A Vatikán mostohagyermekei – avagy mi lesz a magyar vértanúkkal?

Értetlenül állnak a Kárpát-medencei magyar katolikus hívek annak láttán, hogy a Szentszék számos magyar ügyet vélhetően szándékos politikai meggondolásból félretesz és hagyja feledésbe merülni olyan nagy egyházi személyiségek boldoggá avatási ügyét, akiknek emléke és példája ma úgy hiányzik a magyar társadalomból, mint egy falat kenyér.

Főként az erdélyi ferencesek ügyei – nyilván politikai megfontolásból – maradnak elintézetlenül, de a hazai ferences vértanúk boldoggá avatásával sem siet a szent hivatal.

Hasonlóképpen nincs előrelépés Mindszenty József és Márton Áron vértanúk oltárra emeléséről, ami azért is érthetetlen, mert azt a VI. Pált – akinek külügyminisztere mindkét lánglelkű » magyar és székely « főpapot megalázta a kommunista diktatúrával kiegyezve, majd egyházpolitikai érdekből semmibe vette küzdelmüket – szentté avatta.

Azonban Csiszér Elek és Boros Fortunát ferences szerzetesek boldoggá avatásáról évtizedek óta hallgat a politikai előnyöket mindenfölöttinek tartó Szentszék. Csiszér Elek (Csíkcsobotfalva, Csík szék, 1856. nov. 6. – Brassó, 1942. ápr. 27.) szenté avatásáról utoljára és hivatalosan az 1958-ban elhunyt (politikai okokból boldoggá nem avatott) XII. Pius pápa pontifikátusa alatt esett szó. Boros Fortunát ferences vértanú boldoggá avatását (Zetelaka, 1895. június 3. – Capul Midia, 1953. március 16.) – akit a románok a brassói szerzetesházból a Duna-csatorna építésére hurcoltak, majd ott a súlyos beteg, 58 éves papot egy lapáttal agyonverték –  2003. március 4-én a gyulafehérvári Főegyházmegye a kommunizmus romániai vértanúi közt kérte a Szentszéktől P. Fortunát boldoggá avatását is, de az ügyben immár 17. éve nem történt előrelépés. Itt kell megemlítenem, hogy Csiszér Elek ügyét Ő, mint akkori provinciális terjesztette fel a Szentszékhez!

Kelemen Didák, Batthyány László, Szabin testvér, Hám János ügyének lezárására is vár a magyar katolikusok Kárpát-medencei közössége.
Körösztös Krizosztom, Kovács Kristóf, Hajnal Zénó, Kiss Szaléz, Lukács Pelbárt, Kriszten Rafael és Károlyi Bernát magyarországi ferences vértanúk ügyében sem érkeznek újabb bíztató hírek a Vatikánból.

„A fenti hét szerzetes 1944. és 1954. között életáldozatával tett tanúságot hitéről és emberszeretetéről. Hárman szovjet, illetve jugoszláv csapatok, négyen pedig a kiépülő kommunista rendszer áldozatai lettek. Mártírhaláluk ideje arra a tíz évre esik, amikor a Magyarországot lerohanó, majd rabigába hajtó reguláris és partizáncsapatok, valamint a támogatásukkal kiépült rendszer számára az élet nem volt érték. Amikor a kommunista rezsim még nem ismerte fel, hogy a vértanúk vére az egyház magvetése.”(Magyar Kurír)

A boldoggá avatási eljárások hosszú időt vesznek igénybe, megalapozottnak és igazoltnak kell lenniük, ám a fent felsorolt esetekben csaknem minden feltétel adott volna ahhoz, hogy a Szentszék engedélye megszülessék.

XII. Pius pápa, a magyarság nagy védelmezője, már évtizedek óta zavaró tényező bizonyos politikai körökben, ezért a kezdeményezett boldoggá avatása elmaradt, noha életszentsége ezt mindenképpen kiérdemelné. Hasonló lehet a helyzet a magyar főpapokkal és szerzetesekkel is, kivált az erdélyi, boldoggá avatásra felterjesztett nagyjaink esetében, hiszen egy Krisztust tagadó államvallású, szakadár ortodox birodalommal való jó politikai kapcsolat többet ér a Szentszék számára, mint a mindig hűséges székely és magyar nemzet katolikus közössége, amelynek száma jóval kisebb, mint a román katolikusoké.

A Szentszék pedig, ehhez a nagyobb számú román katolikus közösséghez alkalmazkodik külpolitikájában. Ennek a külpolitikának volt tudható, hogy a szent pápa, II. János Pál nem látogatta meg az ezer éves Gyulafehérvári Főegyházmegye központját, nem emelte metropolita rangra a jelzett érsekség érsekét, a csángók nem kapnak lehetőséget magyar nyelvű lelki gondozásra falvaikban, s a Szentszék nagykövete pedig, a román tárgyalódelegációhoz fordulva azzal tréfált Marosvásárhelyen, amikor a katolikus iskolaközpont „érdekében járt el”, hogy a magyarok miért nem olvadtak már be a nagy román közösségbe, hiszen volt rá száz esztendejük. 

A politika felülírja tehát a szenvedést, a krisztusi magatartás elismerését, a hitért elszenvedett halált…

Róma mai püspöke tervezi ugyan a székely néppel való találkozást, de érdemi intézkedés nem történik sem a pasztorációt, sem a boldoggá avatásokat illetően… (És mégis van néhány vakvágányra terelődött erdélyi pap, aki ennek a látogatásnak örül…)

S mi lehet a Kárpátok gyűrűjében, az Esztergom-Budapesti Érsekség fennhatósága alá tartozó felterjesztettek boldoggá avatása elodázásának az oka? Miért nem lehet a szentek és boldogok sorában Mindszenty, és a vértanú ferencesek?

Mert a politika felülírja a szenvedést, a krisztusi magatartás elismerését, a hitért elszenvedett halált… és felülírja a magyarságot is… Rómában.  
Ha Casaroli államtitkárt is boldoggá vagy szentté avatja a mai római püspök, akkor több kérdésem nincs. Addig viszont a fenti sorokat kérdésnek tekintve várom Róma válaszát, hiszen jó lenne még megélni legalább a legnagyobbak elismerését… és szükség is van rá, hogy a Szentszék is példaként állítsa a magyar fiatalok és a Kárpát-medence magyarsága elé azokat, akiknek ez a nép köszönheti, hogy még létezik. Vagy ezt nem nézi jó szemmel a vatikáni külpolitika? 

A fentiek ellenére addig, amíg konkrét és egyértelmű válasz nincs, addig is büszkén tekintek e feledésre ítélt nagyjainkra… hiszen a Mennyek országában nincs politikai megkülönböztetés, és nincs szükség e földi beleegyezésre sem… Akiket itt a földön magyarságuk és hűségük miatt maga a Szentszék is kellemetlennek tart, ott a Mennyben már megkapták jutalmukat.

S így, mintha nem volna politika, Szentszék és sok ostoba vatikáni politikai bürokrata és áruló, imádkozhatunk… imádkozzunk Hozzájuk hazánkért, nemzetünkért, megmaradásunkért!


Stoffán György

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás