Most itt vagy
Itt > Vidék (Page 10)

Csaknem százharminc rózsafajta virágzik a szegedi füvészkertben

                Megkapó látványban lehet részük azoknak, akik ellátogatnak a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjébe, ahol csaknem százharminc fajta rózsa virágzik a nyár elején.     Az intézmény tájékoztatása szerint a kert központi részében kialakított rózsakert ugyan egész évben tartogat meglepetéseket, egy-egy virágos, illatozó ágyást, azonban valódi pompájában most, a nyár első heteiben…

A Széchenyi Terv keretében újulnak meg utak Győr-Moson-Sopron megyében

                Pénteken elkezdődött a kunszigeti bekötő út egy szakaszának felújítása, mely évek óra problémát jelent a településen. Az aszfalt több helyen hiányos, mély kátyúk csúfítják – ezeket a részeket is orvosolják. Az útépítés nemcsak a faluban élők mindennapi közlekedését könnyíti meg, hanem annak az ide járó közel 1300…

Húszéves erdők a Duna medrében

                A szigetközi vízpótló rendszer tizenhét éves, sikeres működését igazolja, hogy a helyi szakemberek kormányzati támogatással, uniós forrásból kiterjeszthetik a vízpótlást az Alsó-Szigetközre is. A vízlépcsőrendszer keretében tervezett vízpótlás eredetileg másodpercenként 30 köbméter víz állandó bevezetésével számolt a szigetközi mellékágakba. A természetvédelem nagyobb mennyiség betáplálására és dinamikus vízmozgásra…

Fazekas Sándor vidkékfejlesztési miniszter: A magyar gazdáké lesz a föld

                Az új földtörvény célja, hogy megvédje a magyar gazdákat a spekulációtól, megvédje a magyar földet, ehhez képest a vita a földhaszonbérletek körül körülbelül 5-10 pályázatot érint – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Az új jogszabály tervezetéről társadalmi egyeztetés kezdődik. A bírált földhaszonbérleti programban 65 ezer hektárt hasznosítanak,…

„Virágzó életfa a mienk” – vallja Mészáros András vállalkozó Fehérgyarmatról

              Fehérgyarmat – „Virágzó életfa a mienk” – vallja Mészáros András fehérgyarmati cégtulajdonos, aki élete párjával, Erdei Évával közel három évtizede jeleskedik a vendéglátóipari szakmában, a betérő vendégek nagy örömére. Az ilyen egymáshoz illő – s egymást kiegészítő – pár olyan ritka manapság, mint a fehér holló. A feleség,…

Medárd nem hoz záport, zivatart

                    A népi megfigyelés szerint, ha Medárdkor esik, akkor azt követően 40 napig esős idő várható. De milyen lesz az időjárás az idei év Medárd napját (június 8.) követő napokban? Medárd napján az idén még csak az ország északnyugati és északkeleti részén várható helyenként zápor, zivatar,…

Egyik kedvenc gyümölcsünk a meggy

                Ennek a gyümölcsfajnak ugyanis van néhány vitathatatlan előnye: kis növésű alanyon is termeszthető, ezért törpefát vagy éppen sövényt is lehet belőle nevelni; gyümölcsei viszonylag sokáig (két-három hétig is) a fán maradhatnak anélkül, hogy felrepednének. Ennek következtében a meggy szürete nem okoz olyan, sokszor megoldhatatlan feladatot, mint a…

350 ezren kérték június elsejéig a közös földtulajdon megszüntetését

              A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) tájékoztatása szerint 350 ezren kérték a június elsejei határidőig a közös földtulajdon díjmentes megszüntetését. Az adatok feldolgozása és a kérelmek ellenőrzése után kezdődhet meg a földrészletek felosztása a tulajdonosok között. A tárca közleménye szerint az osztatlan közös földtulajdon megszüntetésének költségeit az állam viseli, erre…

Június 11-ig még benyújtható az egységes támogatási kérelem az MVH – hoz

              Az egységes kérelem 2012. május 15-ét követően még 2012. június 11-ig benyújtható a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH), de ebben az esetben a támogatási összeg munkanaponként 1%-kal csökken. 2012. június 1-től a többlet támogatási igény bejelentésére irányuló egységes kérelem  módosítására már csak a késedelmes módosításra vonatkozó jogkövetkezmény alkalmazása…

Presztízsberuházás kezdődik Szováton – A szennyvízelvezetés problémáját kívánják megoldani

                Hajdúszovát. A község szennyvízelvezető rendszerének és tisztítótelepének építéséért nyújtott be pályázatot 2010 októberében az önkormányzat, melyre közel 85 százalékos támogatást nyert el. A projekt –mely legkésőbb 2014 februárjára valósulhat meg– előmozdítása érdekében a település vezetése a tavalyi esztendő folyamán további 68 millió forinttal csökkenthette a beruházás több,…

Június hónap időjárása – az 50 éves átlagok alapján

                  Nem véletlenül tartja a mondás, hogy „a májusi eső aranyat ér”. A termesztett növényeink számára nagyon nagy szükség lenne bőséges csapadékra a nyár első hónapjában. Ez rendszerint teljesül is, hiszen gyakori, hogy ebben az időszakban az óceán felől nedvesebb, bőséges csapadékot adó légtömegek áramlanak a Kárpát-medence…

Több mint huszonegyezer kisdiák csatlakozott a “Vesd bele magad!” akcióhoz

              Az idén már több mint huszonegyezer kisdiák csatlakozott a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA által kezdeményezett Vesd bele magad! elnevezésű akcióhoz – ismertette Weisz Miklós, a szervezet társelnöke csütörtökön, sajtótájékoztatón Ajkán. A program keretében az idén eddig 339 iskola több mint 21 ezer kisdiákja kapott vetőmagcsomagot az…

Különleges képek díszítik az oroszlányi falakat

                Kilenc, restaurálásra váró sgraffito díszeleg Oroszlány fő útjának  mentén. A „Táncoló lányok” már meg is újult.   A Táncoló lányok című sgrafitto már elkészült Fotó: Prokl A faliképek mindegyike más-más művész keze nyomát viseli és más-más témát dolgoz fel. Így a család, a születés, különböző mesterségek, illetve…

Újra harcjárművek az utcán Győrszentivánon: visszatérnek a hadviselési gyakorlatról

                  Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred állománya május 26-án érkezik haza Kecskemétről a többnemzeti elektronikai hadviselési gyakorlatról Győrszentivánra.         Az ezred érvényes útvonalengedéllyel rendelkező haditechnikai eszközei két menetoszlopban, az alábbi győrszentiváni útszakaszokat érintve térnek vissza a laktanya objektumába: 1. menetoszlop útvonala: Egressy u.,…

Ötmilliárd forint keretösszeggel megjelent a mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztésére

                Ötmilliárd forint keretösszeggel megjelent a mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztésére kiírt pályázat. A mezőgazdasági termelők összesen 3, a nem mezőgazdasági termelők 2 milliárd forintra pályázhatnak. A kérelmeket június 22. és július 23. között lehet beadni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). A támogatást a versenyképesség javítására, a…

Lesz elég kenyér és fordított áfa a gabonafélékre

                Az őszi vetésű növényeknél – például a kalászos gabonák esetében – közepes, a tavaszi vetésűeknél – így például a napraforgónál és a kukoricánál – jó termés is lehet a határ mostani képe alapján – mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára kedden Budapesten, írja…

Budai Gyula: politikai hecckampány indult a magyar vidék ellen

                Politikai hecckampányt indítottak a magyar vidék, a magyar gazdák ellen a baloldali sajtóban – jelentette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a dél-borsodi Mezőcsáton kedden tartott gazdafórumon. Budai Gyula kedd délután végiglátogatta a térség nyertes gazdáit a Mezőségben. Az MTI helyszíni tudósítójának azt mondta: szemmel látható, hogy…

Egyházi fenntartásba kerül valamennyi oktatási intézmény Kisújszálláson

A következő tanévtől egyházi kezelésben működnek tovább a Kisújszálláson lévő, jelenleg önkormányzati fenntartású oktatási-nevelési intézmények; a váltás előtt a helyhatóság megkérdezett több véleményező testületet is, amelyek támogatták a képviselő-testület javaslatát – mondta el Kecze István (Nagykun Polgári Kör – Fidesz) polgármester a héten született döntés kapcsán az MTI-nek. A hatályos törvény május végéig ad lehetőséget…

Top