Most itt vagy
Itt > Belföld > Budai Gyula: újabb visszaélésre derült fény a földalapú támogatások igénylésénél

Budai Gyula: újabb visszaélésre derült fény a földalapú támogatások igénylésénél

Újabb visszaélésre bukkant Budai Gyula a földalapú támogatások igénylésénél; a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a dokumentumokat átadta a NAV bűnügyi elnökhelyettesének. Úgy vélte, hogy az akció szándékos volt, azzal  kormányellenes hangulatot kívántak előidézni a gazdák között.

Az államtitkár közölte: az ügy érintettje a Világgazdaság felelős szerkesztője, aki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) adatai alapján 2013-ban 232 hektár nagyságú területre jelentett be támogatási igényt, jogalap nélkül. (A támogatás hektáronként több mint 69 ezer forint.)
Budai Gyula hozzátette: az üggyel kapcsolatos információkat a dokumentumokkal együtt kedden átadta Sors Lászlónak, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi elnökhelyettesének.
Emlékeztetett rá: a VM korábbi bejelentése alapján már folyik egy büntetőeljárás a NAV-nál költségvetési csalás megalapozott gyanújával, hasonló tényállás miatt. A NAV már 4 gyanúsítottat és több mint 40 céget vizsgál – jelezte az államtitkár.
Budai Gyula szerint “bizonyos személyek”, köztük az érintett felelős szerkesztő is, “kormányellenes hangulatot kívántak a gazdák között ezzel az akcióval előidézni”. “Olyan területekre jelentkeztek be ugyanis támogatásért, amelyekhez semmi közük nem volt. Jól tudták, hogy ezek megakasztják a kifizetéseket, mivel a mostani szabályok alapján, ha egy területre több földhasználó jelentkezik be támogatásért, akkor a kifizetési kérelmet megtagadják, és megkezdődik a jogosultság ellenőrzése” – fogalmazott Budai Gyula.
Hangsúlyozta: a NAV nyomozása dönti el a felelősséget az ügyben.
Az államtitkár tájékoztatása szerint a Vidékfejlesztési Minisztérium ez év november 30-ig 170 ezer kérelmet tudott  teljesíteni az ígért 177 ezer helyett, ennek keretében 140 milliárd forintot támogatási összeget fizettek ki a gazdáknak. Hétezer kérelem jogosságát még vizsgálják.
A sajtótájékoztatón jelen volt Péter Mihály, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) országos alelnöke, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Pest megyei és Budapesti elnöke, aki a kárvallottja az ügynek, az ő földjére jelentkezett rá a Világgazdaság felelős szerkesztője.
Elmondta: családi gazdaságuk a Pest megyei Bagon 52 hektárt bérel a helyi önkormányzattól. Megdöbbenve értesültek arról, hogy támogatást nem, csak adategyeztetésre való felhívást kaptak az idén a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól. Ebből derült ki számukra, hogy az egyben művelt 52 hektáros területükön van egy “kakukkfióka” , aki erre a területre jelentkezett rá 31 hektár erejéig. Ezután felvette a kapcsolatot az érintettel, aki később lejelentkezett a területről.
Péter Mihály jelezte: 12 hasonló Pest megyei esetről van tudomása.

magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

Minden vélemény számít!

Top