Az amerikai Kongresszus megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely alapján arra kötelezik az Európai Uniós képviselőivel tárgyaló amerikai tisztségviselőket, hogy az általuk folytatott egyeztetések során alapvető irányelvként alkalmazzák az izraeli termékek bojkottjától való tartózkodást – írta az Algemeiner.

A Trans-Pacific Partnership nevű kereskedelmi törvényjavaslatot – melynek kiegészítő jegyzéke tartalmazza a BDS (Boycott, Divestment and Sanctions) kampánymozgalom elleni kiállást – az előző hét folyamán támogatta a Képviselőház többsége, majd szerdán 60-38 arányban a Szenátus is elfogadta.

A BDS-ellenes törvénykiegészítés célja lefektetni „egy olyan tárgyalási célkitűzést, amely megerősíti elkötelezettségünket az Izrael államával szemben gyakorolt hivatalos intézkedések, bojkottok, büntetések és más kereskedelmi kapcsolatokat korlátozó tevékenységek ellen” – mondta a javaslat ismertetésekor Paul Ryan republikánus képviselő.

„A kiegészítést tartalmazó törvénytervezet elfogadásával a Kongresszus kulcsjelentőségű lépést tett, hogy megvédje Izraelt a külső kormányok káros gazdasági erőfeszítéseitől, melyek igazságtalanul veszik célkeresztbe demokratikus szövetségesünket; továbbá védelem alá veszi az Izraelben folytatott amerikai üzleti tevékenységeket” – állapította meg az amerikai Izraeli Közügyekért Felelős Bizottság.

Bolla László (Hírek Izraelből)

magyrtudat.com

One thought on “Az amerikai Kongresszus fellép az Izrael-ellenes bojkottal szemben

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás