Devizahitelesek- Végrehajtások felfüggesztve

A múlt pénteken aláírta Áder János államfő a devizahitelesek megsegítését célzó törvényt, amit hivatala meg is küldött a Magyar Közlöny szerkesztőségének, így napokon belül kihirdetik a jogszabályt.
kadocsa u kilakoltatásA végrehajtói kamarától megtudtuk, a törvény hatálybalépése után haladéktalanul és soron kívül felfüggesztik a végrehajtásokat azokban az ügyekben, amelyekre kiterjed az Országgyűlés által elfogadott devizahiteles törvény – mondta lapunk kérdésére Schmidt Zoltán, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnökségi titkára. Közölte, az intézkedések felfüggesztése vonatkozik a devizaalapú hitelszerződések, a forintalapú fogyasztási hitelszerződések, valamint a lízingszerződések alapján indult végrehajtási eljárásokra. Ezek az összes végrehajtási eljárás 30-40 százalékát jelentik – tette hozzá. Mint mondta, a végrehajtás mindaddig szünetelni fog, ameddig újabb törvényi rendelkezés nem születik a hitelesek ügyében.

Schmidt Zoltán jelezte, a letiltásokra – például a munkabér, a hatósági átutalási megbízás – tett intézkedéseket a jogszabályra tekintettel felfüggesztik, viszont az adósok továbbra sem adhatják el vagyontárgyaikat. Az elnökségi titkár a felfüggesztések időpontjáról szólva azt mondta, a törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba, erre figyelemmel lesznek a végrehajtók, de ezen kívül a kamara is értesíti a végrehajtókat, hogy mihamarabb függesszék fel az intézkedéseket.

A törvény vélhetőleg a jövő hét után léphet hatályba, ugyanis Áder János köztársasági elnök múlt pénteken írta alá a törvényt, s hivatala már megküldte azt a Magyar Közlöny szerkesztőségének, ahol a törvényt hivatalosan kihirdetik. Ez a napokban várható. Az ügyben kerestük az Igazságügyi Minisztériumot is, amely a Magyar Közlönyt annak szerkesztőbizottsága közreműködésével szerkeszti, ám lapzártánkig nem kaptunk választ, mikor hirdetik ki hivatalosan az elfogadott törvény, írja Horváth Csaba László az MNO-n.

Fotó:Feol

magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

1 thought on “Devizahitelesek- Végrehajtások felfüggesztve

  1. Tisztelt Mindenki! Az új, hatályba lépő törvény már most Alkotmányellenes, az Európai Únió szabályaival nincs összhangban.
    Amikor törvény -Hpt.- mondja ki, hogy a lakossági, fogyasztói szerződés semmis akkor…….és ez azt jelenti, hogy keltére visszaható hatállyal az egész szerődés semmis, akkor miért csak részlegesen lesz érvénytelen az árfolyamrés része a szerződésnek és ez után még azt a MNB hivatalos középárfolyamán át kell majd számolni, nem tudni mikortól és még forintosítva is lesz nem tudni mikori határidővel. Na ez szép, tehát aki nem perel, az elveszett, meg az az ember is, akinek élő, nem felmondott szerződése van. Ugyanis csak az élőt lehet “forintosítani”, amit kifizettek, vay felmondtak nem. Tehát aki, akar az fizessen….

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás