Most itt vagy
Itt > Belföld > Árnyék: Ha bedől a Nyugat, összeomlik egész Európa!

Árnyék: Ha bedől a Nyugat, összeomlik egész Európa!

Nyugat-Európa egy szakadék szélén áll! De azért egyet tudomásul kell venni, ha bedől a Nyugat, összeomlik egész Európa!
Itt a kerítés nem védi meg az egész kontinenst, csupán ideiglenes megoldás.
Ha bedől a német gazdaság, bedől Magyarország, kerítés ide vagy oda!
E népvándorlás ügyében egy közös megoldás kell, és nem úgy, hogy olyan országot támogat pénzel migráns ügyben az EU, aki IGENIS ÉRDEKELT A NÉPVÁNDORLÁSBAN, ráadásul terrorista csoportokat támogat. Ez Törökország.
S hogy az iszlámnak van-e helye Európába?
Nos, mivel Londontól, Brüsszelen át, több német nagyvárosig, olyan területek vannak, ahová a hatóságok csak fegyvereserővel mernek behatolni beigazolódik/beigazolódott, hogy nagy százalékban nem lehet e tömeget integrálni!
Ezt az Európa-szerte szilveszterkor garázdálkodó hordák is alátámasztották.
Tehát egy a keresztény világgal ellenséges vallás és teljesen más kultúra világából érkezők beáramlása végveszélybe sodorhatja az egész kontinenst!
Persze valóban lehet néhány rászorulót és főként intelligens embert befogadni, de nem százezres méretekben!
Hab a tortán, e beáramlott tömeg java része, még írni és olvasni sem tud, és az ilyen embereket miként is lehetne integrálni?!
Végül hogy világos legyen, Közép-Európa eltartott terület, a Nyugat nélkül pár hónap és összeomlana, tehát itt közös, határozott megoldás a lehetséges esélyünk!

Rusznyák Zsolt

magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

4 thoughts on “Árnyék: Ha bedől a Nyugat, összeomlik egész Európa!

  1. Nem érdekelt a bankvilàg abban hogy fizetésre képtelen országok jöjjenek létre.Bedölt a római birodalom az o.m monarchia.szovjetúnió.Miből gondolja tehát a cikk iró hogy ezt már nem élnénk túl ?

  2. Ma már jól látszik az E.U.-hoz csatlakozásunk egy hatalmas csőd, amely tragédiához vezethet. Magyar ipart, mezőgazdaságot kell erősíteni nem az összeszerelő üzemeket. Lépéseket kell tenni, fejleszteni kell a közvetlen szomszédokkal az együttműködést, talán túl lehet élni így az iszlám inváziót, amelybe a “művelt nyugat” már belebukott. Továbbá önellátó, önvédelmi képességünket kell erősíteni mert “az erőssel tárgyalnak, a gyengének diktálnak”! A legfontosabb most össze kell fogni cigánynak, zsidónak, magyarnak, PÁRTOKTÓL FÜGGETLENÜL, mert még azt a kicsit is elveszíthetjük amink van!

  3. Fordítva látom! A vezetőik által szerencsétlenné tett Nyugat-Európa úgy hozzászokott az aranykorhoz, hogy még egy ideig a Közép- és Kelet-Európát elárasztó, ilyen-olyan multik, stb. által, saját maguk bármi áron jólétét búsásan megteremtése után, gondoltak a hülyék egy kicsit és beengedték azokat, akiket anno leigáztak, meghódítottak, megaláztak. Hiába mondják, hogy a migránsok többsége analfabéta, önérzete a legegyszerűbb embernek is van, s hogy bosszulja meg, lásd a kölni, oslói, svéd, finn stb.stb.stb. példákat.És ez csak a kezdet.
    A megoldás valóban az lenne, ha mindenki ott élné le életét, ahol született, illetve azon térségben, ami minden tekintetben hasonló az övéhez.
    De a sipircet ki mondja meg? És főleg ki teljesítené? A magyarok ezt kiválóan megoldották, legalábbis az első, a legnehezebb lépést, s ha szeretjük Ficot, ha nem, de ebben normálisan döntött.

  4. A kultúrákat mindíg a szaporább barbárok döntötték le/be! 1500 év! Túlérett, elrohadt, jön a legújabb sötétkor! Ha a környezeti katasztrófák miatt, ki nem pusztul! “Választott nép” eszetlen profit éhsége következményeként! Biológiai pokolgép ketyeg! 1968! Mára elfelejtették de az robban, előbb, mint utóbb!

Vélemény, hozzászólás?

Top

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás