Most itt vagy
Itt > Belföld > EBESZ: Be kell fejezni a cigányok kilakoltatására vonatkozó rendeletek kiadását

EBESZ: Be kell fejezni a cigányok kilakoltatására vonatkozó rendeletek kiadását

Jelentősebb erőfeszítésekre van szükség a magyarországi cigány közösségek fenntartható és nem diszkriminatív lakhatásának előmozdítására – mondta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) igazgatója szerdán Budapesten.

Michael George Link kétnapos magyarországi látogatása végén tartott sajtótájékoztatóján kiemelte a helyi hatóságok felelősségét és szerepét a nem diszkriminatív lakhatási politika kialakításában és végrehajtásában.
“A hatóságoknak be kell tartaniuk az EBESZ-nek a diszkriminációt tiltó rendelkezéseit, valamint a megfelelő lakhatásra vonatkozó nemzetközi emberi jogi normákat” – jelentette ki.
Michael George Link azt mondta, hogy Magyarország egyes részein aggodalmat keltő intézkedéseket vezettek be. Be kell fejezni a cigányok kilakoltatására vonatkozó rendeletek kiadását, és a cigány közösség képviselőivel szorosan együttműködve kell megtalálni a megfelelő, fenntartható és diszkriminációmentes megoldásokat – hangsúlyozta.
Az ODIHR igazgatója üdvözölte a miskolci romák lakhatásával kapcsolatos bírósági döntést, valamint az alapvető jogok biztosának ezzel kapcsolatos jelentését, amely egyebek mellett azt rögzítette, hogy alapjogi szempontból aggályos olyan közösségi együttélési szabályok alkotása, amelyek beavatkoznak a kiszolgáltatott emberek magánszférájába.
Michael George Link ugyanakkor megjegyezte, ha nem oldják meg a kérdést azonnal, az ország egyes részein a helyi hatóságok által bevezetett diszkriminatív intézkedések veszélyes precedenst teremthetnek, negatív példát adhatnak másoknak.
Kijelentette: felhívják “a magyar hatóságokat, különösen a helyi szintű vezetést, hogy hajtsák végre a cigányság társadalmi beilleszkedését célzó és az egyenlő jogokat biztosító politikát”.

magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

3 thoughts on “EBESZ: Be kell fejezni a cigányok kilakoltatására vonatkozó rendeletek kiadását

  1. Link duma! A magyarországi pozitív helytállást, úgy a fenti ügyekben, mint a kérés nélkül hazánkba özönlőkkel tárják a franciák, spanyolok, osztrákok, németek, portugálok, svájciak elé. Kövessék Magyarország túlságos is példamutató, önfeláldozó magatartását!

  2. Link duma! A magyarországi pozitív helytállást, úgy a fenti ügyekben, mint a kérés nélkül hazánkba özönlőkkel tárják a franciák, spanyolok, osztrákok, németek, portugálok, svájciak elé. Kövessék Magyarország túlságos is példamutató, önfeláldozó magatartását!

Minden vélemény számít!

Top