Most itt vagy
Itt > Főoldal > Felvidék – Berényi József, az MKP jelöltje bejutott a második fordulóba

Felvidék – Berényi József, az MKP jelöltje bejutott a második fordulóba

Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának jelöltje bejutott a második fordulóba a szlovákiai megyei választásokon. Fennakadások nélkül, a várakozásoknak megfelelően alacsony részvétel mellett fejeződtek be szombaton Szlovákiában a megyei választások. A nagyszombati megyében – az egyetlenben, ahol magyar megyefőnök-jelöltek is indultak – Berényi József bejutott a második fordulóba. A szlovákiai megyei választások hivatalos honlapján, a volbysr.sk weboldalon vasárnap hajnalban közzétett nem hivatalos végeredmények szerint a voksoláson a szavazásra jogosultak alig 20 százaléka vett részt. A legnagyobb arányban a besztercebányai megyében mentek el szavazni, a legalacsonyabb szintű részvétel pedig a nagyszombati megyében volt.

A nyolc szlovákiai megye közül háromban – a trencséniben, a zsolnaiban és az eperjesiben – sikerült megyefőnököt választani az első fordulóban, mivel a többi megyében a jelöltek egyike sem szerezte meg a szavazatok több mint felét, ezekben november 23-án második fordulót tartanak. A szlovákiai megyei választásokon két magyar megyefőnök jelölt is indult, Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke és Nagy József, a Most-Híd szlovák-magyar párt képviselője. Mindketten a nagyszombati megyében pályáztak, ahol az eddigi megyefőnök, a Robert Fico vezette kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) támogatásával függetlenként indult Tibor Mikus szerezte meg a legtöbb szavazatot. Berényi József a második helyen végzett, így ő is bekerült a második körbe. Ivan Uhliarik, a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) jelöltje a harmadik helyet szerezte meg, megelőzve a Most-Híd jelöltjét, aki a negyedik lett.

Az MKP elnöke és megyefőnök-jelöltje az MTI-nek nyilatkozva óriási sikernek értékelte az MKP által elért eredményt. Elmondta: azon kívül, hogy személyében magyar jelöltnek sikerült bejutnia a második fordulóba, pártja országosan is óriási eredményt könyvelhet el, hiszen az eddigi összesítés alapján úgy tűnik, több megyei képviselőjük lesz, mint a megyei választások előtt. Nagy József a választás eredményeivel kapcsolatban azt mondta: nagyon szoros eredményt hozott a voksolás, és a második fordulóban pártja támogatni kívánja a továbbjutott magyar jelöltet, Berényi Józsefet. A megyei választások nem hivatalos végeredményei a kormánypárt a Smer-SD győzelmét mutatják. Országos átlagban ugyanis az általuk indított vagy támogatott megyefőnök- és megyei képviselőjelöltek szerezték meg az érvényes szavazatok legnagyobb hányadát. Jelöltjeiknek a pozsonyi megye kivételével mindenütt a szavazatok nagyobb hányadát sikerült megszerezniük, mint az ellenzéki pártok által indított jelölteknek. Ez azonos azzal az eredménnyel, amit a 2009-es megyei választásokon értek el.

 

magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Top

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás