Adócsalási vád – Kormánypárti képviselők nem támogatták a nemzetbiztonsági bizottsági meghallgatásokat

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága kormánypárti tagjainak javaslatára levették a testület keddi napirendjéről az áfacsalási vádakkal kapcsolatos meghallgatásokat.

A keddi ülésen megjelent Horváth András, az adóhatóság volt munkatársa, aki a közelmúltban azzal lépett a nyilvánosság elé, hogy szerinte nagyobb cégek több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is asszisztál. Megjelent továbbá több állami szerv meghívott képviselője, köztük Varga Árpád, a NAV elnökhelyettese, Papp Károly országos rendőrfőkapitány és Göbölös László, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója.
A bizottság azonban mintegy 40 perces vita után sem tudta megkezdeni munkáját, mivel már a napirendben sem volt egyetértés.
Kocsis Máté, a bizottság fideszes tagja arra tett javaslatot, hogy vegyék le a napirendről az adócsalási ügyet, mivel az folyamatban lévő büntetőeljárást érint. A bizottság ellenzéki képviselői amellett érveltek, hogy sem jogi, sem más akadálya nincs annak, hogy tájékozódás céljából zárt ülés keretében meghívottakat hallgassanak meg.
Harangozó Tamás, a testület szocialista tagja több példát is felsorolt, amikor folyamatban lévő büntetőeljárással kapcsolatosan tartottak bizottsági ülést. Korábban tájékozódtak már a Vizoviczki-ügyben, a bajai videóról, valamint számos aktuális ügyben – mondta.
A jobbikos Mirkóczki Ádám is említett példákat, és azt mondta, a kormánypárti képviselők azt a látszatot keltik, mintha takargatnának valamit.
Ugyanezen a véleményen volt Mile Lajos, a testület LMP-s tagja, aki azt mondta: meggyőződése, hogy a kormánypártoknak élére kellett volna állniuk a vizsgálatnak.
Kocsis Máté – utalva a kormánypárti képviselők, valamint Orbán Viktor miniszterelnök a konkrét üggyel és az adócsalókkal kapcsolatban tett kijelentéseire – hangsúlyozta: a Horváth András által megfogalmazott vádak elsősorban az ügyészségre és a rendőrségre tartoznak.
Visszautasította az ellenzéki képviselők azon kijelentéseit, miszerint javaslatuknak politikai háttere lenne. A NAV ügyéről van szó; először záruljon le a büntetőeljárás és utána lehet levonni a politikai konzekvenciákat – mondta.
Molnár Zsolt, a tesület szocialista elnöke, aki a meghallgatásokat kezdeményezte, az ülés végén úgy foglalta össze a történteket: a képviselők között nem volt egyetértés abban, hogy mit jelent a folyamatban lévő büntetőeljárás. Ugyanakkor megjegyezte: a testület sem a büntetőeljárásról, hanem annak esetleges nemzetbiztonsági kockázatairól szeretne tájékozódni; ha ilyenek nincsenek, azzal meg lehet nyugtatni a közvéleményt.
Molnár Zsolt megjegyezte, hogy a Portik-Laborc-találkozókkal foglalkozó ténymegállapító albizottság ülésére keddre meghívott Szilvásy György volt titokminiszter meghallgatása is elméleti alapon akár 4-5 büntetőeljárást érinthet.
Végül 8 igen és 4 nem szavazattal a keddi bizottsági ülés napirendjéről levették az adócsalási vádakkal kapcsolatos meghallgatásokat.
Horváth András, az ülést követően azt mondta: csalódott, hogy elmaradtak a meghallgatások, s hogy nem kapott szót. Ugyanis akkor elmondta volna, hogy két különálló ügyről van szó. Az egyik az, amivel kapcsolatban ő a feljelentést tette, a másik pedig az adócsalási ügyek nemzetbiztonsági kockázata – tette hozzá.
Horváth András az ülést megelőzően újságíróknak nyilatkozva cáfolta a keddi Magyar Nemzetben megjelenteket, miszerint nincsenek bizonyítékai. Mint kiemelte: a feljelentésében is leírta, hogy vannak bizonyítékai, emellett kétszáz oldalt csatolt mellékletként, amelyek szerinte alátámasztják a hivatali visszaélés tényállását.     Horváth András ismét elmondta, hogy Rogán Antal Fidesz-frakcióvezetővel korábban konzultált, Lázár János államtitkár pedig elismerte, hogy átvett tőle olyan dokumentumot, amely az általa készített elemzést tartalmazza.
A NAV egykori munkatársa azt gondolja, hogy a Magyar Nemzet cikke “rágalmakkal, vádaskodásokkal” azt készíti elő, hogy a nyomozást nem fogják elrendelni.
Az MTI kereste a rendőrséget is, de kedd délutánig nem válaszoltak arra, hogy Horváth András feljelentése nyomán indítanak-e nyomozást.

magyartudat.com

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás