A Donyecki Független Köztársaságban fekvő Krasznij Liman mellett az ottani fegyveresekkel folyó heves harcokban 12 ukrán katona esett el, további 25 pedig megsebesült – jelentette az Unian ukrán hírügynökség péntek délelőtt.
A hírügynökség a Dnyipropetrovszki terület nemzetvédelmi törzskarának közlésére hivatkozva azt írta, hogy a veszteséget az ukrán légierő dnyipropetrovszki légideszant dandárja szenvedte el.
A hadsereg személyi állományáért felelős Olekszandr Rozmaznin vezérőrnagy közlése szerint az ukrán fegyveres erők csütörtökig 156 katonát veszítettek az április közepe óta tartó kelet-ukrajnai „terrorellenes műveletekben”.
Rozmaznin, aki az ukrán Szabadság Rádiónak nyilatkozott pénteken, hozzátette, hogy ezek az adatok kizárólag a hadsereg állományára vonatkoznak, és nem tartalmazzák a harcokban ugyancsak részt vevő Nemzeti Gárda és a határőrség emberveszteségét.
Az ukrán tábornok hangsúlyozta, hogy az elesett katonák rokonai és hozzátartozói anyagi támogatásban részesülnek, amelynek összege családonként 609 ezer hrivnya (mintegy 11,5 millió forint).
Közlésük szerint „önkénteseket” is bevontak annak érdekében, hogy elsősegélyt nyújthassanak azoknak, akik a donyecki területeket támadják.

magyartudat.com

One thought on “Donyeck- Súlyos veszteséget szenvedtek az ukrán deszantosok

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás