Ajtony Népe Fejér SárKány NemzetsÉge

Ahhoz, hogy megértsük mit jelent a nevünk, bontsuk ki egyenként a szavak jelentését, értelmét.

Ajtony Vezér volt a Tisza – Maros összefolyástól az Al-Dunáig húzódó terület ura. Személyéről nem sok adat maradt fenn, azon kívül, hogy szembeszállt Istvánnal, megadóztatta a sószállító hajókat, és Csanád legyőzte a nagyőszi csatában.

Ki is lehetett Ajtony Vezér valójában, miért kellett Istvánnak elpusztítania?

Szántai Lajos szerint Ajtony „Sárkány Pap” volt. A Sárkány Papokról azt sikerült kiderítenünk, hogy ismerték az átváltozás képességét, nyitva volt a harmadik szemük, csatában ők jártak elöl és átváltoztatott külsővel rettegésben, tartották az ellenséget.

A mitológiából tudjuk, hogy a sárkányok őrizték az aranyat, a kincseket és az ősi tudást.

Egyes vidékeinken a Sárkányt SÁR KÁN néven ismerik, a SÁR szó a régi magyar nyelvben aranyat jelentett, a KÁN uralkodót, vezért, tehát az arany ura. Most nézzük meg Ajtony nevének jelentéstartalmát:

Keán (ejtsd: kán v. kaján, ahogy az erdélyi Kajántó és Kajánútja helynevekben is fennmaradt), 1002. mit a Moldvában tanyázó besenyők fejedelme szövetkezett a lázadó Gyula erdélyi vezérrel, s egészen a Tiszáig portyázott.

Ennek legyőzetése és elfogatása után a királynak meghódolt Erdélyt pusztította; Szt. István tehát 1003. egyenesen ellene indult s a hegyek közül kicsalva, ütközetre kényszerítette s leverte K.-t, ki maga is elesett.

Az itt ejtett zsákmányt Szt. István a budai és székesfehérvári templomok építésére fordította. Már Katona (Hist. Crit. I. 138.) gondolt reá, hogy K. voltakp Ajtony (Ohtum) lehetett s ezt a körülmények egybevetésével Pauler (I. 512-3.) is lehetőnek tartja.

Szerinte a K. nem is tulajdonnév, hanem a khán cím.

Ajtony eredete homályban van. Árpád-kori Ahtum neve a török Altyn, arany’ szóból ered.

Ezek az adatok alátámasztani látszanak, hogy Ajtony volt az „Arany Úr”. Továbbá ezt erősíti az a tény, hogy Ajtony területén került elő a nagyszentmiklósi aranykincs. Valószínűnek tartom azt a többek által felvetett nézetet, mely szerint a kincs Ajtony birtokában volt.

Nagyszentmiklós a kincs feltalálásának helye szomszédos Nagyősszel ahol Csanád legyőzte Ajtonyt, valószínűleg a csatavesztés után rejtették a földbe.

Papp Gábor szerint a nagyszentmiklósi aranykincs darabjai szertartási, szakrális edények, ez különösen igaz 2. számú korsóra melynek kisugárzása, „ereje” közelít a Magyar Szent Koronáéhoz. Ha ezek a tárgyak tényleg Ajtony birtokában voltak, akkor biztosak lehetünk benne, hogy beavatott papi személy volt, aki értet a működésükhöz.

A fejér szó egyrészt a fehér színt  másrészt a fejérek – „a szabad harcosok” rendjét jelöli.

A Fehér Sárkány az ősi magyar hagyományban Nimród/Ménrót Király népünk őse a világ első királya. Az Ősök tudása szerint az alábbi tulajdonságokkal bír:

Kívül fény – fehér színű, szűz tisztaságú, belül tüzet hordozó.

Akkor mutatkozik meg, akkor szólal meg az ég zengése által mikor szükség, van rá, mikor oly nagy a veszedelem, hogy a természet megszabadítására van szükség.

A lélek „aranyhúrjának megpendítésével lehet hívni.

Bírja a régiek tudását, az átváltozás képességét.

Nagyidők lejártakor jelenik meg, elsöpri az emberek minden rosszát, ha kell új világot, teremt.

Mindig az égből jön és oda tér vissza.

Harmadik szeme nyitva van.

Sem elküldeni, sem maradásra bírni nem lehet.

Nagyon sokra tartja a „hazát szerető kereső szívet”.

Őriz és véd, ha kell a sajátjait is móresre, tanítja.

Földi tartózkodása során kerek tornyokban lakik, és napfénnyel táplálkozik.

Mindennél jobban utálja a sötétséget, és fényt áraszt magából.

Csak különleges képességű szenzitív emberek érzékelik, ha alakot vált.

Gondolatokban olvas.

Segít, véd, őriz.

Az egész lénye az ősök tudásából áll.

Az élet értékeinek védője és őrzője.

Magasabb tudás által átváltozott lény. Akkor költözött az égbe mikor nyelvét el akarták venni (Bábel – Tornya). Ekkor hívta segítségül a természet erőit, és villámokat, özönvizet zúdított a földre.

A Fehér Sárkány misztériumába beavatott tudók a Sárkány Papok Rendje.

HUN MAG ÁRJA – TURUL Nemzetség/Virág Edit

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás