Most itt vagy
Itt > Belföld > Der Spiegel: Orbán Viktor még sokáig kormányozza Magyarországot

Der Spiegel: Orbán Viktor még sokáig kormányozza Magyarországot

A Die Welt Juncker fenyegeti Orbánt címmel közölte Florian Eder írását, amely szerint Jean-Claude Juncker kis fekete füzetében, amelyben az Európai Bizottság elnöke feljegyzi mások viselt dolgait, az utóbbi időben eléggé megszaporodhattak az Orbán Viktorról szóló bejegyzések.
A menekültügyi szabályozás átalakításával, a nemzeti konzultációval és a Közép-európai Egyetem körüli fejleményekkel kapcsolatban hozzátette: “mivel a bezárkózás politikája nem működik ellenségkép nélkül, és Magyarországnak nincsenek természetes ellenségei, ennek a politikának az EU-t kell megtennie ellenségnek, éppen azt az EU-t, amelynek legnagyobb haszonélvezői közé tartozik Magyarország”.
Kifejtette: az EU a “politika fegyverein” kívül más eszközzel nem tud fellépni a “politikai illendőség határainak folytatólagos átlépésével és elvei kiüresítésével szemben”, és Juncker – aki “nem felejt” – , tudja, hogy “a politika birodalmában miként kell becserkészni a zsákmányt”.
A bizottsági elnök április 29-ére összehívta az Európai Néppárthoz (EPP) tartozó uniós kormányfőket, hogy megvitassák, Orbán és pártja kereszténydemokrata-e még. Juncker ezzel “emeli a tétet a hatalmi játszmában”, és ő az első EPP-s vezető politikus, aki fenyegeti Orbánt. A magyar kormányfő az EPP iránti hűség bizonyításaként legutóbb megszavazta, hogy továbbra is Donald Tusk legyen az Európai Tanács elnöke, de “ezzel kiadott egy zálogot a kezéből”, és így “eljött Juncker pillanata” – írta Florian Eder.
A Der Spiegel Az ellenállás szalmalángja címmel közölte Jan Puhl írását, aki az utóbbi napok magyarországi tüntetéseivel kapcsolatban kiemelte, hogy 2014-ben sikerrel demonstráltak a tervezett internetadó ellen, és “polgári kezdeményezések” a közelmúltban keresztülhúzták a kormányfő olimpiarendezési terveit. A miniszterelnök külföldiekkel szembeni “merev” politikája eddig nem váltott ki ilyen nagyságrendű tiltakozást, de az új felsőoktatási törvény miatt “sok fiatal magyar aggódik a szabadsága miatt”.
Így adódik a kérdés, vajon veszélybe került-e Orbán hatalma – írta a Der Spiegel szerzője, aki szerint “valószínűbb, hogy a tüntetések végül csak szalmalángnak bizonyulnak”.
Kifejtette: egy parlamenten kívüli, “struktúrákkal nem rendelkező” mozgalomról van szó, és “a Fidesz kipróbált kampánygépezetével a tüntetők nem tudják felvenni a versenyt”. A parlamenti ellenzék sem lesz abban a helyzetben, hogy komolyan veszélyessé váljék Orbán számára a 2018-as választáson. A legnagyobb ellenzéki párt, a Jobbik “jobboldali radikális”, a második számú ellenzéki párt, a “kommunisták utódpártja” pedig “korruptnak és elitistának és kevéssé hitelesnek” számít, míg a kisebb pártok megosztottak.
A tüntetéseken egyik ilyen pártnak sincsen szerepe, és arra sem képesek, hogy az ellenállást képviseljék a parlamentben – tette hozzá Jan Puhl, kiemelve: Orbán Viktor még sokáig kormányozza Magyarországot.

magyartudat.com

 

Powered by Facebook Comments

4 thoughts on “Der Spiegel: Orbán Viktor még sokáig kormányozza Magyarországot

  1. Még a halottas kocsiját is ő fogja vezetni.
    Tényleg, vajon hova, ki mellé temetik majd (?)

        1. Egyébként (tibi,ru) ezúton neked adjuk, viseld
          egészséggel, mint annak idején rákosit is.
          Ird rá lenin.ru, ruszkik haza …. stb.
          Mi meg énekeljük a szép nótátokat:
          “ellopták az oroszok a tyúkot, nincsen búza …. ”
          Dasvidaniya :) :)

Minden vélemény számít!

Top