Orbán Viktor miniszterelnök úr elmondta: az USA elképzelésében mi játsszuk az indiánok szerepét, amely nem kifejezetten hálás szereposztás a számunkra.
Ha nem vagyok ott, és nem hallgatom végig Orbán Viktor miniszterelnök úr beszédét Tusnádfürdőn, akkor végigolvastam volna az ellenzékinek mondott idióták, hazaárulók és gonoszok összes, a sajtóban megjelent perlekedését, amelyeket ugrásra kész értelmi fogyatékosok vetettek papírra, mihelyst véget ért Orbán Viktor beszéde a tusványosi szálláshelyen. Persze az sem kizárt, hogy ezek a beteges, perverz, de Sorosék által jól fizetett politikai gondolatok már e beszéd előtt elkészültek, hiszen nem konkrét ügyekre, gondolatokra reflektáltak, hanem a tőlük megszokott, és proletár gőggel kiöklendezett hazudozás-áradat volt olvasható mind a nyomtatott, mind az elektronikus sajtóban.
orban_viktor_tusvanyoson2Pedig, ahogy Orbán miniszterelnök úr mondta, igen szárnyaszegett kifejezésmódban hangzottak el a jelen idő problémái.
Az idióták gyülekezete, azaz, az ellenzék viszont annál nagyobb vehemenciával rontott neki az elhangzottaknak, hiszen őket azért fizetik, hogy Magyarországot, a magyar asszonyokat és lányokat, de a fiatal fiúkat is prédává tegyék.
Ennek az ellenzéknek a célja nem a magyar nemzet biztonsága, nem a nemzeti érdek, nem a megmaradás, hanem az európai értékek és magyar múlt teljes felszámolása.
Mert ők ilyenek.
A baloldalnak mindegy kit szolgál, csak akit szolgál az a haza, a keresztény Magyarország ellen tegyen.
A magyarországi baloldali néhány éve még a Szovjetunió parancsait hajtotta végre a magyar nemzet érdekei ellen, ma a legfőbb ellensége, az USA parancsait várja és teljesíti, mert ma ez a hatalom áll hozzá a legközelebb.
Mert ma, ez a hatalom akarja a migrációt, a nemzetállamok vesztét, hiszen az USA által kiirtott 60 millió indián ma már nem beszél… s így ez a fajta államalapítás kézenfekvőnek tűnik. Ám, nem tetszik ennek az idióta balos söpredéknek, hogy Orbán Viktor elmondta: az USA elképzelésében mi játsszuk az indiánok szerepét, amely nem kifejezetten hálás szereposztás a számunkra…

Tusványos tehát ismét fellobbantotta a szellemileg meglehetősen fogyatékos, genetikai idióták gyűlöletmúzsájának érzelmeit, ami nekünk jó. Hiszen olyankor árulják el magukat és ordas érzelmeiket, amikor miniszterelnökünk megszólal. Az október 2-iki népszavazás előtt viszont jobb, ha egészen megismerjük e söpredék magyarellenes elképzeléseit. Erre is remek alkalom volt Tusványos.

Ha pedig nem akarjuk ennek a aberrált, és politikailag az ellenség illetve a magyarellenesség kategóriájába tartozó baloldaliaknak a terveit végrehajtani, akkor október 2-án nyomatékos NEM-mel kell szavaznunk… – a nőkkel pedig udvariasan… még ha némelyik baloldali is.

kép és szöveg: Stoffán György

magyartudat.com

13 thoughts on “Egy héttel Tusnádfürdő után- „Orbán” Európa mumusa

  1. Büntetőjogi kategória némely hazaáruló társaság tevékenysége! Hol van a független bíróság, ügyészség ?

  2. Hogy lehet az, hogy én ezzel az „ellenséggel”
    soha, sehol nem találkozom, mindössze a
    honfitársaimmal, a rendszeres országjáró
    munkám során. Igaz a jelzett „beszédet” sem
    hallottam a néhai kisz-titkártól és mások sem
    tudnak erről semmit.
    Talán ez inkább média propaganda ügy már megint.
    Lehet, az ország döntő többsége nem néz köztv-t
    és nem olvas semmilyen netes fórumot sem,
    igy nem tud róla, hogy ők lettek az „ellenség” 🙂

    1. A jelenlegi választási rendszer hátrányait „élvezzük”.
      Ez csak azokban az országokban működik, ahol
      a jó nép nagyrésze elmegy szavazni és nagy többséggel nyer az aktuális pártjuk. Ha nem, 2 fillért nem ér az egész.
      (ism.)
      Nálunk 8 millió választópolgár van.
      4 millió ment el szavazni.
      1.5 (másfél) millió szavazott a jelenlegi kormányra,
      igy jött ki a kétharmados többség.
      Vagyis 6-7 millió ember NEM szavazott a jelenlegi
      kormányra. Ilyenkor egy felnőtt miniszter megosztja
      a hatalmat a többi párttal, mert a népet nem legyőzni
      kell, hanem képviselni. E helyett, médiák lerohanása,
      külhoni magyarok megnyerése …. mindenki ismeri.
      Az arány ma sem változott, söt romlott, kb 8 millió
      magyar nincs a fidesz mellett. Ezért van oly nagy
      szükség a „népszavazás” megdolgozására, hátha
      ez javit a papirformán. De lényegen nem változtat,
      nincs jobb választási megoldás a magyar és hasonló
      helyzetben lévő országok részére …. jelenleg.
      Tehát senki ne felejtse:
      7-8 millió magyar a csendes többség !

  3. Próbálj meg újra FIGYELMESEN OLVASNI !
    A fennmaradt 4 milliónak egyátalán nincs
    semmiféle pártja, de az orbánellenszenvük az közös.
    A kb. másfél – két millió fideszszimpatizáns az ma is
    megvan ugyan, de a 7-8 milliós honfitársunk is, akiknek ebből már rég elegük van.
    Vagyis amit irtál az elején az tévedés figyelmetlenség
    miatt, a vége meg egyszerüen fórumos butaság.
    Hidd el, engem nem érdekel, hogy te kinek a hive vagy.

    1. A „zsandárodra”.
      Látom nálatok megöltek most is egy újságirót,
      értem hogy félsz. Nálunk azért nem ez a helyzet,
      itt elég uralni a köztv-t és rádiót a mi pénzünkből.
      A lakosságot a napi megélhetés érdekli, aki tehette
      elhagyta az országot (600 000) és ez is növekszik.
      Ez bizony nem egszséges igy, ez is köztudott ma itthon.

  4. (Ügyelet: dolog akadt, de folytatva).
    „uszitásodra stb”.
    A btk valóban bünteti a hasonló internetes ügyeket,
    de precedens még nem volt, ugyanis akkor rengeteg
    portál bezárható lehetne a világhálón.
    Ezt minden webgazda tudja és szépen vissza is él
    ezzel.
    Az utcsó vidám történet K.Zoltán politikus „lebuzizása”
    volt, jót röhögött az ország, egy vesztes per lett a vége.
    Úgyhogy bátran irhatsz „gyűlöletet”, ha kedved van,
    a kutyát nem fogja érdekelni. (engem sem)

  5. Szegeden most van a Szinházi Fesztivál.
    Ez egy szinvonalas rendezvény,
    (ellentétben a „fürdőssel”)

  6. A kettős mércés bíróságok, kivételezett cigányvezető, magyar munkahelyek akik itthon adóznak?! Vannak még itthon is megoldandó problémák vastagon…

  7. Ha valóban „európa mumusa” lenne, már a nyakunkon lenne egy polgárháború, amit a európa idézett elő, mint ukrajnában.
    Nincs itt semmi „mumus”, kísérleteznek, hogy mi a legjobb megoldás a kalergi terv végrehajtásához.

  8. Hát nézzük a megoldást:
    Kilépni az euból, komolyabb határzárat épiteni,
    útleveleket bevonni, hiszen addigra már kb 1 millió
    magyar hagyta el az országot és ugyanennyi készül
    elhagyni. Felállitani a fegyveres határőrséget,
    betiltani minden pártot, tilos angolul tanulni,
    csak egy db tv és rádió csatorna lehet.
    Ezt hivják a foci nyelvén igy: „lesre futottunk”

  9. Egy cigány származású kisz titkárra senki
    ne mondja, hogy lop is. Hacsaknem igaz.

  10. Eu -nak mumus, a magyaroknak elsőszámú
    közellensége lett.
    A magyar állampolgárok üldözése, a saját beteges
    álmai megvalósitása céljából állami szinten.
    2 millió honfitársunk melenget kigyót a keblén.
    Elúsztak a milliárdjaink egy elmeháborodott hatalmára, össze lettünk ugrasztva, hogy meg legyünk osztva a hatalma megtartása érdekében.
    Kb 4 millió a mélyszegény, aki tud menekül innen.
    Romhalmazzá teszi Magyarországot, sorolhatnánk ….
    Az ismétlődő burleszk tábláin meg röhög az ország.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás