Nagy kár, hogy ezt sem mi – és jórészt – a gyerekeink sem tudják.

SZÁMVETÉS

egy tanulságos összeállítás Horthy 17 évéről. Tizenhét év…

Ez a történelemben semmicske, apró idő néha megtelik nemzetpusztító tragédiákkal, mint egykor Mohácstól a török berendezkedéséig, de megtelhet nemzetet felemelő építkezéssel, mint máskor: az1832-es reform-országgyűléstől a szabadságharcig eltelt több mint másfél évtized.

Épp ennyi, tizenhét évünk adódott – hatalmas csapások sora után – végre újból egy független Magyarország felépítésére.

Nem volt könnyű: infláció, munkanélküliség, válságok, kis háborúk, merényletek környékeztek bennünket, nagyhatalmak és kelletlen szomszédaink acsarkodtak ránk.

De sikerült.

Hazánk lakossága e rövid idő alatt 1.639.479 fővel növekedett.

Alap- és középfokú iskoláink száma 7418-ról csaknem a duplájára: 13780-ra; óvodáinké 975-ről 1140-re emelkedett.

Új kórházat 160-at is építettünk a kezdetekkor meglévő 187 mellé, s bennük megkétszereződött az orvosok száma.

2628 km . elsőrendű országutat építettünk, vasútvonalaink hossza 8671 km-re nőtt, ebből 243 km-t villamosítottunk – magyar találmány alapján.

Dieselmozdonyok gyártásában pedig világelsők lettünk!

Duna-tengerjáró flottánk összeköti vízi útjainkat a világtengerekkel.

Államadósságunkat az időszak felére kifizettük, sőt el tudtuk engedni a gazdák összes tartozását.

Megteremtettük a mindenkire egyaránt vonatkozó szociális ellátórendszert, biztonságos működéshez szükséges vagyonnal látva el a nyugdíj- és betegségbiztosítókat.

Ingyenes gyógyszert kaptak a növekvő számú cukorbetegek.

Budapest(gyógy)fürdővárossá vált. Nyaralótelepeket építettünk a munkásoknak a Dunakanyarban, a Soroksári Dunaágban; a tisztviselőknek a hegyvidékeken és a Balatonnál.

Filléres vonatok szolgálják a hétvégi kikapcsolódást.

A köz szolgáinak (közüzemek dolgozó, köztisztviselők, közalkalmazottak) vasúti, üdülési, biztosítási, közüzemi díjbéli és egyéb kedvezményekkel honoráltuk áldozatos munkáját.

Mindehhez a világ egyik legértékállóbb valutájának megteremtése is járult.

Politikai téren önállóságra törekedtünk.

Korlátok közé szorítottuk a szélsőséges pártok működését, megtiltottuk a horogkereszt használatát, és az Egyesült Államokat másfél évtizeddel megelőzve (!) eltöröltük a máskülönben csupán ideiglenesen bevezetett numerus clausust.

Horthy Miklós kormányozta ekkor a világháborút elszenvedett, spanyolnáthát, eszeveszett vörös terrort, és Trianont elszenvedő Magyarországot, vagyis az 1920 és 1937 közötti, a még újvilágháborútól mentes korszakról szól az írás.

Adataim pontosak.

A boldog Kádár-korszak alatt kiadott enciklopédiafélékből szemelgettem őket, legfőképp az 1982-ben megjelent Magyar Történelmi Kronológiából (Akadémiai Kiadó).

A milliószámra előforduló munkás-mozgalmár szócikk közé nyilván nem a gaz horthy fasiszta érát dicsérendően pöttyentették ezt a néhány adatot, így bátran elfogadhatjuk hitelesnek mindet. Természetesen felhasználtam saját jegyzetanyagomat is.

Lássunk ezekből is egyet! Nagyanyám, Sárközy Istvánné, született Bleszkányi Irén – a Csobánc utcai elemi iskola tanítónője 275 pengő nyugdíjra volt jogosult.

Egy pengő ma 1200-1300 Ft-nak felel meg, (ez közel 400.000.-ft) Unokája (kétszer hosszabb munkaviszonnyal, néhány diplomával és egy vasas szakmával) mintegy a negyedét- ötödét kapja ennek a nyugdíjnak.

Jómagam egy megbélyegzett osztályban érettségizvén (Antall József volt az osztályfőnökünk) kényszerűségből Angyalföldön dolgoztam évekig, tanultam szakmát.

S nemcsak szakmát tanultam az öreg szakiktól, hanem azt is, hogy az esztergályos kétszeres úr volt (Herr Dréher/r/), és glaszékesztyűben, keménykalapban ment be dolgozni a Lángba, Ganz-Mávagba – s az általa gyártott diesel-vonatok máig vidáman szolgálják a dél-amerikai közlekedést.

Üres óráiban nem maszekolt, hanem énekelt a gyár kórusában, evezett a gyár csónakházában, sportolt a kötelezően (úgy bizony!) előírt s felépített gyári sportpályán – tehette, mert a feleségének nem kellett dolgoznia.

Gyermekei pedig – óh, borzalom! – a hazáról tanultak az iskolában.

A hazáról!

Természetesen – mai szóval – „vesztesei” is voltak e kornak..

Gyámolításukra ott voltak az ONCSA-házak, az ínség- akciók, a tehetségmentő szolgálatok…

Tehettünk, amennyit tehettünk.

Hisz ne feledjük: ebből a tragédiákkal induló 17 évből 3-4 év a Nagy Gazdasági Világválságnak épp a közepén volt!

És hogyan is állunk azzal a rémületes Horthy- fasizmussal?

Mindenekelőtt szögezzük le: Horthy alatt nálunk se fasizmus, se nemzeti szocializmus nem volt!

(Csupán zárójelben fűzöm ide: ma Magyarországon új politikai fogalom született, itt nem nemzeti szocializmus, hanem 60 évig nemzetellenes szocializmus dühöngött ).

Nem uralta egy, egyetlenegy politikai irányzat a médiumokat, és hallatlan választék: 1500 lap, s ebből mintegy 400 politikai jellegű jelent meg e korban!

És bizony nem tartotta rettegésben semmiféle terrorrendszer a lakosságot.

Természetesen nem volt XXI. századi értelemben vett demokrácia, már csak azért sem, mert a XX. század elejéről van szó.

A mai fogalmak visszavetítése egy más korra elemi tudatlanság, vagy gonosz indulat!

A valóban antidemokratikus és szélsőséges pártok korlátozása akkor nemzetet mentett.

Tekintélyuralmi rendszer?

A Kormányzó csupán egyszer küldhette vissza megfontolásra a képviselőháznak a törvényjavaslatokat – emlékezzünk Göncz papára, mit művelhetett az Antall-kormány törvényeivel!

A puszta tekintélyt pedig megérdemelte, mint tisztakezű, becsületes, erős akaratú magyar vezető!

Barátaim! Egyszer végre el kellett mondani mindezt.

(És még valami, mikor lemondatták, a Horthy család birtoka ugyanakkora volt, mint mikor kormányzóvá választották )

Dobay Miklós

Magyar Tudat

10 thoughts on “AZ AZ ÁTKOS HORTHY RENDSZER! – Magyarország aranykora

  1. Igen, itt egy lehetőség van, a már 2009 óta megjelenített Apostoli Magyar Királyság teljeskörű terjesztése, hogy minél előbb tudja meg a Magyar Nemzet, hogy Horthy Kormányzónk utóda, Borbély József Kormányzónk már sok éve küzd a Nemzet jogaiért a Szent Korona égisze alatt.
    http://www.apostolimagyarkiralysag.hu

  2. Göre Gábor = ??? Kicsit nagyképű !!!(Gárdonyi Géza írói álneve pl:/Kátsa sorozat/)

    Stromfeld Aurél -ról, Én a Dunapataj – Harta – Solt környékieket kérdezném. Ők bizton többet tudnak a ’19-es Stromfeld elvtársról.

  3. Nagymamám Kézdiszentléleken tanított. A román állam elmaradt 3 évi fizetésével, ingyen tanított, csak azért, hogy ne hozzanak idegent a gyerekek nyakára. 4O-ben mikor bejöttek a felszabadítók, a magyar állam, kemény pengővel kifizette az elmaradt fizetést. Párhuzam: – A jelenlegi magyar kormány egyetemet (Sapientia)hozott létre az erdélyi magyarság számára, mivel gyarmatosítóék nem hajlandóak visszaadni az anyanyelvű oktatási intézményeinket,annak ellenére, hogy adófizető polgárokként jussunk lenne hozzá!

  4. Ember! (?) Botrányos a helyesírásod!!! Mielőtt megpróbálkozol a gondolkodással (ami láthatóan még nem megy), vedd kézbe a helyesírási szabályokat és szorítsd erősen! Hidd el, jót fog tenni.

  5. Ha minden általad „zsidónak” mondott magyar elhagyná az országot, így te is,
    akkor Magyarország megszűnne, illetve talán néhány roma származású maradna csak itt.
    Nem vagy tisztában a néhai európai területek migrációjával, népességével és általában
    a magyarok összetételével. El kellene végezni azt az általános iskolát estin legalább …

    Jó a tv és az internet ha engem szolgál és nem azok engem.

  6. Szőnyegalásöprés helyett a magyar történelem ismerete:

    Mi MAGYAROK. Könyv 1989. N.I.. Borítón Rákóczi induló festmény.

    Valamint, H.M. uralkodásának következtében,
    akiből az angol ellenségünk (Clerk) kreált vezetőt, hogy legyen aki aláírja Trianont,
    3 MILLIÓ MAGYAR ÁLDOZAT volt 1920 -1945 között (!)

  7. MI MAGYAROK (NI 1989)
    Ez a mű nem száraz történettudományi értekezés, hanem – mint ahogy azt már Nemeskürty Istvántól megszoktuk – lebilincselően izgalmas, nagyszerű olvasmány, mely hozzásegíthet ahhoz, hogy múl­tunkat végigkísérve jobban megérthessük jelenünket.
    A szerző Magyarország történetét dolgozza fel, időrendben ha­ladva a honfoglalástól egészen 1947-ig, a párizsi békéig. így olvashatunk az államalapító Szent Istvánról és a többi Árpád-házi király uralkodásá­ról, az Anjouk koráról, a Hunyadiak dicsőségéről, a török megszállásról és a három részre szakadt ország keserveiről. A szerző elénk tárja a ku­ruc világot, részletesen bemutatja a Habsburg Birodalmat, ír a jakobi­nus mozgalomról, a napóleoni háborúkról, a reformkorról, valamint a 48-as polgári forradalomról és szabadságharcról, majd az ezt követő ki­egyezésről. Külön fejezet szól az első világháború tragédiájáról, majd pedig a trianoni békétől a párizsi békéig terjedő történelmi időszakról.

    (A magyar történelem a hülyeségek helyett ami a neten időnként fel-feltűnik)

  8. Most hogy járvány, háború és rezsinövelés van, dőlhet mellé a butaság is.

    Időnként feltűnik Horthy Miklós deheroizálása is, hogy aztán újra
    visszakerüljön a jól megérdemelt helyére a hazai fekete-szemetes történelmünkbe.
    Horthy nem az előző rendszer megítélése, hanem a magyar történelem szégyene.
    Ifj. Horthy Miklósnak több esze volt, már rég ki akart ugrani, apja nem hallgatott rá,
    mire észbe kapott, az ország romokban, 3 millió áldozat 1920 és 1945 között.

    Sokan azt hiszik, hogy ez „zsidó ügy”, holott Horthy a teljes magyar nép sírba
    taszítója volt, támogatta a magyarok mészárlását már a román megszállás
    alatt. Eleget téve az angolok kérésének aláiratta Trianont, akik ezért kiképezték
    legfőbbhadúrnak, ezután törvényerőre emelték a magyar nép szétválasztását,
    kiszolgálta Hitlert, belerántva Magyarországot a 2.VH -ba a nácik oldalán,
    halálba küldte a katonákat és a fegyvertelen munkaszolgálatosokat a Don-kanyarba,
    átadta a hatalmat a nyilas terroristáknak ……. lehetne sorolni vég nélkül.

    3 ország kérte ki, hogy elítéljék joggal háborús bűneiért, de Sztálin kimentette,
    hogy később ne csináljanak belőle mártírt, így mindent megúszott Portugáliában.

    Ha a szovjet felszabadítás, majd megszállás 1-2 évet késik a Normandiai Partraszállással
    együtt, Magyarországot eltörlik a Föld színéről, mondván, nem alkalmas
    a magyar nép önálló államalapításra. Ezt is Horthynak köszönhettük volna,
    ma ez a portál román-szerb- … stb „tudat” lenne „magyar” helyett ……………

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás