Bayer Zsolt: A baloldal – erőre kapó nemzeti mozgalmak ellen bármilyen alkura, szövetségre és árulásra kész

 

 

 

 

 

 

 

 

Hallgatom a magyarországi baloldal prominenseit, és bármiről beszélnek, nagyon hamar kiderül, hogy beszédjüknek nincsen semmi értelme.

Legyen szó gazdaságról, társadalomról, történelemről, filozófiáról, szociológiáról – legyen szó bármiről, semmi de semmi fontos, értelmezhető és tovább gondolható igazság nem hagyja el ajkaikat.

Egyáltalán: maga az a fogalom, hogy „baloldal” vált teljesen értelmezhetetlenné és felismerhetetlenné. Ha nem lennének a régi, megcsontosodott és megrögzött hazugságpanelek, már az égvilágon senki sem használná a „baloldaliság” és „baloldal” kifejezéseket.

Nincsen olyan, hogy baloldal. Nálunk egészen biztosan nincsen. Volt talán valaha, s amikor volt, akkor rettenetes dolgokat vitt véghez. Ölt, pusztított, kisemmizett, s eközben folyamatosan hazudott. S régi-régi hazugságaiból lettek a mai megcsontosodott baloldali közhelyek. S ebbe az eleve hazugságokra épült baloldali kánonba — ha kellett — arcpirulás nélkül beemelték az elmúlt század legnagyobbjait is. Vagy úgy, hogy rájuk fogták: ők is baloldaliak — értsd: kommunisták — voltak, még ha nem is tudtak róla, vagy úgy, hogy lángelméink tévedéseiből raktak várat.

Szegény Adynak elég volt leírnia, hogy „Mióta ember néz az égre, Vörös csillag volt a reménye” – és baloldali lett belőle.

Az ős Kaján magyar sámánjából.

S ott volt aztán József Attila legnagyobb tévedése: „Tőke és Fasizmus jegyesek”.

Jaj, Istenem, dehogyis jegyesek. De a hazai baloldal ezt a tévedést is négyrét hajtogatta, és aládúcolta vele rozzant szellemi építményének ócska kis kredencét.

Drága Attila — minden külön értesítés helyett — íme a való: tőke és baloldal jegyesek. A globalizáció nemzetközi tőkéjének legnagyobb szajhája a nemzetközi baloldal. És az elárvult, de napjainkban ismét erőre kapó nemzeti mozgalmak ellen bármilyen alkura, szövetségre és árulásra kész, csakhogy megmentse hatalmát, és megmentse azt a világrendet, ami teljesen nyilvánvalóan menthetetlen.

Ezt láthatjuk idehaza nap nap után.

Amikor a kormány csökkenti a rezsiköltségeket, a baloldal a szent piacra hivatkozva kárhoztatja ezt az intézkedést, és a globális vállalatok tőkéjét, nyereségét félti, ezen vállalatok kivonulásával fenyegetőzik, és azzal riogatja a népet, hogy ennek következtében majd nem lesz áram a lakásokban. Ez természetesen ugyanaz a baloldal, amelyik a rendszerváltás hajnalán bagóért eladta a magyar energetikai vállalatokat a nemzetközi tőkének, és még a hasznukat is törvénybe foglalta – nyilván a szent piac nagyobb dicsőségére.

Ez ugyanaz a baloldal, amelyik minden, ismétlem, minden esetben a nemzetközi tőke pártjára áll, és minden, ismétlem, minden esetben a lakossággal szemben akar megszorításokat alkalmazni, miközben például a bankok érdekeit és extraprofitját körömszakadtáig védelmezi.

Ez ugyanaz a baloldal, amelyiknek idehaza legkésőbb 1986 óta mindenre ugyanaz a receptje: szoríts meg, fogd rá a túlfogyasztásra, vegyél fel kölcsönt – aztán meglátjuk, mi lesz. Ez ugyanaz a baloldal, amely baloldalt egyszerűen nem lehet elviselni. Nagyjából a polgári radikálisok és a Kun Béla-féle gyilkosok óta.

És hosszú-hosszú idő óta először próbál meg egy kormány teljesen új irányt szabni mindennek. Az életünknek – már amennyiben van még egyáltalán bármi értelme a társadalom „közös életének”, és van még ethosza egyáltalán a társadalomnak. Ha van, akkor sikerre vagyunk ítélve. Ha nincs, akkor nyugodtan jöhetnek ismét a Bajnai Gordonok és Gyurcsány Ferencek, jöhet újra a megszorítás, kölcsönfelvevés, eladósodás sátáni „szentháromsága”.

Akkor folytathatjuk az egészet úgy, ahogy harminc (hatvan) éve csináljuk. Akkor jöhet az IMF. És az ortodox gazdaságpolitika. Önök még nem unják?

Bayer Zsolt

Készítette Tatár András Miklós, Bayer Zsolt baráti kör

Címlap fotó : manna.ro

magyartudat.com

 

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás