Egy nemzeti érzelmű hazafi “Balról”

Március 15-én gyermekkorom óta mindig kokárdát tűzök a ruhámra. Bizonyára Ti is, Önök is így vannak ezzel.

Bárki bármit mond ma, ne higgyenek nekik! A kokárdát nem tiltották a szocializmus éveiben. A Fazekasban, ahova 12 évig jártam, a történelemtanárunk inkább azt tette szóvá, ha valakin nem volt kokárda.

Egyébként, ha már itt tartunk: gimnáziumi osztályfőnökünk a harmadik után elvitt bennünket Erdélybe. Brassóig bejártunk mindent, ami a magyar szívnek fontos. Fiamat és lányomat a rendszerváltás után már nem vitték Erdélybe, pedig ők is Fazekas-diákok voltak.

Kérdezem én: kinek is volt fontos a nemzet, a hazafiság, az igazi hazaszeretet?

Na, de hagyjuk a múltat! Ma ünnepelünk. Március 15-e szép ünnep. 

Az egyetlen ünnep, amit minden magyar magáénak érezhet anélkül, hogy világnézetét, vallását, hitét fel kellene adni. 1848 az eszmék és a szereplők széles tárházát kínálja. Mindenki megtalálhatja a számára legrokonszenvesebbet. Petőfi, Kossuth, Széchenyi, sőt Táncsics is megférnek egymás mellett. Kedvelhetjük jobban egyiket vagy a másikat, de ők már a mi közös hőseink, a magyaroké.

Tetteikre mindig fogunk emlékezni. Felismerték, hogy reformok már nem segítenek. Forradalomra van szükség, amely elsöpöri a haladás előtti gátakat. Megértették, hogy nem lehet egyszerre magyarnak lenni és idegen császárt, idegen érdekeket szolgálni. Vállalták a szabadságharcot, a küzdelmet és a halált.

Barátaim!

A kokárdánk a nemzeti zászló egy darabja. A hazát, a nemzetet jelenti nekünk. 1848-ban az osztrák birodalom olvasztótégelyéből kellett a magyarságunkat kiszabadítani. Elődeink megvédték magyarságunkat.

Ezért ma magyarul beszélünk, és nem németül.  Ezért nem kell bizonygatnunk, hogy történelmi nemzet vagyunk. Elődeink élete a bizonyság erre. Nem kell keresni a helyünket Európa térképén. Mi itt vagyunk, és ez a föld lesz az otthonunk holnap is.

De vajon meddig tudunk magyarok maradni? Meddig tudunk magyarok maradni, amikor a világot monopóliumok uralják? Amikor a magyar ipar zöme külföldi, és az élelmiszer-kereskedelem nagy része külföldi kézben van, meddig?

Meddig tudunk magyarok maradni, amikor az Európai Unió mai urai a bevándorlók előtt szélesre tárják a kapukat? Nekik akarnak európai életet teremteni, ahelyett, hogy az európai országok szegényeinek, dolgozó millióinak adnák meg a biztonságos, kiszámítható élet lehetőségét.

Mi elutasítjuk a bevándorlás államilag, sőt nemzetközileg támogatott politikáját. Nem önzésből, nem nacionalizmusból, nem idegengyűlöletből, ahogy sokan vádolnak bennünket, hanem önvédelemből. Azok, akik tegnap az Európai Parlamentben a migráció támogatására szavaztak, nem a bevándorlókon akarnak segíteni, hanem bennünket akarnak tönkre tenni.

Az öntudatos emberek zavarják a pénz, a bankok uralmát. Mi pedig öntudatos emberek vagyunk, tudjuk, hogy hova tartozunk. Tudjuk, hogy dolgozók vagyunk és magyarok vagyunk.

Mi kiállunk a magyarságunk mellett, miközben tudjuk, hogy vannak magyar milliárdosok és magyar szegények. A kettő nem ugyanaz, és sohasem lesz ugyanaz. Mi magyar munkások és magyar dolgozók vagyunk. Részei vagyunk a világ nagy dolgozói társadalmának. Azok mellett vagyunk, akik a tőke kizsákmányolása ellen küzdenek. Azokkal vagyunk, akik sztrájkolnak a Hankook ellen, azokkal, akik az Audi tőkései ellen szállnak harcba, itt, Magyarországon és bárhol másutt a világon. Egy új világot akarunk, ahol nem a pénz számít, hanem az ember.

De ez az új világ, a jövő társadalma nem falanszter lesz, ahol Madách szavaival a „régi eszmék többé nincsenek.” Nem hiszünk Lucifernek, ki szerint a hon, a haza korszerűtlen, kisszerű, s „most már egész föld a széles haza.” Nem és nem!

A mi eszménk a dolgozók, a népek, a nemzetek demokratikus együttműködése.  Egy ilyen világban maradhat a német német, a cseh cseh, a magyar magyar.

Tisztelt ünneplők!

Kossuth Lajos 1849 áprilisában elvitte a nemzetet a debreceni Nagytemplomig. Erőt és hitet öntött a magyarságba, hogy legyen mersze szakítani az osztrákokkal, az ország elnyomóival.  És volt bátorságuk a Habsburgok szemébe mondani, hogy ennyi elég volt. Igaz, annak idején megszabadítottak bennünket a török uralomtól, de nem vagyunk hajlandók saját függetlenségünkkel fizetni az idők végezetéig.

Kossuthot gyorsan elhagyta a magyar uralkodó osztály. Gyorsan engedett a „48-ból”. A független Magyarországot osztrák-magyar társbérletre cserélte, ahol az osztrák volt a főbérlő. Kiegyezett a császárral, aki halálba küldte a forradalom miniszterelnökét és 13 tábornokát.

Van-e erőnk ma küzdeni Magyarország függetlenségéért? Van-e erőnk azt mondani az Európai Uniónak, hogy túl nagy árat fizettünk már eddig is az EU-tagságért? Van-e erőnk azt mondani, hogy közös európai államból nem kérünk?

Nem kérünk abból, hogy Oroszországot már ne stratégiai partnernek, hanem ellenségnek tekintsük, ahogyan minap az Európai Parlament döntött. Nem kérünk a szankciókból, a háborús készülődésből. Mi soha nem nyertünk olyan háborúban, amely Oroszország ellen folyt. Nem akarjuk a nemzet függetlenségét, sőt létét egy esztelen háborúban feláldozni.

Van-e erőnk nemet mondani Amerikának? Van-e erőnk haza hívni azt a közel ezer magyar katonát, aki ma idegen érdekekért külföldön teljesít szolgálatot?

Van-e erőnk megmondani, vagy egyszerűen csak belátni, hogy Pápán a Nehéz Légiszállító Ezred jó a NATO-nak, de nem jó nekünk, mert ide fognak hullani az ellenfél rakétái?

Van-e erőnk az amerikai nagykövet szemébe mondani, hogy Kína nem „fenyegeti a szabadságot a régióban”, ahogyan a nagykövet állítja. A Kínai Népköztársaság odahaza építi a kínai sajátosságú szocializmust építi, de nem törekszik nálunk „a politikai hatalom megszerzésére”, ahogyan azt a nagykövet állítja.

Van-e erőnk? Van erejük azoknak, akik ma a hatalmat gyakorolják? Van-e elszántságuk, hogy Kossuth módjára elvigyék a nemzetet a debreceni Nagytemplomig?

Tudják-e, hogy nem 1867-ben élünk, amikor a magyar és az osztrák elit kiegyezhetett egymással, anélkül, hogy a népet kérdezték volna? Tudják-e, hogy a népek ma beleszólást akarnak Európa ügyeibe?

A népek ugyanis egyre jobban értik, hogy egy olyan világban, ahol csak a pénz számít, nem lehet igazi függetlenség. A nemzet kiteljesedéséhez, a függetlenség megvédéséhez új Európára van szükség, a népek demokratikus együttműködésére.

Nekünk van elszántságunk, és előbb-utóbb erőnk is lesz.  Mi Petőfivel hiszünk abban, hogy egyszer „minden rabszolga-nép jármát megunva síkra lép”.

Hiszünk abban, hogy „pirosló arccal és piros zászlókkal” hirdetik majd: szent világszabadság! De mi nem „nagy temetési napra” készülünk, mint a költő, hanem győzelemre, az ember, a közösség, a szocializmus győzelmére. Érted élünk, „szent világszabadság”!

Barátaim!

Éljen március 15-e, a forradalom és a szabadságharc ünnepe!

Éljen a magyar nép!

Thürmer Gyula

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás