2024.04.18.

3 thoughts on “Győzelem a tengeren: Horthy Miklós a magyar flottával áttöri az otrantói tengeri zárat

  1. A mi generációnk Kormányzó urunkról csak a legvadabb hazugságokat tanulta, apránkint megismerjük az igazságokat! Ezért kell ezeket megírni!
    Köszönjük!

  2. Egy kis történelem, mese helyett összegyűjtve röviden, tömören.

    Amikor a románok megszállták Magyarországot (Trianon),
    lemondott a kormány és így kerültek a hatalomba a kommunisták.
    Eredményesen vették fel a harcot a megszállók ellen, ez volt
    az egyetlen pozitívum részükről, de közben hazai terroristák hátba
    támadták őket, ahelyett, hogy szintén a románok ellen harcoltak volna.
    Ezzel hazaárulók lettek, felkérték katonai vezetőjüknek Horthy Miklóst,
    aki ezért Szegedre költözött és mindjárt meg is alakult a „Magyar Fasiszta Párt”,
    ami később sikkasztás miatt összeomlott. A világháborús ellenségünk (Antant)
    pedig megbízta Horthyt, hogy vállalja el a Versailles -i „békeszerződés” (Trianon)
    magyarországi elfogadását. Ezért kormányzóvá képezték ki, így uralkodása
    alatt létrejöhetett a világon egyedülállóan egy olyan törvény, amely a magyar lakosságot
    szétválasztotta, és így egy részét el kezdte lassan megsemmisíteni a most már állami terrorizmus.
    Ez később kapóra jött a hitleri tervhez, amely a föld lakosságának egy részét akarta
    kiírtani („vallás, származás”), a másik felén meg uralkodni.
    Ez később kiváló ürügy volt a következő ellenségünknek, hogy külső határait velünk is bővítsék.

    Szárazon így teljes a hazai sötét történelem, lehet okulni ezekből, hogy soha többé legyen.
    Egyértelmű, hogy Magyarországnak egy józan, értelmes vezető csoportra lett volna
    szüksége, akik vezetik az ország semlegességét az utolsó pillanatig, amíg csak lehetséges.
    Így az ellenségeink tették az országunk élére a hibbant „vezetőket”, a lakosság pedig áldozatokká lett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás