Most itt vagy
Itt > Főoldal > Együttműködési megállapodás Venezuela és Irán között

Együttműködési megállapodás Venezuela és Irán között

Nicolas Maduro venezuelai elnök szerint a találkozó, a civilizációk párbeszéde.
Venezuela és Irán elnökei, Nicolas Maduro és Hassan Rouhani, szombaton Teheránban, az iráni fővárosban tárgyaltak, ahol megegyeztek, hogy tovább kell erősíteni a Kőolaj-exportáló Országok (OPEC) együttműködését az olajárak globális visszaesésese miatt.
iran-venezuela2A tárgyalás során, a venezuelai elnök azt mondta, hogy az “OPEC olyan szervezet, amely megtartotta függetlenségét és egységét”, és ezt figyelembe véve az olaj piacon véget kell vetni a külső, manipulatív beavatkozásoknak.
Maduro elnök elmondta hogy aki geopolitika fegyverként akarja az olajat Oroszország ellen használni, nagy zsákutcába fut, mert az egész olaj termelés és forgalmazás az OPEC kezében van.

Az elnök elmondta, hogy úgy döntöttek, hogy magasabb szinten újraindítják a kapcsolatok Iránnal, a kölcsönös együttműködés és elfogadás jegyében.

Maduro azt is elmondta, hogy a két ország között megállapodás jött létre a gyógyszeripar területén, valamint más területeken, melyek az idegenforgalom, a technológia és az építőipar.

Hozzátette, hogy a kapcsolat Venezuela és Irán között, a ma létező kevés civilizáció párbeszéde, mellyel befolyással lesznek az USA vélt monopóliumára, írja a LaInfo.

magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

One thought on “Együttműködési megállapodás Venezuela és Irán között

  1. Csak üdvözölhető a “civilizációk párbeszéde. Ennél azonban jóval többre, a civilizációk erős védelmi szövetségére van szükség.
    Ez gondolom, Maduronak és Rouhaninak is eszébe jutott…

Minden vélemény számít!

Top