyzetben támadó Vörös Hadsereget a vezérkar főnöke, Julier Ferenc gonosz árulása kergette vesztébe. A hadrendet, az “ordre de bataille”-t Julier a bécsi Pokorny csoport útján eladta Bethlenéknek. Ők azonnal átadják a végzetes katonai titkot tartalmazó írást Cunninghamnek, s ennek pecsétje alatt Pallavicini Alfonz gróf angol futárigazolvánnyal bevitte Szegedre. A román hadvezetőség tehát az Antant tisztek közvetítésével már a támadás megkezdése előtt 36 órával ismerte a Vörös Hadsereg haditervét. (A haditervet Gömbös Gyula „megbízható elvtárs” vitte át!) De Julier nem elégedett meg az egyszerű árulással. Rendelkezéseivel, a hadműveleti irányítással megkönnyítette a románok helyzetét és lelkiismeretlenül vesztükbe vitte a magyar katonákat… A hadsereget ezzel az árulással Teleki Pál és Julier kelepcébe csalták. A vereség elkerülhetetlen volt… A történelem ítélkezni fog: Horthy Miklós, Bethlen István és Teleki Pál grófok, Julier Ferenc és társai méltó utódai a negyvennyolcas muszkavezető mágnásoknak. Nemeskürthy István Édes Erdély 116. o.
    (Horthy) A császár inasa odaadja az ország kétharmadát, hogy Ő kormányzó lehessen, és a proletárdiktatúrát okolja a maga árulásáért. Végül a maga patkánybőrének mentése érdekében Szálasinak is hajlandó a hatalmat át¬adni! (legvégül dísztemetést ád néki a hálás MDF-es utókor)
    Később új árulók jönnek, akik az új hatalom kiszolgálásával hajtják a népet új igába akár az orosz tankok be¬hívása árán is. A saját uralmuk fenntartása érdekében mindenre képesek és hajlandók! Ez a mi tragédiánk és nem Trianon! Trianon nem ok, hanem okozat egyenes következménye a szűklátókörű (ostoba) öngyilkos nemzetvezetésnek. “Az elnyomó osztályok annál kegyetlenebbek, vérszomjasabbak, minél gyengébbek. Az ellenforradalom terrorja, bosszúállása mindig véresebb, és sokkal több áldozatot követel, mint a forradalomé.” – írja Magyar Lajos, milyen igaza lett 1956-ra vonatkozóan is!

  3. A kormány kizárólagos létcélja az, hogy a felső tízezer gond nélküli egzisztenciáját és akadálytalan meggazdagodását biztosítsa, és ezeket a privilégiumokat korlátlanul vigye át utódaira, és minden nem oda tartozót, ezen privilégiumoktól távol tartson, és azokból kizárjon! Jászi Oszkár 1920
    Most egyedül Budapesten 160 ezer munkanélkülit hagy jövedelem, segély nélkül, megadva néki az egyetlen magyar szabadságjogot: az éhenhalás szabadságát. Évente 100-200000 magyarországi dolgozót tett hontalanná, űzött kivándorlásba… amely tízezrével kergette prostitúcióba a dolgozók leányait! Magyar Lajos 192?
    “A burzsoázia komoly erőfeszítéssel, palástolja államszervezete hibáit,gondosan rejtegeti bűneit, buzgalommal rejtegeti exponensei korruptságát, tudatlanságát,” Magyar Lajos 1919 haladó, vagy megőrzött hagyomány! Kívánatos, hogy a kritika pallosa éles legyen, a hibák, bűnök napfényre kerüljenek, és hogy a vezetők közül is hulljon a férgese!

  4. Munkanélküli fia verse
    (Ady Endre, ma)

    Az én apám reggeltől estig,
    Reménytelen lót-fut, állást keres,
    Az én apánál, nincs keserűbb ember,
    Egyhamar nem is lesz!

    Az én apám, bálás kabátú
    De nekem boltba veszen,
    Beszél nekem egy szép jövőről,
    Ha külföldre megyen!

    Az én apám a rendszer foglya,
    Bántják, megalázzák szegényt
    De egyszer majd felrúgja
    A világot! Az egészt!

    Az én apám, hunyászkodó, gyáva ember
    Értünk, ő mindent elvisel!
    Kínozzák őt mind a pénzér
    Villany, fűtésszámla, lakbér!

    Az én apám, bús, szegény ember,
    De ha nem nézné fiát,
    Itt hagyná egész, bűnös
    Kompániát!
    2014-11-13

    Munkanélküli dala
    1996-ból
    Nincsen pénz, nincsen guba
    Arra int a Horn Gyula:
    Legyek jó, legyek hálás
    (ingem, gatyám bálás)
    Legyek nyugodt, szerény
    Ingyen konyha: nagy eredmény!
    Lesz segély, ha nincs állás,
    Szép a hajléktalan szállás!
    Legyek koldus, legyek ostoba,
    Csak fel ne lázadjak soha!
    Legyek lelkes, legyek árva,
    Tag lehetek, sok szép pártba!
    Legyek hajlékony, görbe,
    Bevesznek úgy, az úri körbe!
    Legyek tolvaj, gazember,
    Ingyen ebéd akkor nem kell!
    Kár érted melós gyerek,
    Későn jött meg a te eszed,
    Elmaradtál egy arasszal!
    Többre mentek mások tapssal!

Minden vélemény számít!

Top