Elindult a bosszúhadjárat: Ügyészségi eljárás Matteo Salvini ellen

Személyi szabadság korlátozása és hivatali kötelezettség elmulasztása címén a szicíliai Agrigento ügyészsége vádemelést kezdeményezett Matteo Salvini volt olasz belügyminiszter, a Liga vezetője ellen az Open Arms civilhajó feltartóztatásáért, amely augusztusban 164 személlyel a fedélzetén 19 napig nem köthetett ki Olaszországban – jelentette az olasz sajtó kedden.

    Matteo Salvini közösségi oldalán úgy reagált, újabb vizsgálat sújtja “a határok, a biztonság, Olaszország becsülete megvédéséért”. Hozzátette, számára ez kitüntetésnek számít, “újra ugyanezt tenném” – jegyezte meg a Liga vezetője.
    Agrigento ügyészsége a vádemelési javaslatot a szintén szicíliai Palermo bíróságához nyújtotta be, amelynek tizenöt nap áll rendelkezésére, hogy elvesse vagy továbbítsa az eljárást az úgynevezett miniszteri bíróságnak, amely kormánytagokat érintő ügyekben dönt.
    A Proactiva Open Arms spanyol nem kormányzati szervezet (NGO) hajója augusztus 20-án este köthetett ki, miután tizenkilenc napon át várakozott Lampedusa vizein. A kikötést végül éppen Luca Patronaggio agrigentói ügyész rendelte el. A hajón akkor 84 migráns volt, a többieket már korábban partra szállították.
    A civilhajó olasz vizekre való megérkezésekor Matteo Salvini megtagadta a kikötést. Az ügyész augusztus 20-án azzal egy időben engedélyezte a migránsok partra szállását, hogy az akkor zajló kormányválságban Giuseppe Conte miniszterelnök az államfőhöz ment benyújtani lemondását.
    A migránsok szétosztására hat EU-tagállam jelentkezett.
    Hasonló vádakkal Matteo Salvinivel szemben tavaly is eljárás indult, akkor a Diciotti hajó ügyében: az olasz parti őrség hajója 2018 augusztusában öt napon át várakozott a szicíliai Catania kikötőjében 177 személlyel, akik nem szállhattak partra. A belügyminiszter csak azután engedélyezte leszállásukat a hajóról, hogy más országok és az olasz egyház vállalta a migránsok befogadását.
    A szicíliai ügyészségek a Diciotti-ügyében is vádemelést kezdeményeztek Matteo Salvinivel szemben. A szenátor Salvini mentelmi jogának visszavonására azonban először februárban a parlament illetékes bizottsága, majd márciusban a felsőház is nemmel szavazott.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás