Az, hogy a vasúti kétnyelvűségről szóló javaslat nem ment át tegnap a parlamentben, meglepetést jelent, hiszen a korábbi hírek, főleg a szlovákiai magyar médiában arról szóltak, hogy a Smer rá fog bólintani a javaslatra, az előzetes egyeztetések miatt. Kiderült, hogy Bugár Béla érdekérvényesítő képessége a parlamentben tulajdonképpen megszűnt. Kiderült az is, hogy taktikai hiba volt a javaslat benyújtásának időzítése, illetve egyetérteni azzal, hogy a szavazás az elnökválasztás utáni ülésen legyen, pár nappal az események után.
Mindemellett nagyon bízunk benne, hogy mivel Andrej Kiska olyan jelentős mennyiségű magyar szavazatot összegyűjtött, reagálni fog erre az eseményre, és elmondja a véleményét azzal kapcsolatban, hogy látja a visszautasítást, és nyomást gyakorol a kormányra, hogy változtasson ezen az álláspontján. A kampányban megjegyezte, hogy pozitívan áll hozzá a kétnyelvűséghez.
A Magyar Közösség Pártja lehetőségei szerint továbbra is napirenden kívánja tartani a vasúti kétnyelvűség témáját. Meggyőződésünk, hogy előbb-utóbb át lehet törni az ellenállás falát.

Berényi József,
az MKP elnöke
Pozsony, 2014. április 2.

Címlap fotó:Újszó

magyartudat.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás