Most itt vagy
Itt > Határok nélkül (Page 7)

Illegális bevándorlás- Elképzelhető akár több 10 milliós emberáradat is

A nyugat-balkáni útvonal lezárása után egyre inkább új útvonalakra, így a nyugat-afrikai és a nyugat-mediterrán útvonalra terelődik a migránsok áradata – jelentette ki a Migráció Kutató Intézet vezető kutatója hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában. Ezeknek a Kanári-szigetek, illetve az afrikai spanyol enklávék felé vezető útvonalaknak a kiindulópontja a nyugat-afrikai Mauritánia, az egyetlen arab ajkú…

Orbán Viktor: Hozzá kell nyúlni az EU-t létrehozó alapszerződéshez

Európai helyett nemzetállami megoldásokra van szükség az illegális bevándorlás kérdésében, közölte Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő pénteken a Kossuth Rádióban “csoda blablának” nevezte azt a kijelentést, hogy “európai megoldásra van szükség”. Szerinte ugyanis a sok tagállami megoldásból adódik össze az európai. A kötelező kvótákkal kapcsolatban megerősítette: a magyar álláspont szerint a kvótarendszert mindenképpen el kell…

Orosz-francia katonai szövetség az Iszlám Állam ellen- Hadihajók érkeznek a szír partokhoz

Vlagyimir Putyin elnök, mint az orosz hadsereg főparancsnoka a szír partokhoz vezényelte a Moszkva rakétahordozó cirkálót, hogy együttműködjenek a francia haditengerészettel az Iszlám Állam ellen. Ugyanakkor a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép hordozó november 19-én elhagyja állomáshelyét, hogy csatlakozzon az orosz hadműveletekhez Szíriában. A Moszkva rakétahordozó cirkáló már a Földközi-tengeren tartózkodik útban a szíriai…

Párizs után – avagy Orbán Viktor igazsága

Nincsenek illúzióim. Nem lepett meg az, ami Párizsban történt, hiszen épp annyira kiszámítható és várható, mint a Bereck-Brassó viszonylatban közlekedő vonat érkezése például Kézdivásárhelyre. Igaz mondhattam volna a Budapest-Pozsony viszonylatot is… Mindegy. Ha menetrend van, vonat van és sínpár is van, akkor a vonat jön… legfeljebb késik néhány percet, de jön! S, hogy maradjunk ennél…

Jeney Orsolya az illegális bevándorlók mellett

Az Amnesty International szerint az Európai Unió külső határainak lezárása, a kerítésépítés, a kitoloncolás számos emberi jogi jogsértésre ad lehetőséget, holott az unió képes lenne arra, hogy az Európába már megérkezett százezrek védelmében bevezessen egy sor megvalósítható és gyakorlatias intézkedést. A nemzetközi emberi jogi szervezet két jelentést tett közzé kedden. A Kerítések, félelem: Európa törekvése…

Mi is ez az Iszlám Állam, ami világkalifátust akar?

Az Iszlám Állam (arabul: الدولة الإسلامية ad-Dawlah al-ʾIslāmiyyah), más néven Iraki és Levantei Iszlám Állam vagy Iraki és Szíriai Iszlám Állam (angol rövidítéssel ISIS) egy szunnita dzsihádista szervezet, mely a világ legjobban szervezett, legveszélyesebb, és legjobban finanszírozott terrorszervezete. Az ISIS egyes források szerint azért jöhetett létre, mert a NATO és szövetségesei egy szunnita szervezetet létrehozva…

Jean-Claude Juncker eladta Európát a terroristáknak

Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök csalódással vette tudomásul Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének vasárnapi nyilatkozatát, miszerint a párizsi merényletek nyomán sem kell változtatni az EU menekültpolitikáján. Csalódással vettem tudomásul Juncker szavait, az Európai Bizottság elnökének reagálását a legutóbbi eseményekre elégtelennek tartom- mondta Sobotka a közszolgálati cseh televízió egyik vasárnapi vitaműsorában. Úgy vélte: növelni kell a…

Illegális bevándorlók mellett tüntettek Ausztria déli határánál

Tüntetések zajlottak Ausztria déli határánál vasárnap, az egyiket feloszlatták, miközben egyre többen érkeznek Szlovéniából a stájerországi Spielfeldbe. A délelőtti megmozdulást egy osztrák antifasiszta szövetség szervezte, a spielfeldi pályaudvartól indult meneten 350-en vettek részt. A kerítésépítés és a rasszizmus ellen hirdetetett tüntetést azonban kora délután feloszlatták, mivel a résztvevők letértek az előre kijelölt útvonalról és a…

A párizsi terrortámadás csak a bevezető volt

Londoni elemzői vélemény szerint szerkezeti léptékű váltást jelez az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet működésében a péntek éjjeli párizsi merényletsorozat. Charles Lichfield, az Eurasia Group nevű globális gazdasági-politikai kockázatelemző csoport londoni részlegének európai kutatási programvezetője szombati kommentárjában kiemelte azt a véleményét is, hogy a párizsi terrortámadás csak a bevezetője volt a nyugati országokban várható további…

Katonai rendészek is gondoskodnak országunk védelméről

A péntek éjjeli véres párizsi merényletek eddig 128 halálos áldozatot követeltek. A több helyszínen is elkövetett támadásokat az Iszlám Állam vállalta magára. A magyar emberek biztonságának növelése érdekében a Magyar Honvédség megerősített, fegyveres rendész járőrei Budapest kiemelt pontjain, fő közlekedési csomópontjain, tömegeket vonzó helyszínein is megjelennek – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombaton. Közleményükben felidézték:…

A Hazánkat segítő cseh és szlovák katonákat köszöntötték Budapesten

A magyar határvédelmi feladatokban is közreműködő cseh és szlovák katonákat köszöntötte Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnöke pénteken Budapesten. A vezérezredes a sajtónak nyilatkozva elmondta: a katonák a Balaton 2015 elnevezésű nemzetközi kiképzés keretében vannak Magyarországon. Az október közepe óta tartó, alapvetően logisztikai feladatokból álló kiképzés jellemzően Kaposvár, Nagykanizsa és Hódmezővásárhely térségében zajlik. A magyar…

Magyarországnak el kell utasítania, hogy Törökországból egymillió migránst hozzanak be Európába.

Magyarországnak el kell utasítania, hogy Törökországból egymillió migránst hozzanak be Európába. Orbán Viktor miniszterelnök a vallettai európai uniós csúcsot értékelve az M1 aktuális csatornának csütörtökön azt mondta: az egykor büszke Európa “biztonságot koldul”, ahelyett, hogy saját erőből védené meg határait. Orbán Viktor beszélt arról is: Magyarországnak el kell utasítania, hogy Törökországból egymillió migránst hozzanak be…

Orbán Viktor: Határőröket és rendőröket küldenek a V4-ek Görögországba

Több mint 300 határőrt és rendőrt küldenek a visegrádi négyek (V4: Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia) Görögországba, hogy “a görög déli határoknál meg tudjuk állítani a menekülthullámot” – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön az M1 aktuális csatornának a máltai fővárosban, Vallettában rendezett EU-Afrika-csúcstalálkozó helyszínén. A V4-ek arról is megállapodtak Máltán, hogy közösen hozzájárulnak azoknak a…

Minden negyedik német azzal a gondolattal játszik, hogy elhagyja hazáját

A CIA egyik jelentése azt a képet vetíti elénk, hogy a közel-keleti és észak-afrikai menekültek hullámai országokat árasztanak el, és számos nagyváros kormányozhatatlanná válik. A hónap első hetében jelent meg Udo Ulfkotte német újságíró új könyve A menekültipar – Miként profitálnak politikusok, újságírók és szociális szervezetek a menekülthullámból címmel. 11 hónappal azután, hogy szintén a…

Robert Fico csatlakozott Orbán Viktorhoz- Megtámadja a kvótadöntést

Szlovákia decemberben fogja benyújtani az Európai Unió (EU) luxembourgi székhelyű bíróságán azt a keresetet, amellyel megtámadja az unió belügyminiszterei által minősített többségi szavazással szeptemberben jóváhagyott – 120 ezer migráns kötelező elosztását előirányzó – kvótadöntést – jelentette be Robert Fico kormányfő kedden Pozsonyban. A szlovák kormányfő a pozsonyi Páneurópai Főiskolán tartott előadása során tett bejelentéséről elsőként…

Illegális bevándorlás- Soros újabb ötlete

Soros György milliárdos spekuláns szerint a migrációs válság a világ legsürgetőbb problémája, amelyet leghatékonyabban vándorlás helyett a Szíriával szomszédos országokban lehetne kezelni, és ebben Európának együtt kell működnie Törökországgal és a Szíriával szomszédos többi országgal – jelentette ki a hétvégén Isztambulban néhány újságíró előtt Soros a The Wall Street Journal blogjának beszámolója szerint. A magyar…

Illegális bevándorlás- Magyar rendőrök indultak Szlovéniába

Csak nemzetközi összefogással lehet sikeresen megoldani az Európába irányuló népvándorlás problémáját – mondta a belügyminiszter Budapesten hétfőn, amikor köszöntötte azt az ötven rendőrt, akit Magyarország a szlovén uniós külső határok védelmére küld segítségül. Pintér Sándor felidézte: Magyarország több alkalommal kifejtette álláspontját az Európára zúduló népvándorlásról, arról, hogy a külső határainknál meg kell állítani az illegális…

Amerikai képviselő: Magyarország jogosan fékezte meg a migránsok áramlását

Magyarország teljesen jogosan fékezte meg a migránsok áramlását – hangsúlyozta a képviselőház európai, eurázsiai és újonnan keletkező fenyegetésekkel foglalkozó albizottságának szakértői meghallgatásán Dana Rohrabacher, a testület republikánus elnöke, több képviselőtársával egyetértésében. “Világos, hogy amit az elmúlt néhány hónapban láttunk, az fenntarthatatlan” – mondta Rohrabacher az európai migrációs válságról. “Ha ez (a tömeges bevándorlás) mérsékelhetetlen marad,…

Top