Az 500 ezer hektárnyi állami földből 400 ezer hektár 150 téeszből létrejött cég használatában van.

A kormányszóvivő szerint ez az igazi zöldbáróság.A kormány a megalakulása óta stratégiai ágazatként kezeli a mezőgazdaságot, és nagy hangsúlyt helyez a magyar föld védelmére, a zsebszerződések megszüntetésére – jelentette ki Giró-Szász András kormányszóvivő az m1 Ma reggel című műsorában.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ma Magyarországon 500 ezer hektár van az állam kezében, ebből 400 ezer hektáron 150 olyan cég gazdálkodik, amely valamelyik 1990 előtti termelőszövetkezet utódvállalata.  „Ezek az igazi zöldbárók” – mutatott rá.

Ezzel szemben a magyar kormány meghirdette azt a földbérleti szerződést, mellyel 17 ezer hektárt 700 nyertesnek osztott ki. Célul tűzte ki azt is, hogy a nagybirtokok jogosítványait felül kell vizsgálni ebben a kérdésben, s meghúzta a határt 1250 hektárban – hangsúlyozta a kormányszóvivő, aki szerint ezzel szemben az MSZP és az LMP 10-12 kifogásolt szerződést „görget” hónapok óta.

Bács-Kiskun megyében az LMP legnagyobb problémája az, hogy állításuk szerint az ott kiosztott 30-40 pályázatból 22-t két család nyert meg. Arról azonban már nem beszéltek, hogy ez a két család 50, illetve 90 hektárt nyert összesen, ugyanis a megyében fél és 3 hektár közötti résztelkeket osztottak ki, ráadásul a résztelkek 90 százalékáért egyetlenegy pályázóindult. A teljes sajtót bejárta az a hír is, miszerint Borsodban egy műkörmös nyert állami földet. Azt azonban elfelejtették leírni, hogy a műkörmös azért műkörmös, mert gyeden van, s kitanulta ezt a szakmát, egyébként aranykalászos gazda, és a családja 30 éve mezőgazdasággal foglalkozik – érvelt a kormányszóvivő.

Mint mondta: kell hogy legyen egy határ, ami után nem a politikai emóciók, hanem a ráció irányítja a mondandót. Ennek a rációnak a teljes hiányát lehet itt érzékelni – szögezte le.

Azon ellenzéki követelés kapcsán, miszerint legyen egy átlátható földnyilvántartás, azt mondta: nyilvánvalóan szükség van rá, a vidékfejlesztési tárca dolgozik rajta. Ahhoz, hogy hosszú távon kézben lehessen tartani és ellenőrizni lehessen azokat a szabályokat, melyeket majd az új földtörvény felállít, ez elengedhetetlenül szükséges – hangoztatta Giró-Szász András.

Forrás : hirado.hu

magyartudat.hu

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás