Most itt vagy
Itt > Főoldal > Délvidék- Koalíciót kötött a VMSZ és az SNS

Délvidék- Koalíciót kötött a VMSZ és az SNS

A vajdasági magyar közösség, a tartomány, valamint a magyar és a szerb nép történelmi múltja szempontjából fontos kérdések is bekerültek a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Szerb Haladó Párt (SNS) által vasárnap Belgrádban aláírt koalíciós megállapodásba.
Pásztor István, a legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke a megállapodás aláírását követő sajtótájékoztatón elmondta: a szerződés tartalmazza mindazokat a célkitűzéseket, amelyeket a VMSZ már a választási kampányában is megfogalmazott. Emellett szó van benne a kisebbségi kérdésekről, az európai uniós integrációról, valamint gazdasági és fejlesztési témákról is. Hozzátette: hétfőn a megállapodás teljes szövegét nyilvánosságra hozzák.
Ez a dokumentum az SNS és a VMSZ együttműködésének megkoronázása – fogalmazott Igor Mirovic, az SNS alelnöke. Kiemelte: elégedett pártja és a vajdasági magyar párt eddigi együttműködésével, ezzel a megállapodással pedig sikeresebben tudják majd megoldani a legfontosabb társadalmi problémákat az országban. Kitért arra is, hogy a jövőben tovább javulhat a két párt, illetve a szerb és a magyar nép kapcsolata.
A koalíciós szerződés aláírása után Aleksandar Vucic, az SNS elnöke a parlamentben ismertette a leendő szerb kormány programját. A képviselők délután szavaznak az új kabinetről.
A 250 fős szerb parlamentben az SNS-nek 158 mandátuma van, a VMSZ-nek pedig hat. Sokáig folyt a találgatás arról, hogy az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados többséghez elengedhetetlen plusz mandátumot hogyan szerzi meg az SNS, vagyis kivel lép még koalícióra. Hosszas egyeztetések után végül ismét korábbi partnerével, a Szerbiai Szocialista Párttal (SPS) kötött megállapodást az SNS, így még 44 támogatót szereztek.

Címlapfotó: Magyar Szó

magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

Minden vélemény számít!

Top