Ernst Jünger (Heidelberg, 1895. március 29. – Riedlingen, 1998. február 17.) német író és filozófus volt, katonatiszt és rovarkutató.
Elsősorban háborús naplója In Stahlgewittern, valamint esszéi, fantasztikus regényei és elbeszélési tették ismertté. Radikális, nemzetiszocialista és demokrácia ellenes hangvételű korai írásai miatt néhány kritikus a nemzetiszocializmus intellektuális úttörőjének tartja, míg mások szerint csak időleges és érintőleges közelségbe került ezekkel a csoportokkal. A nemzetiszocialista ideológiától az 1930-as évek vége felé eltávolodott, mert ostobának tartotta a mozgalom totalitarizmusát.
Élete
Ernst Jünger egy gyógyszerész fia volt és minden kétséget kizáróan az egyik legvitatottabb német író, ha nem a legvitatottabb abszolút értelemben. Ez elsősorban annak tudható be, hogy élete során olyan gyakran változtatta világnézetét, mint egyetlen más író sem. A gimnázium végén 1913-ban jelentkezett a Francia Idegenlégióba, hogy elkerülje az érettségi vizsgát. 1914-ben önkéntesen bevonult katonának az első világháborúba.
A nyugati fronton szolgált és olyannyira kitüntette magát, hogy megkapta a legmagasabb porosz katonai kitüntetést, a Pour le Mérite díjat. A háború után 1923-ig a hadseregben maradt, majd Lipcsében és Nápolyban élettant és filozófiát tanult, de három évvel később úgy döntött, hogy író lesz.
A második világháború idején a katonai parancsnokság vezérkarának tagjaként Párizsban állomásozott.
1944-ben „szolgálatra méltatlannak” ítéltetett (Szolgálatra méltatlannak az minősült, aki nem árja származású vagy homoszexuális, politikai ellenfél volt, vagy nem volt birtokában a polgári jogoknak) és 1945-ben a Harmadik Birodalom összeomlásáig megtiltották neki az írást. A háború után egykori lelkesülése a háborúért, a totalitarizmusért és nacionalimusért 180 fokos fordulatot vett, a béke, szabadság és emberiesség váltak ideáljaivá.
Munkássága
Legtöbb kortársához hasonlóan Jüngernek is az volt a véleménye, hogy a régi polgári értékek elhasználódtak és a társadalom a totális összeomlás szélén áll. Más íróktól azonban az különböztette meg, hogy ő úgy tartotta, hogy már elkezdődött egy új társadalom kialakulása. Jünger szerint ezért két politikai társadalmi fejlődés volt felelős, nevezetesen a második világháború és a technika, számára mindkettő démoni jelenség, melyeknek mélyebb jelentése is van. Úgy gondolta, hogy e két dolog képes arra, hogy létrehozza azt az embertípust, amely meg tudja újítani a társadalmat. Tehát a harcost, (Krieger) aki a küzdelmek káoszában fölényesen győzni képes és aki a kockázatok ellenére is bátran belevág minden kalandba, még akkor is, ha veszítésre áll. Másrészt létrehozza a munkást, aki az önelégült és biztonságát féltő (nagy)polgárral ellentétben, rendkívül erényes, bátor, áldozatkész, erős akarattal rendelkezik és hasonló mértékben azonosul a technikával.
Néhány értékes gondolat és maxima Ernst Jüngertől.
Nem törünk ki korlátainkból, még a legbelsőbbekből sem. Ezért nem is változunk. Bizonyára alakítjuk magunkat, de csak korlátainkon belül, egy meghatározott körben.
*
Több négylevelű lóherét taposnak el, mint amennyit felszednek.
*
Oly mértékben emelkedünk, amilyen mértékben ballasztjainkat ledobjuk.
*
A széplelkek az intellektuális nő természetes prédái.
*
Az igazi konzervatívok azok, akik a romantikát, sőt, még az elragadtatást sem engedik meg maguknak, és nem is szorulnak rá. „Res, non verba” — ez az ő törvényük.
*
A remény emberi-földi dolog, a tökéletlenség egyik jele. De már az is egy magasabb állapot, amelyben a tökéletlenség felismerszik. Amit ma haladásnak nevezünk, az a szekularizált remény; a cél földi és jól körülírhatóan az időben van.
*
A megbánás pozitív formája az elmulasztott alkalmakra irányul.
*
A hallgatás gyakran erősebb hatást kelt az ellenállásnál, különösen olyan személy esetében, akinek sok mondanivalója van.
*
Némelyek többet képesek elmondani hallgatásukkal, mint mások ékesszólásukkal.
*
A hallgatás mélyebbre elér, mint a szó.
*
Egyesek konzervatívnak nevezik magukat, anélkül, hogy ezt az elnevezést megérdemelnék, mivel az örökség megőrzésének puszta igénye nem elegendő.
*
Aki önmagát kommentálja, saját színvonala alá esik.
*
Aki a szabadságot ingyen óhajtja, elárulja magáról, hogy nem is érdemli meg.
*
A részvét pozitív párja az oltalom.
*
Egy olyan szellem, amely nem csodál meg semmit, nem érdemli meg a csodálatot.
*
Különbséget kell tenni a győzelem és a siker között.
*
Ha megnyitjuk magunkat, megnyílik a világ is.
*
A helyzeteket teremteni kell, nem pedig elfogadni.
*
A remény minden körülmények között tovább vezet, mint a félelem.
*
Akinek sikerül az életet játékként űzni, az a csalánban és a bürökben is mézre bukkan; még a kellemetlenségek és a veszélyek is élvezetére válnak.
*
Nem maradt észrevétlen előttem, hogy minden állapotban nagy nehézségi erő rejlik, amelyből magunkat kimozdítani a puszta gondolatok nem elegendőek.
*
— és a változás vajon nem az a maszk, amely mögé az élet és a halál titka rejtőzik?
*
Nincsenek félreismert zsenik. Mindenki a neki megfelelő helyet találja meg az életben.
Ha elég hosszan élünk, megélünk mindent és mindennek az ellenkezőjét is.
*
A humanitás korszaka az a kor, amelyben az emberek megritkultak.
*
A tények adatokat szolgáltatnak, nem igazságokat.
*
„Nincs időm az olvasásra” — ebben az esetben valószínűleg egy elfoglalt emberről van szó, nem pedig egy olvasóról. Az igazi olvasó ismertetőjegyei közé éppen az tartozik, hogy van ideje az olvasásra, és még ha úgy kellene időt lopnia is, miként a szeretőnek a szerelmesére, minden egyebet el kellene hanyagolnia.
*
Egy könyvtől, amely ezt az elnevezést megérdemli, azt várnánk, hogy olvasóját megváltoztatja. Az olvasmány után már nem önmaga többé.
*
A jó olvasók önálló gondolkodók is. Esetükben a szerző takarékoskodhat a gondolatjelekkel. Másoknál viszont fennáll a veszély, hogy az ironikusnak szánt mondatokat komolyan veszik. Ez könnyen kellemetlenségekhez vezethet.
*
Az egyszerű dolgokat nehezebb leírni, mint a bonyolultakat, mivel a megnevezhetetlenhez közelebb állnak és a leírónak a nyelv alapjaihoz kell visszanyúlnia.
*
Régi, jó szavakon politikai erőszakot tettek és lealacsonyították őket; ezeknek, miként a betegeknek, időt kell hagynunk a lábadozáshoz.
*
A szerző az imaginációja révén alkot. Eszményképeket teremt, amelyek visszhangként vagy tükröződésként a valóságra visszahatnak.
*
A művészet tulajdonképpeni feladata nem az, hogy az embereknek élvezetet okozzon, hanem hogy őket felülemelje véges mivoltukon: feltámadás az időben.
*
A művészet mindkét feladata azonos: az istenség megközelítése és a halálfélelem száműzése.
*
A mindennapos tapasztalat arra tanít: az eszközök minden egyes újabb fejlődésével növekszik az örömtelenség. Egyúttal, mintha az ember sós vizet inna, az olthatatlan szomjúság is erősödik.
*
A technikai és a morális fejlődés közötti divergencia az erőszaknak kedvez.
*
A sakkautomata a sakkjáték megsemmisítésére alkalmas találmány.
*
Ha a természet arcába tekintünk, eltűnik a pillanat kicsinyessége, a gondolatok szabadabban mozognak, és a túláradóan váltakozó mozgások által előidézett ingerlékenység a környezet tágasságában és mozdulatlan csendességében lecsillapodik.
*
A fa az élet nagy szimbólumainak egyike, talán éppen a legnagyobb. Ezért az emberek és népek minden időkben csodálták, megbecsülték és tisztelték is.
*
Az elemek erejét már csak a katasztrófákban ismerhetjük meg.
Wikipédia/szentkoronaradio.com/magyartudat.hu