Aulich Lajos

(1793–1849)német
honvéd tábornok
„Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.”

 Damjanich János

(1804–1849)szerb
honvéd tábornok
„Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.”

 Dessewffy Arisztid

(1802–1849)magyar
gróf, honvéd tábornok
„Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata.”

 Kiss Ernő

(1799–1849)örmény
honvéd altábornagy
„Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”

 Knezić Károly

(1808–1849)horvát
honvéd tábornok
„Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.”

 Láhner György

(1795–1849)német
honvéd tábornok
„Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.”

 Lázár Vilmos

(1815–1849)örmény
honvéd ezredes
„Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.”

Leiningen-Westerburg Károly

(1819–1849)német
gróf, honvéd tábornok
„A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”

Nagysándor József

(1803–1849)magyar
honvéd tábornok
„De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.”

Poeltenberg Ernő

(1808–1849)osztrák
lovag, honvéd tábornok
„Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.”

Schweidel József

(1796–1849)magyar
honvéd tábornok
„A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.” *

 Török Ignác

(1795–1849)magyar
honvéd tábornok
„Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.” *

Vécsey Károly

(1803-1849)magyar
gróf, honvéd tábornok
„Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”

vitéz Teszéri Csaba

magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

33 thoughts on “Az Aradi vértanúk utolsó mondatai

  1. Elég nagy szégyen, hogy idegen zászlókkal ékesítik fel a MAGYAR nemzeti hősöket!
    Alulich Lajos mondá:”Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.” Szerintetek Ő mégis német???
    Náluk magyarabb azóta sem született és élt!
    Ez nem magyar tudat, hanem liberális nemzetromboló eszme.
    Lekicsinyítik azt is ami a alapból hatalmas.
    SZÉGYEN!!!!!

    1. Kedves Tibor!

      Nem kell mindenhova odaképzelni a liberális mumust. Az, hogy melléjük írták a nemzetiségüket nem azt jelenti, hogy lelkükben nem voltak magyarok, vagy bármiben is csökkentené az országunkért hozott áldozatot. Én külön örülök, hogy odaírták, mert így minden fajárulózó, árpádsávos gyökér láthatja, hogy nem a nemzetiség dönti el egy emberről, hogy milyen érzelmű, vagy mennyire jellemes, és talán elgondolkodnak majd arról, hogy azért, mert valaki horvát/örmény/szerb/stb. még munkálkodhat ennek a nemzetnek a jobbá tételén.
      Egyébként az illető urak többsége keresztényként is példamutató!

      1. Kedves Wikingking

        Tegnap volt szerencsém találkozni egy majd 80 éves, francia állampolgársággal rendelkező, de MAGYAR úriemberrel.
        Nem részletezem miért ment nyugatra, de ahogy beszélt a hazájáról, -jelen esetben Magyarországról- az még engem is felvidított. Nem is írhatott volna jobb kommentárt, hogy megértsük, nem az számít, kinek mi a nemzetisége. 🙂

      2. Wiking,
        Valódi önazonosság és csoportazonosságtudat csak egy van. Vagy német, szerb,stb. vagy magyar. Egy seggel nem lehet két lovon ülni.
        És mi a problémája az árpádsávval???
        Az a magyar történelem szerves része.
        Én sem problémázok a vikingek dolgaival, sávjaival, gyökereivel.

    2. Tibor,
      Maximálisan egyetértek önnel, nekem is ez volt a reakcióm, amikor ezt megláttam.
      Véleményem szerint provokáció,eddig ilyen még nem fordult elő. Olyan, pl. hogy német származású vagy szerb származású…de szívében, lelkében magyar..olyan volt. De ezt egyértelműen galád provokációnak tartom.

      1. Szegény Aradi Vértanúk, (miket hordanak itt össze).
        A mai magyarok német, szláv és zsidó emberek
        leszármazottjai, keverékei.
        Ettől nem kell megijedni, az amúgy nyilvánvaló ténytől.
        Egy dolog ami azonos bennünk, az a nyelv.
        Megjegyzendő, hogy nemzeti nyelv nélkül is
        léteznek nemzetek a földön (ir,norvég,svájci,belga..)

    3. Uram! Így kell elkezdeni egy nemzet történelmének elvételét. Vedd el múltukat, és azt csinálsz a magyarokkal, amit akarsz, mondta Napóleonnak Talleyrand (elnézést, ha rosszul írtam) A magyarok büszkék múltjukra és nemzeti hőseire. Ne akarja elvenni a magyarság történelmét, mert nem fog menni!Ezen nevek viselői örökre bezárultak a magyarság szívébe.Aulich tábornok szavait vésse az eszébe, aki többek között mondta:szolgáltam, mindig csak szolgáltam, halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám tudom megértik azt a szolgálatit! Úgy gondolom, ez midennél ékesebben bizonyítja magyarságukat. Senki nem kényszerítette őket, hogy magyarrá váljanak, önként vállalták magyarságukat és a halált is. Igaz, különféle nyelveket beszéltek, de egyek voltak katonai becsületben, és halálukig hűek maradtak a Magyar Alkotmányra tett esküjükhöz. És lehet gúnyolódni, lehet vicsorítani, Ők igazi magyarok voltak mindhalálig.

  2. Lényegében csak meghamisították a történelmet, végül is nem olyan nagy cucc. Majd ha az alkotmányt is elveszik tőlünk, akkor lesz gáz! Ja, hogy már megtörtént? Legközelebb maj

  3. Poeltenberg Ernő utolsónak mondott szavai a WIKIPEDIA szerint: Az aradi vártól délre, a Maros árterén, reggel 6 és 7 óra között akasztotta fel Franz Bott katonai hóhér. A bitófa alatt így szólt: „Szép deputáció megy Istenhez a magyarok ügyében reprezentálni!”

    Tényleg érdekelne, mi az igazság.

  4. Wikkngking:az “árpádsávos gyökereknek” általában nem a más nemzetiségekkel van baja, hanem kizárólag a zsidóval meg a cigánnyal.

  5. Aulich Lajos / Ludwig Aulich (56) – Pozsonyi német polgárcsalád sarja, magyarul nem tudott. Kötél.

    Damjanich János / Јован Дамјанић (Jovan Damjanić) (45) – Határőrvidéki szerb katonacsalád fia, felnőttként tanult meg magyarul. Kötél.

    Dessewffy Arisztid (47) – Felvidéki magyar nemesi család fia. Golyó és lőpor.

    Kiss Ernő / Էռնո Քեշիշյան (Erno Keshishian) (50) – Örmény kereskedő família sarja. Golyó és lőpor.

    Knezic Károly / Karlo Knezić (41) – Apja varasdi horvát katonatiszt, édesanyja magyar. Kötél.

    Láhner György / Georg Lahner (54) – Felvidéki német polgárcsalád fia, a magyart törve beszélte. Kötél.

    Lázár Vilmos / Վիլմոշ Ղազարյան (Vilmos Ghazaryan) (32) – Nagybecskereki örmény-magyar kereskedőcsalád fia. Golyó és lőpor.

    gróf Leiningen-Westerburg Károly/ Karl August Graf zu Leiningen-Westerburg (30) – Hesseni német arisztokrata, magyarul nem tudott. Kötél.

    Nagysándor József / Josef von Nagy-Sandor (45) – Édesapja nagyváradi magyar, édesanyja német. Kötél.

    Poeltenberg Ernő lovag / Ernst Poelt Ritter von Poeltenberg (41) – Egy lovagi rangra emelt gazdag bécsi jogász fia, magyarul keveset tudott. Kötél.

    Schweidel József / Joseph Schweidel (53) – Zombori német tisztviselőcsalád sarja, felnőttként tanult meg magyarul. Golyó és lőpor.

    Török Ignác (54) – Gödöllői kisbirtokos nemesi család fia. Kötél.

    gróf Vécsey Károly (46) – Édesapja magyar gróf, édesanyja osztrák főrend, felnőttként tanult meg magyarul. Kötél.

