Földet a gazdáknak program

 

 

 

 

 

 

 

 

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy meghirdetik a Földet a gazdáknak! elnevezésű programot, amelynek keretében 200 ezer hektár állami tulajdonú föld kerülhet a gazdálkodókhoz haszonbérbe – mondta a vidékfejlesztési miniszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.

 Fazekas Sándor jelezte: azokat az állami földeket vonják be a programba, amelyek bérleti szerződése 2017. március 31-éig jár le.
A pályázat célja a családi gazdaságok, a kis- és közepes méretű birtokok megerősítése. Ennek érdekében meg kívánják változtatni a kis- és nagybirtokok jelenlegi 50-50 százalékos arányát oly módon, hogy a nagybirtokok arányát 20 százalékra mérsékelik, míg a kis- és közepes gazdaságok arányát 80 százalékra növelik.
A haszonbérleti szerződéseket még ez év első felében meghirdetik – közölte a miniszter, hozzátéve, hogy a pályázatokat ez év végéig el is fogják bírálni. Emlékeztetett: 2010 előtt a 600 ezer hektárnyi állami földtulajdonnak mintegy 600 bérlője volt, a korábbi, a programba mintegy 65 ezer hektár állami földet bevonó bérleti lehetőségből már meghirdettek 42 ezer hektárt, és 36 ezer hektárra már a bérleti szerződést is megkötötték mintegy 1600 bérlővel.
Így a bérlők száma már megháromszorozódott – mondta Fazekas Sándor.
Újságírói kérdésre válaszolva közölte azt is, hogy a korábbi bérleti szerződések felülvizsgálata folyamatos, a jogsértő szerződéseket felbontották, illetve felbontják. Szintén újságírói kérdésre elmondta azt is, hogy az eddig meghirdetett állami földek szerződéskötései közül 92 százalék 50 hektár alatti földterületre szól, 2 százalék 100 hektár felettire. Ez utóbbi terület általában rét és legelő.

Fazekas Sándor emlékeztetett: aki a föld haszonbérleti pályázaton jogot nyer a haszonbérlésre, az lehetőséget kap a munkára és megélhetésének biztosítására. Utalt arra is, hogy a kormány és a vidékfejlesztési tárca is elkötelezett a családi gazdaságok, továbbá a kis- és közepes gazdaságok támogatására.

MTI/magyartudat.com

 

Powered by Facebook Comments

1 thought on “Földet a gazdáknak program

  1. Az elherdált földeket vissza kell szerezni, az elpocsékolt időt pedig gyorsított eljárással pótolni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás