Most itt vagy
Itt > Főoldal > Bulgária a migránsok kötelező elosztását akarja

Bulgária a migránsok kötelező elosztását akarja

Riasztó az Európai Unió soros elnökségét betöltő Bulgária migrációs javaslata, amely újra a bevándorlók kötelező elosztásán alapul, ráadásul olyasmit sugall, ami rendkívüli veszélyt jelent Európa számára – jelentette ki Szijjártó Péter az uniós tagállamok hétfői brüsszeli külügyminiszteri ülésének szünetében.

A külgazdasági és külügyminiszter a nemzetközi sajtónak adott nyilatkozatában azt mondta, a bolgár javaslat lényege, hogy a migránsokat akkor kell szétosztani az uniós tagországok között, ha a 2015. évihez hasonló, nagyobb áradat érkezik a kontinensre. A bolgár javaslat azt jelenti, “ha elég sokan jöttök, szét lesztek osztva, úgyhogy gyertek elég sokan”, ez meghívót jelent a migránsok számára, ami pedig szemben áll Európa biztonsági érdekeivel – húzta alá a miniszter.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy a javaslatból egy újabb létszám és időbeli korlát nélküli elosztási mechanizmus rajzolódik ki. Elfogadása esetén a jelenlegi helyzet szerint azonnal meg kellene kezdeni az áthelyezést, amelynek középpontjában a bolgár számítások alapján a közép-európai országok lennének. Ez teljes mértékben szembe megy a józan ésszel és az európai emberek biztonsági érdekeivel is. A javaslat azon részlete is elfogadhatatlan, amely szerint ha egy tagország önkéntesen befogad, akkor európai forrásokra tarthat igényt – tette hozzá.
Szijjártó Péter kiemelte, Magyarországnak minden erejével védenie kell déli határait, ugyanis Ausztria nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy szükség esetén lezárja határait. Magyarország nem szeretné, hogy végállomássá váljék egy jelentős migrációs hullám esetén, ugyanis látható, hogy Görögországban a helyzet egyre romlik. Helyi források szerint a 2015-ös állapotokhoz kezd hasonlítani. Emellett a nyugat-balkáni útvonalon újabb migrációs útvonal kezd kirajzolódni, amely Albániát és Bosznia-Hercegovinát érinti.
A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, kétoldalú megbeszélésén arra kérte Federica Mogherinit, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét, hogy a jövőben minden migrációval foglalkozó előterjesztés úgy kerüljön a külügyminiszterek, vagy az uniós tagországok kormányait tömörítő Európai Unió Tanácsa bármely más formációja elé, hogy az kiegyensúlyozott álláspontot tartalmaz. Ha egyes európai ország a migrációról pozitívan, mint a globális jóléthez hozzátartozó folyamatról beszél, akkor jogos elvárás, hogy azok véleménye is tükröződjön a szövegben, akik a migrációra biztonsági kockázatként tekintenek – húzta alá.
A miniszter beszámolt arról is, hogy a külügyminiszterek véleménye szerint a valaha létrehozott legfontosabb diplomáciai eredmény az Iránnal megkötött nukleáris megállapodás, amelyben gazdasági és biztonsági szempontok egyaránt megjelennek. Azt hangsúlyozták, hogy rendkívül fontos a párbeszéd az Egyesült Államok és az Európai Unió között annak érdekében, hogy az érdekek egyik oldalon se sérülhessenek. Az Európai Unió számára ennek egyebek mellett az unió egysége szempontjából van jelentősége – közölte.
Macedóniával kapcsolatban aláhúzta, Magyarország úgy gondolja, hogy az Európai Unió egyik leghangsúlyosabb politikájának a bővítéspolitikának kell lennie. A nyugat-balkáni bővítési folyamatokat fel kell gyorsítani, amely a gazdasági mellett biztonsági érdeke is az uniónak. Magyarország azt szeretné, ha az unió Szerbiával és Montenegróval is még ez évben minden csatlakozási tárgyalási fejezetet megnyitna, amely kellő inspirációt jelentene a folyamat felgyorsításához a térség többi országa számára is – tette hozzá Szijjártó Péter.

 

Powered by Facebook Comments

One thought on “Bulgária a migránsok kötelező elosztását akarja

  1. Persze, hogy a lényeget hallgaták el:

    Az uniós támogatást olyan arányban kapják
    az országok, hogy ki milyen arányban fogadott be
    menekültet.
    Aki nem fogad be senkit, az kapja a minimumot,

    Így nem csoda, hogy orbánék besz@rtak ettől is.

    Pedig egy néger orvos 3 falut lát el a Nyirségben,
    ahol sok házban se villany, se gáz. Iskola messze.
    A pénz elment a köztévére (évi 8 milliárd),
    stadionokra és a haverok vagyonába.
    “Hajrá Mo, hajrá KORRUPCIÓ”

    Ismétlem, a magyarok már kivívták az alapvető
    demokráciát, a többpárt-rendszert és az EU tagságot 1989 – 2004 …
    Orbán most bontja le, nagyon sz@r lesz visszaépíteni, de meg fogja érni.

Vélemény, hozzászólás?

Top

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás