Most itt vagy
Itt > Főoldal > Felvidék- Az átlagosnál kétszer magasabb THM-ű hitelek uzsorának minősülnek

Felvidék- Az átlagosnál kétszer magasabb THM-ű hitelek uzsorának minősülnek

A végrehajtási szabályzat jóváhagyásával szerdán véglegesítette a szlovák kormány az áprilisban elfogadott uzsoraellenes törvényt, amely júniustól felső határt szab a fogyasztói hitelek után fizetendő kamatoknak és egyéb járulékos költségeknek.
A végrehajtási szabályzat a fogyasztói hitelek teljes hiteldíj-mutatójának (THM) arányát maximálja, oly módon, hogy júniustól uzsorakölcsönnek – és így tiltottnak – számít az a hitel, amelynek THM-je meghaladná az országban működő bankok által nyújtott, ugyanilyen típusú hitelek THM-átlagának kétszeresét.
A kamatplafon mértéke két hitel esetében lesz más: a lízingeknél a végrehajtási szabályzat az átlagos banki THM két és félszeresben szabja meg az uzsoralimitet, a száz eurónál kisebb kölcsönöknél pedig a felvett összeg értékének évi 30 százalékában.
A pozsonyi törvényhozás még áprilisban hagyta jóvá az uzsoraellenes törvény néven ismertté vált törvénymódosítás-csomagot, amely bevezeti a szlovák jogrendbe az uzsora fogalmát, s mindjárt meg is tiltja azt. A kormányműhelyből származó javaslatot azzal indokolták, hogy Szlovákiában az utóbbi években fokozódó problémaként ütötte fel a fejét az a jelenség, hogy a lakosság mind szélesebb rétegei kerülnek adósságcsapdába a nem banki pénzintézetek által nyújtott – gyakran rendkívül magas kamatú – fogyasztói hitelek miatt.
A polgári törvénykönyvben megjelenő új szabályozás szerint uzsorának s így érvénytelennek számít az olyan (hitel-) szerződés, amelyben a felek egyike a másik szerződő fél kiszolgáltatottságával, hiszékenységével, megfontolatlanságával vagy anyagi függőségével visszaélve olyan mértékű viszontszolgáltatásban (hiteltérítésben) egyezik meg, amely nyilvánvaló aránytalanságot mutat az általa nyújtott anyagiak arányával. Azt, hogy a hitelek kamata pontosan milyen mértéktől számít uzsorának, a most elfogadott végrehajtási szabályzat szabályozza.
Az uzsoraellenes szabályozás a közvélemény által leginkább pozitívan fogadott jogi normák egyike Szlovákiában az utóbbi években. A szabályozást kiváltó probléma súlyát érzékelteti, hogy egyes nem banki pénzintézetek által nyújtott hitelek teljes éves költségei akár a felvett összeg több ezer százalékát is elérik, a banki hitelkamatokat nagyságrendileg meghaladó kamatozású kölcsönök pedig a lakosság széles rétegeit érintik.

magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

Minden vélemény számít!

Top