    És a további négy elfeledett vértanú:

    báró Ormay Norbert / Baron Norbert Auffenberg (36) – Morvaországi német arisztokrata, 1848-ban vett fel magyar családnevet. Kötél.

    Kazinczy Lajos (29) – Kazinczy Ferenc legfiatalabb fia. Golyó és lőpor.

    Hauk Lajos / Ludwig Hauk (51) – Bécsi osztrák származású katonatiszt, magyarul nem tudott. Kötél.

    Lenkey János (42) – Gömöri köznemesi család fia. A börtönben megőrült, őrei kínzásaiba halt bele.

  6. Egyébként nemcsak az Aradi 13 volt, hanem jóval többen a többi napokon is. Csak Öket emeljük ki.
    A Magyar tudat szép, de az alapvetően a nyelvünk, mint tudjuk.
    Meglehetősen keverék nép vagyunk. És ? Ez aztán nem probléma.
    A skót-angol, vagy a wales-angol határokon azt se tudják kik
    voltak az őseik és nem is érdekli őket, jót nevetnek ezen.

  7. A magyar tudathoz….
    Egy másik fórumról, de mindig aktuális:
    A londoni Westminster Abbey -ben ott vannak Anglia királyai, mind. A zseni, az őrült, az ostoba, Anglia tönkretevője, Anglia felemelője, és ott vannak a miniszterek is: a búr háború kirobbantója, az indiánok kiirtója, a fasizmus ellen fellépő, és így tovább. Egyetlen tetemet, egyetlen hullát sem rúgtak ki. Anglia vállalja a múltját. Ettől hiteles.
    Ezért van angol identitás.
    Nálunk, ahol mindig le kell tagadni vagy meg kell másítani az elmúlt tíz-húsz-harminc évet, nem tud kialakulni egy stabil pszichikai atmoszféra, egy stabil identitás. Nem jó, ha azt mondjuk, hogy semmi közünk nem volt a kommunizmushoz, mert azt az oroszok csinálták, meg a fasizmushoz sem, mert azt a németek csinálták. Ki kell mondani, hogy igen, ez is volt a magyar történelemben. És akkor ki tud alakulni az egészséges nemzettudat

    (megj.: 3550 sir az altemplomban)

  8. Kedves Enzo!
    Köszönet a felsorolásért.Ők is a szabadság és az elnyomás áldozati voltak.Béke poraikra!

  9. Ma már 7-8 millió magyar állampolgár várja, hogy
    megszabaduljunk végre az orbáni rezsimtől,
    akiktől szánalmas romhalmaz lett
    Magyarország népe.
    Már mindenkit tönkretettek,
    igy csak egy ellenfelük van, saját maguk.
    Hát ezért rettegnek annyira a bukástól,
    amibe belehajszolták magukat,
    akár “győznek”, akár nem.
    Rohadt hosszú lesz az út, újra rendbehozni magunkat,
    de meg fogja érni az orbánnélküli boldog hétköznapok,
    amelyek igy végre újra ünneppé válnak.

  10. Hát ez igazi magyar történelem volt …
    Az utolsó hazai történelmi események:
    Magyar Köztársaság: 1989. Okt. 22. Németh-k.
    Europai Unio csatlakozás: 2004. Máj. 1. Medgyessy-k.
    Semmi más. A mai “korszak” meg felejthető minél gyorsabban

  11. El tud-e tölteni valamiféle örömmel, csodálattal hogy a másik ember más?
    Ezt csak az élheti át, aki „megvan”. Aki önmagában erősen
    áll. Aki magát – mindenestől – elfogadja.
    A gyenge nem élheti át.
    A gyenge diktátor.
    A gyenge terrorista.
    Az erő kultuszában – a folytonos „harc” kultuszában – él,
    mert ő gyenge.
    Nem engedheti meg magának, hogy elismerje a másikat.
    Nem élvezheti a másik másságát. “Mindenki – és minden –
    legyen olyan, mint én vagyok! A többi fenyegető! A többi ellenség!”
    Csak akkor nyugszik meg, ha az egész világ körülötte: ő.
    Mert belül nincs meg. Ott – ahol lennie kellene –
    hiányzik az énmag.
    (gondolom érthető kiről, kikről szól az irás ..)

  12. Idézet fentről:
    “A mai magyarok német, szláv és zsidó emberek
    leszármazottjai, keverékei.
    Ettől nem kell megijedni, az amúgy nyilvánvaló ténytől.
    Egy dolog ami azonos bennünk, az a nyelv.
    Megjegyzendő, hogy nemzeti nyelv nélkül is
    léteznek nemzetek a földön (ir,norvég,svájci,belga..)”
    Ez pontosan igy van.

    Valamint:
    Az oroszok adták ki a magyarokat a monarchiának.
    Október 6. Nemzeti Gyásznapunk,
    de csak katonai vereség volt a 1848-49 es
    Szabadság Harc,
    történelmileg győzelem lett a vége (1867)

    és tetszik Miskolci bejegyzése is, aktuális.

  13. Jól irták feljebb és ide is illik, ma 2018 -ban
    ” az ellenzék valódi neve: AZ EMBEREK ”
    (9 millió magyar állampolgár)

  14. Be fogjátok venni a f@szt, mert Orbán megnyeri a választást, s ahogy mondta ez az év az elszámoltatás éve lessz. Remélem rátok is kiterjed a figyelme (ellenzék) ELLENSÉG

  15. Ide is bepofátlankodott a másik főellenségünk.
    a ruszkik, akik 56 és 89 után kikullogtak innen.
    “RUSZKIK HAZA” (1956), a jelszó nem változott.

    Ha a bűnöző, hazug, skizofrén Orbán újra megnyerné netán a választást,
    (a torz választást és nem Magyarországot)
    az a magyarok, Magyarország vereségét jelentené !

    Orbán nélkül Magyarország újra normális lesz,
    eltünik a gyűlölet és meglepő módon, változatlanul
    nem jön ide majd egyetlen “migráns” se,
    az Ő céluk Nyugat Eu változatlanul.
    Az idióta propagandát épeszű ember nem vette be.

    Az ellenzék valódi neve: AZ EMBEREK
    2018 -ban ez 9 millió magyar állampolgár.

    A törvény az törvény, bűnözőknek rács mögött
    a helye, akár orosz, akár román próbálkozik itthon.

  16. idézve,
    ” Az ellenzék valódi neve: AZ EMBEREK ” (2018)
    Az Aradi Vértanúk (is) ezért áldozták életüket. R.I.P.

  17. “Hát ez igazi magyar NAGY történelem volt …”

    Itt a másik lényeg:
    “Az utolsó hazai NAGY történelmi események:
    Magyar Köztársaság: 1989. Okt. 22. Németh-k.
    Europai Unio csatlakozás: 2004. Máj. 1. Medgyessy-k.
    Semmi más.”

    Hát ezekből maradt ki a mai diktátorunk,
    ebbe betegedett bele, ezért harcol
    foggal-körömmel a hatalomban maradásáért,
    hazugságokkal, gyűlöletkeltéssel, törvénymódosításokkal, a teljes média lenyúlásával,
    az emberek rabszolgasorsba taszításával,
    kiüldözésével, tönkretéve egész Magyarországot.
    Egy életre kimaradt a magyar NAGY történelemből,
    ez számára örök bukás és kudarc és az is marad.
    Egészséges ember ilyenkor ezt belátja és lemond.
    2018. Aug. Magyarország,

  18. Jót derültem az alábbi cikken, illik ide is ….
    https://24.hu/poszt-itt/2017/03/13/sehol-nem-konnyebb-zsidonak-lenni-mint-magyarorszagon/
    Az utolsó mondata szintén ironikus a cigányságról ….

    Komolyra fordítva kiegészítés:
    Jól tudjuk, hogy mi mai magyarok német, szláv és zsidó emberek leszármazottai vagyunk,
    igy természetesen a “fideszben” is vannak zsidó
    származású magyarok is.
    És természetesen romák is, ketten közismertek, (Farkas-Orbán)

    1. A helyzet az, hogy I. István után
      Magyarország szétesett.
      Már István is a saját honfitársait gyilkoltatta le a németekkel, de mégis kialakult valamiféle EU Magyarország, amit még Géza papa kezdeményezett.

      De ezután nem volt megállás, belső hatalmi harcok,
      marakodás a vagyonért és a trónért folyamatosan.

      Ezt használták ki a németek, akik “gyepünek” tartották
      Magyarországot, amin a török nyugodtan átgázolhat, illetve egész EU ezt gondolta.

      Nemzeti összefogásunk híján, legázolt minket
      a tatár, majd a török és kihasználva széthúzásunkat,
      uralkodott rajtunk a német, meg akinek kedve volt.

      Később az oroszokkal ugyanígy jártunk, lábtörlők lettünk, akárcsak a német uralkodók alatt.

      A trianoni “békések” is úgy gondolták,
      “Magyarország nem is létezik, örüljünk, hogy most így van”. Hazudták a politikai terroristák, a franciák, az angolok és az usa, megteremtve a II.VH. alapjait.

      Jól követhető vissza 1000 évre, hogy lassan
      hagytuk leamortizálni Magyarországot.
      Néhányan, egy kisebbség pedig harcolt, küzdött a hazáért, de ezek mind elbuktak.

      Marry Xmas 2018 and Happy New Year 2019
      https://www.youtube.com/watch?v=z8Vfp48laS8

      1. Igen Murray,
        “Géza papa” az elkalapált akkori zsákmányszerző, agresszív magyarok renoméját próbálta békés,
        politikai úton rendbe hozni. Irány az akkori EU és az akkori kereszténység.Mindössze 500 évig (1500) tartott az erőszakos úton létrehozott ellentmondásosan egységes istváni Magyarország, aztán soha többé.
        Folyamatos hatalmi harcok és a nép tűrése, illetve együttélése a soros megfélemlítéssel, félelemmel.
        Ez tart napjainkban is.

  19. Ha valakit netán valóban érdekel a valódi magyar történelem és nyelv, olvassa el
    Nemeskürty István MI MAGYAROK c. remekművét,
    amely jó időben, jókor született, ugyanis az egy-párt rendszeres cenzúra már nem működött, valamint a Tanár Urat békén hagyták és az új hatalomnak pedig kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy könyvekkel
    bíbelődjön … akkor.
    Igy az egyetlen hiteles és korrekt magyar történelem könyv, mert a többség buta “direktíva”, (propagandisták fércművei)

    Lassan csak idegen nyelveken, külföldi könyvtárakban található meg hiteles magyar történelem könyv

  20. Legnagyobb tanulság
    az örök széthúzásunk, gyűlölködésünk és erre vevők vagyunk.
    Pedig ha lemegyünk a közértbe, ott a pénztáros nem “balos”,
    a pultos nem “liberális”, az eladó nem “jobbos” … és így tovább.
    És senki se nem “keresztény”, se nem “zsidó”, sőt, még csak
    nem is eredeti magyar sokszor, hallani a kiejtésén.
    Mindenki végzi munkáját és gürcöl a napi megélhetésért.

    A boldogtalanságunkat, idegbajunkat akkor vesszük észre igazán,
    ha kijutunk külföldre, akár turistaként a szomszédos országokba,
    vagy a fejlett nyugati országokba, vagy a Közel – és Távol Keletre.
    Mikor újra belépünk hazai területre, akkor
    kapcsol be megint az idegbajunk és a boldogtalanságunk.
    Jön a stressz, amibe bele is betegszünk …..

    A megoldás a pozitívumokra való ráhangolódás,
    a kapcsolatok tartása, keresése, (kommunikáció)
    szemben állás a nekünk nem tetsző dolgokkal és
    saját magunk elfogadása, vállalt magány.
    Tévesen a szeretet tartja életben a kapcsolatokat,
    ez nem igaz, valójában a SZOLIDARITÁS a meghatározó.
    Ha egyszer ilyenek leszünk, Magyarország egy egészséges
    élhető ország lesz minden egyes állampolgárának.

Hozzászólás a(z) spenót bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás