Most itt vagy
Itt > Kultúra (Page 5)

Oroszország nem kér a nyugati homoszexuális masírozásokból

Az orosz biztonsági erők szombaton meghiúsítottak egy nem engedélyezett homoszexuális felvonulást Moszkva belvárosában, és mintegy húsz embert őrizetbe vettek, köztük olyan aberráció ellenes aktivistákat is, akik megakarták akadályozni a masírozást. A homoszexuálisok korábban kérvényezték a “meleg büszkeség napján” tartott felvonulást, de a moszkvai hatóságok az utóbbi kilenc évhez hasonlóan most sem engedélyezték a menetet. Oroszországban…

Már megint Judafest fesztivál fővárosunkban, Budapesten

Ismét a Kazinczy utcába költözik Magyarország legnagyobb közösségi fesztiválja: a VIII. Judafest Utcafesztivál koncertekkel, kulturális, gasztronómiai és gyerek-programokkal várja a látogatókat június 7-én, vasárnap. A fesztivál idei díszvendége Lengyelország, a rendezvény alcíme Lengyel zsidók – zsidó lengyelek. Az elmúlt évben közel 10 ezer látogatót vonzó Judafest Utcafesztivál egész napos programsorozatát este közösségi vacsora zárja, amelynek…

Pázmány Péter Katolikus Egyetem- Szeptembertől kötelező tárgy a holokauszt története

Kötelező tárgyként tanulnak a holokausztról a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) hallgatói szeptembertől – jelentette be Szuromi Szabolcs, az egyetem rektora kedden Budapesten. Szuromi Szabolcs kiemelte: a holokauszt és emlékezete című tárgy a “bevezetés a katolikus hit rendszerébe” kurzus mellett, az alapozó közismereti tárgyak között kap helyet, és a PPKE valamennyi karán bármilyen képzésen tanulmányokat…

Az orosz pátriárka véleménye az Eurovíziós Dalfesztiválról

Elképesztő belegondolni, hogy jövőre az orosz versenyre mindenféle szakállas “női” énekes érkezik, amelyek értéke idegen a mi kultúránktól, hangsúlyozta Kirill pátriárka. Kirill, Moszkva és egész Oroszország, bírálta a modernség köntösébe bújtatott irányzatokat, így a liberálisok körében  népszerű Eurovíziós Dalfesztivált is, hozzátéve, hogy Oroszországnak be kell mutatnia milyen is egy igazi nemzet kultúrája. A nemzeti és…

Amikor megmentették VII. Piusz pápát a magyar huszárok

A katolikus egyház május 24-én ünnepli Mária, a keresztények segítsége ünnepét. Kevesen tudják azonban, hogy ennek az ünnepnek magyar vonatkozása is van: május 24-e azoknak a magyar huszároknak állít emléket, akik kiszabadították Napóleon fogságából VII. Piusz pápát, és hazakísérték őt Róma városába. A francia forradalom nemcsak Franciaország határain belül intézett összehangolt támadást a katolikus egyház…

Május 1-jén nyílt az Életkert Pavilon – Expo Milano 2015

„Táplálni a világot, energiát adni az életnek” – ezzel a mottóval rendezi Olaszország 2015. május 1. és október 31. között a Világkiállítást, melynek fő témája az egészség, a környezet és a fenntartható fejlődés. A rendezvényen Magyarország saját pavilonnal képviselteti magát, ami – adottságainkat, teljesítményünket és hozzáállásunkat tekintve – kiemelt jelentőséggel bír. I. Egészséges hagyományok Magyarország…

Jobbik: állami ajándék is megilletné az édesanyákat

A Jobbik szerint a kormány anyák napján a családtámogatási rendszer bővítésével, módosításával “ajándékozhatná meg” az édesanyákat, ezzel is kifejezve, hogy az anyaság közérdek – mondta Novák Előd, az Országgyűlés népjóléti bizottsága népesedéspolitikai albizottságának jobbikos elnöke vasárnap Budapesten. Az ellenzéki politikus a sajtótájékoztatón pártja álláspontját ismertetve hangsúlyozta: közérdek, hogy a nők minél fiatalabb korban és akár…

A Föld napja aktualitásai 2015-ben

A múlt század második felében felbukkanó és erősödő drámai környezetszennyezési problémák számos politikai, tudományos, műszaki, sőt laikus, a Föld és a környezetünk megvédésére irányuló kezdeményezést is életre hívtak. Ezek közül nemzetközi erőre a Denis Hayes amerikai egyetemista és barátai által elindított akciók tettek szert. Az ő felhívásaikra az első Föld napján, 1970. április 22-én, 25…

Baranta, a magyar fegyveres- és pusztakezes harcművészet

Szűkebb értelemben a Baranta a IX. század és a XX. század között élt magyarság harci kiképzési formáira épülő fegyveres- és pusztakezes harcművészeti irányzat. Jelentős szerep jut a Kárpát-medencei mozgásanyag mellett a feltételezett vándorlási területeken alkalmazott harci eljárások, a hasonló életmódközösségeket felépített népek (szkíták, hunok, türkök, onugorok, kazakok) harci és kiképzési kultúrájának is. A Baranta (Böllön)…

Dutra, a nagyhírű magyar traktorgyártás legendás típusa

Magyarországon 1957-ben következett be fordulat a traktorgyártásban, mivel nagy igény volt a 25 LE teljesítményű dízel traktorok iránt. Így gyors fejlesztési munkával megszületett az U-28 traktorcsalád, amelynek erőforrása Csepel DT-213-as motor volt, sebességváltója 2×3 fokozatú, szorzó rendszerű, mászó sebességfokozattal. Az U-28 traktorcsalád UA, UB, UC, UD jelzésekkel került forgalomba, a motorjuk azonos volt, a típusjelölések…

Egy izmos szörnyeteg

A világhírű Wald Tuning stúdió kiadott egy fejlesztési csomagot a japán LEXUS NX 2015-ös modelljére. A Black Bison elnevezésű modell áramvonalas testet, új első spoilert, kiszélesített kerékdobokat és izmos hátsó szoknyát kapott. A férfias autó 2 literes, 235 lóerős (349 Nm) és a hibrid változata 194 lovat hordoz. Ára Japánban megközelítőleg 400.000  jen. magyartudat.com

Íme a legújabb UAZ

Az autópiacon van az orosz UAZ Patriot SUV modell. A régi UAZ autókat ismerve, az oroszok, mint mindig, most is óriásit alkottak. A külsőről annyit érdemes megjegyezni, hogy gyönyörű v-stílusú hűtőmaszkja van (a maszkból két változat van), mellette LED-es fényszórók, összecsukható tükrökkel, LED-es érzékelőkkel, fényre érzékeny ködlámpákkal, pótkerék tartóval, integrált oldalsó lépcsőkkel. A motorháztető alatt…

Vlagyimir Putyin elnök Nőnapi köszöntője

Tudják, az idén úgy döntöttünk, hogy találkoztunk az oroszországi hölgyek képviselőivel, és az ő segítségükkel, támogatásukkal gratulálunk minden nőnek az országban március 8-án. Nekünk orosz férfiaknak a Nő a tavaszt, a megújulást, az újjászületést jelenti. Nem véletlen, hogy meghívtuk a  Kremlbe a hölgyeket, akik adtak hazánknak gyermekeket, akik erősítik a nemzetet, a kultúrát, az oktatást,…

A Nyugattal együtt Bécs is továbbsüllyed a fertőben

Conchita Wurst lesz májusban, az Eurovíziós Dalfesztivál ideje alatt a bécsi tömegközlekedés hangja, az “akció” a fesztivált beharangozó városi kampány része. A dalfesztivál tavalyi osztrák győztese németül, angolul és franciául köszönti és tájékoztatja majd az utazókat a villamos-, busz- és metrójáratokon és a vasúti  megállóban., közölte az ORF szóvivője Wiener Linien. Arról, hogy mit is…

Az ortodox zsidóknál hamarosan kóser lesz a marihuána

Az ortodox rabbik szerint a dohányzás káros az egészségre, ezért betiltották, az orvosi marihuánafogyasztásnak meglátásuk szerint vannak “pozitív hatásai”, ezért ezt hamarosan kóser termékké fogják nyilvánítani. Móse Elefant rabbi, az izraeli Ortodox Unió kasrut-főfelügyelője nem adott „kósersági igazolást” a cigarettáknak, mivel azok károsítják az egészséget. Vagyis – elméletben – aki figyelembe veszi a termékek vallási…

Ukrán háború- Óriási a tét

A fehérorosz fővárosban szerda este az ukrán háborúról tárgyaltak az orosz-német-francia-ukrán csúcstalálkozón. A résztvevők, Vlagyimir Putyin orosz elnök, Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia elnök, valamint Petro Porosenko ukrán államfő a minszki Függetlenségi Palotában ült tárgyalóasztalhoz, hogy megpróbálják előmozdítani a kelet-ukrajnai válság rendezését. Az orosz hírügynökség szerint az Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia…

Élelmiszerek ???

Nézem a kenyerek összetételét, na ja, ráérősen és kíváncsian szemlélem az élelmiszeripar szegmenseit. Az, hogy szója is van a kenyérben, már csak hab a tortán. Ám az, hogy a liszthez lisztjavítót raknak, már bosszantó! Nem tudom megérteni, hogy a pékségek miért nem minőségi lisztet vásárolnak, mert kijönne, hisz távolról sem olcsó a kenyér. Természetesen a…

Top