Most itt vagy
Itt > Külföld (Page 4)

Oroszország nem adja ki Snowdent az Egyesült Államoknak

Edward Snowden a CIA volt műveleti tisztviselője, aki azzal vált közismertté, hogy nyilvánosságra hozott szigorúan titkos dokumentumokat, amelyekből kiderül, hogy az amerikai titkosszolgálatok széles körben figyelik az emberek mobiltelefon-hívásait és internetes tevékenységét az Egyesült Államokban és világszerte. Oroszország nem adja ki  Edward Snowden, volt amerikai titkosszolgálati alkalmazottat az Egyesült Államoknak, közölte Szergej Kisjak, Oroszország USA…

Dr. Jörg Haider titokzatos halála

Jörg Haider, a 2008. 10. 11-én, a karintiai Klagenfurt mellett autóbalesetben elhunyt ausztriai német politikus valószínűleg nem az első és nem az utolsó volt azon jelentős történelmi személyiségek sorában, kiknek élete és halála mindmáig megosztja a közvéleményt. Ám Haider ezen felül olyan különleges alkatú ember volt, kiről még ellenfelei is kénytelenek voltak elismerni, hogy az…

A kufár Putyin elnök ellen fordult

Fontos tudnunk, hogy 2013-ban Vlagyimir Putyin a terrorista törvény alapján, elfogatóparancsot kért Soros Györgyre, olvasható itt. Soros György kufár és spekuláns Szíriában elkövetett emberiesség elleni gyűlöletes bűncselekményekkel vádolja Vlagyimir Putyin orosz elnököt. A milliárdos spekuláns a honlapján csütörtökön közzétett közleményben támadta vehemensen az oroszok szíriai bombázásait. Egyúttal azzal vádolta meg Putyin elnököt, hogy agresszívan kihasználja…

Szír elnök: Nyugat-Európa az USA előretolt bázisa

Nyugat-Európa, mint politikai erő eltűnt a nemzetközi színtérről, hiszen teljesen az Egyesült Államok előretolt bázisává vált, mondta Bashar al-Assad  szíriai elnök csütörtökön a Dánia TV2 adónak. “A 2003-as iraki invázió óta szinte egész Nyugat-Európa eltűnt a politika térképről, mivel a  iraki beavatkozás csak azért volt, hogy a Nyugat kövesse a megvezető amerikai politikát, mondta Assad,…

Dr. Eva Maria Barki: Erkölcsi kötelezettség NEM-el szavazni

Kedves magyar barátaim ! Sorsdöntő időket élünk. Majdnem naponta fokozódik a globális és geopolitikai feszültség. Háború van az európai nemzetek és népek ellen. Meg akarják semmisíteni a nemzetállamokat egy globalizált, marginalizált és homogenizált társadalom létrehozása céljából. Az Európai Bizottság alelnöke Frans Timmermans azt mondta, hogy a jövő egy egységes populáció, egységes szuperkultúrával és a migráció…

Törökország: Betonfalat emelnek a szír határra

Törökország betonfalat emel a Szíriával közös 911 kilométer hosszú határszakaszára. Az építményt 3 méter magas, 2 méter vastag, valamint egyenként 7 tonna tömegű, mozgatható tömbökből állítják fel, a tetején pengés drót húzódik végig, a hosszát pedig csak a kínai nagy fal, illetve az Egyesült Államok és Mexikó közötti műszaki határzár múlja felül. A Török Állami…

Orosz-japán tárgyalás: Putyin elnök a magyar-román határ módosításáról beszélt

Alaposan ráijesztett a románokra Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki egy hétvégi interjúban arról beszélt: ha valaki fel akarja vetni a második világháború után meghúzott határok kérdését, akkor a magyar-román határ ügyére is ki kell térni. A vezető román médiák zöme hüledezve számolt be a Bloomberg hírügynökségnek adott interjúról. Az orosz elnöki hivatal honlapjára pénteken fölkerült…

Izrael foglyul ejtett egy ENSZ alkalmazottat

Az ENSZ izraeli képviselete elutasította a világszervezet palesztin dolgozójának szabadon engedésére vonatkozó kérését, akit Izrael a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász szervezet katonai szárnyának támogatásával vádol – jelentette a jeruzsálemi közszolgálati rádió csütörtökön. Az ENSZ jogi szakvéleménye szerint diplomáciai mentesség vonatkozik segélyszervezetének minden dolgozójára, és ezért a szervezet Waheed Abd Allah Bosch nevű munkatársuk…

Soros a manipulátor

Soros, mint spekuláns hozzájárul a világ destabilizációjához. Galló Béla politológus szerint Soros György magyar származású amerikai pénzügyi szakember gyakran beavatkozik a politikai folyamatokba anélkül, hogy annak társadalmi következményeit logikusan kiszámítaná. A szakértő az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában kifejtette: Soros György fő ideológiai üzenete a nyitott társadalom, s ezen elv mentén értelmezi a migránsügyet…

Így tette földönfutóvá Beneš és kormánya a magyarokat és a németeket

Beneš-dekrétumok: német- és magyartörvények Csehszlovákiában Edvard Beneš, az 1938 novemberében megszűnt Csehszlovákia emigráns kormányának önjelölt elnöke a második világháború lezárultával másodszor is hozzálátott a csehszlovák államiság megteremtéséhez. Az 1945-ben ennek jegyében kiadott elnöki dekrétumaival a magyar és német nemzetiségűeket megfosztotta állampolgárságuktól, állásuktól, nyugdíjuktól és bankbetétjeiktől. Lehetővé tette minden ingó és ingatlan vagyonuk elkobzását. Betiltotta a…

Megfenyegette Oroszországot az Iszlám Állam

Oroszország elleni dzsihádra (szent háborúra) szólította fel tagjait egy videofelvételen az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet, a Kreml hétfőn megerősítette, hogy folytatja a terrorizmus elleni harcot. “Idehallgass, Putyin, elmegyünk hozzátok Oroszországba, és ölni fogunk titeket otthonaitokban… Testvéreim, folytassatok dzsihádot, öljetek és harcoljatok ellenük” – ordítozza a felvételen egy álarcos férfi autóban, sivatagban utazva. A Youtube videomegosztó…

A bajor miniszterelnök a török EU-csatlakozási tárgyalások leállítását sürgeti

A törökországi puccskísérlet után kibontakozott folyamatok miatt le kell állítani a török EU-csatlakozási tárgyalásokat és nem szabad teljes körű vízumentességet adni a török állampolgároknak – mondta Horst Seehofer bajor miniszterelnök egy pénteken ismertetett interjúban. Az Angela Merkel kancellár vezette jobbközép CDU testvérpártja, a CSU elnöke a Berliner Morgenpost című lapban szombaton megjelenő interjúból közölt részletek…

Az Iszlám Állam terrorja Németországba érkezett

A 17 éves támadó hétfő este baltával és késsel rátámadt egy vonat utasaira Würzburg közelében. Négy embert megsebesített, majd leszállt a többi utas által vészfékkel megállított vonatról, és megsebesített még egy embert. Rárontott az előállítására érkezett különleges rendőri egységre, ezért a kommandósok lelőtték. A Würzburg mellett egy vonaton elkövetett baltás-késes támadással megérkezett Németországba az Iszlám…

Rügyező lámpavasak

„Az EU területén lévő migránsok családegyesítésére, közös menekültügyi rendszer felállítására, a migránsok gyors befogadására, a kényszerbetelepítésre és a bevándorlókból nem kérő tagállamok durva pénzügyi szankcionálására is igennel szavaztak a magyar baloldali pártok EP-képviselői az Európai Parlament múlt heti strasbourgi ülésén. Az MSZP, a DK és a PM politikusai, Jávor Benedek, Molnár Csaba, Niedermüller Péter, Szanyi…

A világnak csak egy díszlet a demokrácia

Kétszínű az, mikor az egész világ egy diktátor hatalmon maradásának örvend! Az, hogy most a puccsistákra szörnyű napok jönnek, nem kétséges. Az hogy egy elnyomó rezsim (mert ez a  Recep Tayyip Erdoğan vezette Törökország) az Iszlám Állam üzleti partnere, nem titok, és támogatja az unió, és az összes nagyhatalom, nem beszélve a demokratikusan megválasztott Erdoğan…

Egy diktátorral több maradt a világnak!

Recep Tayyip Erdoğan, aki az emberi jogokat nem igen tisztelte és ez után még inkább nem fogja, és ez eddig úgy tűnik, megúszta a katonai puccs kísérletet. Ez az az ember, aki megzsarolta az uniót migráns kérdésben, és ő az akinek országában nincs szólásszabadság, elnyomja a kisebbséget és brutális erővel és remekül üzletelt az Iszlám…

Illegális bevándorlók- A baloldal újabb hazaárulása

A kormány felszólítja az ellenzéki pártokat, hogy fejezzék be a sumákolást. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a magyar baloldal azzal, hogy támogatta az Európai Parlament (EP) jelentését a kényszerbetelepítésről, világosan állást foglalt a kérdésben. “Felháborítónak tartjuk, hogy a magyar baloldal egy olyan állásfoglalást támogatott az EP-ben, amely alapján pénzbüntetéssel sújtanák Magyarországot akkor,…

Merkel tovább akarja erősíteni a kelet-európai NATO jelenlétet

Az elrettentés és a párbeszéd stratégiáját kell követni a NATO Oroszországgal folytatott kapcsolatában – emelte ki Angela Merkel német kancellár csütörtökön a varsói NATO-csúcsról a szövetségi parlamentben (Bundestag) elmondott beszédében. A kancellár a pénteken kezdődő találkozón képviselendő német álláspontot ismertető beszédében hangsúlyozta, hogy az ukrajnai Krím félsziget elcsatolása Oroszországhoz és a kelet-ukrajnai konfliktus erősen nyugtalanítja…

Top